Lemond Marx bíboros, münchen-freisingi érsek
A katolikus egyház zűrzavaros németországi helyzetében újabb fejlemény következett be: Reinhard Marx bíboros, München és Freising 67 éves érseke, a pápai bíborosi tanács tagja felajánlotta lemondását Ferenc pápának. Az érsekség június 4-én tette közzé személyes nyilatkozatát és a pápához írott levelét.
A bíboros, aki egészen a múlt évig a német püspöki konferencia elnöke volt, úgy látja, hogy a németországi egyház kétségtelenül válságos időket él át. Ennek a helyzetnek számos oka van, Németországon túl az egész világban is, köztük az egyház saját kudarca és bűnei is. Véleménye szerint a sok személyes és adminisztratív hiba mellett az elmúlt 10 évben intézményi és rendszerszintű kudarc is megmutatkozott. “Az a benyomásom, hogy egy “zsákutcában” vagyunk, amely egyben a “fordulópont” lehetőségét is magában hordozza” – írta a bíboros.
A visszaélésekkel kapcsolatban így fogalmazott:
„Fontos számomra, hogy az elmúlt évtizedekben az egyházi tisztségviselők által elkövetett szexuális visszaélések katasztrófájával kapcsolatos felelősséget megosszuk. A közelmúlt vitái megmutatták, hogy az egyház egyes tagjai nem hajlandóak elhinni, hogy e tekintetben közös felelősség van, és hogy az egyház mint intézmény is hibáztatható azért, ami történt. Ezért ők helytelenítik, hogy reformokról és megújulásról beszéljünk a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos válsággal összefüggésben. Nekem határozottan más a véleményem. Mindkét szempontot figyelembe kell venni: a hibákat, amelyekért személyesen felelősek vagyunk, és az intézményi kudarcot, amely változtatásokat és az egyház reformját követeli meg.”
A cikk a hirdetés után folytatódik…

Marx, aki 2007 óta szolgált München és Freising érsekeként, reméli, hogy lemondása személyes jelet küld egy új kezdethez, az egyház újraéledéséhez, és nem csak Németországban. “Ez a döntés nem könnyű számomra. Szeretek pap és püspök lenni, és remélem, hogy a jövőben is az egyházért dolgozhatok. Az egyházért és az emberekért végzett szolgálatom nem ér véget”.
Marx az elmúlt hónapokban a második német püspök, aki benyújtotta lemondását a pápának. Stefan Heße hamburgi érsek márciusban jelentette be, hogy megtette ezt a lépést, mondván: “Soha nem vettem részt semminek a takargatásában. Mindazonáltal hajlandó vagyok vállalni a felelősségemet a rendszer kudarcáért.”
Ferenc pápa válaszában arra kérte Marx bíborost, hogy folytassa püspöki szolgálatát, amíg végleges döntés nem születik lemondásáról – jelentette a CNA Deutsch.








