Kovács Gergely

Lászai kanonok mindhalálig hűséges maradt a keresztény Rómához – Kovács Gergely érsek megemlékezése

Lászai kanonok mindhalálig hűséges maradt a keresztény Rómához – Kovács Gergely érsek megemlékezése

Október 21-én szombaton este a római Santo Stefano Rotondo bazilikában tartott ünnepi szentmise keretében emlékeztek az ötszáz évvel ezelőtt elhunyt híres római magyar pápai gyóntatóra, Lászai János egykori gyulafehérvári főesperesre. A szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mutatta be és homíliájában arra is emlékeztetett, hogy a kommunista hatalom, bár megpróbálta, de nem tudta elszakítani a magyar…

Nincs vírus? Van, és komolyan kell venni! – interjú Kovács Gergely érsekkel

Nincs vírus? Van, és komolyan kell venni! – interjú Kovács Gergely érsekkel

Tíznapos kezelés után térhetett haza Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, s az orvosa szerint hosszú időbe, akár hónapokba is kerülhet, mire teljesen felépül, ha sokat pihen és rendszeresen mozog, sétál, és betartja az orvosi előírásokat. A főpásztor otthonában fogadta Szőcs Csaba atyát, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatóját, aki állapotáról, kórházi tapasztalatairól, Áron püspökről, az elmúlt…

Koronavírusos a gyulafehérvári érsek

Koronavírusos a gyulafehérvári érsek

Pozitív lett dr. Kovács Gergely érsek koronavírus-tesztje Az alábbiakban a Gyulafehérvári Érsekség közleményét olvashatják. Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal közli papjaival és a hívekkel, hogy kedden (szept. 8.), dr. Kovács Gergely érsek urat magas lázzal és rossz közérzettel kórházba szállították. Egészségi állapota a püspökszentelés óta (aug. 29) csak romlott. Kezdetben a hűlés tünetei mutatkoztak nála,…

Mindannyiunk keze kapaszkodjon egymásba – Kovács Gergely érsek Szent István ünnepén

Mindannyiunk keze kapaszkodjon egymásba – Kovács Gergely érsek Szent István ünnepén

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében nem a bazilika előtti téren, hanem zárt körben magában a budapesti Szent István-bazilikában mutattak be ünnepi szentmisét augusztus 20-án, amelyen Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mondott homíliát. A szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros volt, aki a magyar nemzetért könyörgő liturgiát követően a Szent Jobb-ereklyével áldást adott. A szentmisén koncelebrált Michael August…

Kovács Gergely érsek: A történelem ura az Isten, aki mindig jót akar nekünk! | VIDEÓ

Kovács Gergely érsek: A történelem ura az Isten, aki mindig jót akar nekünk! | VIDEÓ

A 2020-as csíksomlyói búcsú valószínű mindannyiunk számára emlékezetes marad, mert a rendszerváltás óta nem voltak ilyen kevesen Csíksomlyón, mint most. De azért is emlékezetes maradhat, mert a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye három főpásztora szolgált a somlyói kegytemplom oltáránál. A 2020-as évi búcsút a „A Szentlélek száll le rád” (Lk 1, 36) mottóval tartották. A szentmisét…

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek húsvéti üzenete

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek húsvéti üzenete

Sajátságos, különleges az idei húsvétunk. A Covid-19 okozta járvány következtében, mint a világ oly sok más helyén, főegyházmegyénk székesegyházában és templomaiban is zárt ajtók mögött kerül sor a nagyheti és húsvéti liturgiánkra, a hívek jelenléte nélkül. Minden bizonnyal szomorúság ül szívünkön, bizonytalanság keríthet hatalmába, aggodalmaskodunk és félünk. Féltjük az életünket, elképzeléseinket, terveinket. Annak a két…

Világméretű nagypéntek… – Kovács Gergely érsek nagypénteki üzenete

Világméretű nagypéntek… – Kovács Gergely érsek nagypénteki üzenete

A Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Dr. Kovács Gergely atya az önkéntes karanténból rövid videóüzenetben üzen nagypénteken. “Vajon én helyt tudok állni ezen a világméretű nagypénteken? Tudok-e Cirenei Simon lenni, aki osztozik valakinek a keresztjében? Tudok-e Veronikaként odamenni? És saját keresztemmel mi lesz? Vajon ráébredünk-e, hogy amit naponta megélünk, az maga a keresztút a megszokott stációinkkal? Nekilendülünk,…

Sebezhető, halandó emberek vagyunk, akiket Isten örök életre rendelt – Kovács Gergely érsek üzenete

Sebezhető, halandó emberek vagyunk, akiket Isten örök életre rendelt – Kovács Gergely érsek üzenete

Kovács Gergely érsek a koronavírus-járvány kapcsán üzenetben fordul a főegyházmegye papjaihoz, híveihez, minden jóakaratú emberhez. A főpásztor üzenetét az alábbiakban olvashatják. KRISZTUSBAN SZERETETT KEDVES HÍVEK! Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé!(Fil 4,6) Gyakran hallani intézményekről (állami hatóságokról, hivatalokról, kórházakról) azt, hogy a személyes…