hála

Jól megöregedni: Tíz tanács egy boldog hatvanévestől

Jól megöregedni: Tíz tanács egy boldog hatvanévestől

Lehetséges, hogy életünk második felét jobban éljük meg, mint az elsőt? Tíz értékes tanács egy boldog hatvanévestől, hogy “jól öregedjünk meg”, bármilyen korúak is legyünk. “Voltak idők, amikor egy hatvanévest öregnek tartottak, de legalábbis a körülöttem lévők körében ez nem igazán volt így. Végül is, nem fejben dől el az életkor? Még akkor is, ha…

Öt útmutatás, hogy szeressük az életünket olyannak, amilyen (morgolódás nélkül)

Öt útmutatás, hogy szeressük az életünket olyannak, amilyen (morgolódás nélkül)

Anselm Grün szerzetes atya a münsterschwarzachi (Bajorország) bencés apátságból a „Leljük örömünket a kis dolgokban” (Salvator kiadó) c. művében meghív minket, hogy igaz és jó megelégedettséggel viszonyuljunk a saját életünkhöz. „Legyünk elégedettek a sorsunkkal, ez a legnagyobb gazdagság”, tartja a közmondás. Ezt a kincset nehéz felidézni, amikor a megpróbáltatások sorozata ér, és az örökös elégedetlenség…

A mindennapi élet apró erényei

A mindennapi élet apró erényei

Hogy bátorítson és megerősítsen minden jóakaratú embert, az Aleteia portál – Chevrot atya nyomdokain haladva – egy sorozatot indított egy sor apró, mindennapi erényről, melyek csodássá és felejthetetlenné tehetik a nyarunkat. Georges Chevrot (1879-1958) egy párizsi pap volt, 1930-tól 1958-ig a Xavéri Szent Ferenc templom plébánosa. Tehetséges, ékesszóló prédikátor volt, egyszerű és világos beszédei, prédikációinak…

Novak Djokovic keresztet vetett az olimpián, Istennek adott hálát az aranyéremért

Novak Djokovic keresztet vetett az olimpián, Istennek adott hálát az aranyéremért

A szerb teniszező térdre hullva adott hálát Istennek az aranyéremért. A 37 éves sportoló a párizsi olimpián a fiatal spanyol szupersztárt, Carlos Alcarazt győzte le augusztus 4-én az aranyéremért folyó küzdelemben. Ezáltal ő lett az első olyan teniszversenyző az elmúlt 12 évben, aki elérte a teniszben a „Golden Slam” teljesítményt, ami annyit jelent, hogy egy…

Millió ok, hogy hálásak legyünk

Millió ok, hogy hálásak legyünk

Kora reggel volt a kórház büféjében. A nagy erkélyablakon csak úgy ömlött be a fény, körülöttünk akkora volt a nyüzsgés, mint egy hangyabolyban. Gőzölgő kávéscsészék mellett ültünk és csevegtünk: az iskolakezdésről (nagyon meleg volt, de a kicsik örültek a tanáraiknak), a nagyok előtt álló új központi egyetemi felvételi rendszerről (nem lesz egyszerű…); aztán persze az…

Egy szerzetes jegyzetei: hálaadás 10 féle módon

Egy szerzetes jegyzetei: hálaadás 10 féle módon

Sok mindenért hálát adhatunk! Javasolunk 10 módot arra, hogy ezt minden nap kimutassuk. Hálaadás napján mi, amerikaiak összegyűlünk az asztal körül – aztán pedig a kényelmes kanapékon – hogy kimutassuk hálánkat azért a kiváltságért, hogy a élvezhetjük a bőséget. Mindannyian tudjuk azonban, hogy nincs szükségünk a pulykára és az édesburgonyára ahhoz, hogy hálásak legyünk. Annyi…

Adventi ráhangoló: A boldogságkeresés csapdája

Adventi ráhangoló: A boldogságkeresés csapdája

A nap kihívása: Gondolkodj el, határozz meg 3 pillanatot, amikor az Isten boldoggá tudott tenni. Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked minden reggel az Adventi ráhangoló napi elmélkedését, akkor a következő űrlap segítségével tudsz feliratkozni lelkigyakorlatos listánkra.

Adventi ráhangoló: A hála hidat épít Isten és ember között

Adventi ráhangoló: A hála hidat épít Isten és ember között

A nap kihívása: Adj hálát a jó Istennek. Fejezd ki háládat valaki felé. Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked minden reggel az Adventi ráhangoló napi elmélkedését, akkor a következő űrlap segítségével tudsz feliratkozni lelkigyakorlatos listánkra.

Hála vagy köszönet? – gondolatok évközi 28. vasárnapra

Hála vagy köszönet? – gondolatok évközi 28. vasárnapra

1. Naamán meggyógyítása (2Kir5, 14–17) Naamán, az „idegen” katonatiszt meggyőződik arról, hogy Isten nincs területhez kötve. Az etióp főember halálosan beteg. Bélpoklossága leszállítja önmaga magaslatáról, idegenben, kiszolgáltatottan döbben rá: nem is olyan nagy dolog, amit Isten prófétája kér. Csak félre kell tenni az önérzeteskedést, és megfürödni a Jordán vizében. Sokszor nekünk is csak „ennyi” hiányzik…

Odafent nem a Photoshoppolt képet nézik!

Odafent nem a Photoshoppolt képet nézik!

Ha valaki, hát Isten biztosan mindig tiszta szándékkal közeledik hozzánk, vagyis a javunkat akarja! Mindig! Mindennel! Ezért puszta illedelmességből is van okunk hálát adni. A hálaadás mindig, minden körülmény között megilleti Istent, hiszen ha a javunkat akarja, akkor meg is kell a jó szándékát köszönjük! Igen, a rossz dolgokkal, a megalázó dolgokkal, a kudarcokkal, sőt a…