családpolitika

Egyre kevesebb kisbaba születik Franciaországban (is)

Egyre kevesebb kisbaba születik Franciaországban (is)

Az Aleteia arról tudósít, hogy drasztikusan csökken a születések száma Franciaországban az INSEE (Statisztikai és Gazdasági Tanulmányok Nemzeti Intézete) augusztus 2-án közzétett adatai szerint. Szabadesésben van a születések száma – fogalmaznak –, hiszen az év első hat hónapjában született 326.000 baba az előző év hasonló időszakához képest 2,4%-kal kevesebb. A 2023-as és a 2024-es június…

A Szent Család mint modell – Fogadjuk el a váratlan eseményeket

A Szent Család mint modell – Fogadjuk el a váratlan eseményeket

Minden tökéletlenség ellenére a Szent Család minta lehet: annak a családnak a modellje, amely mindent elfogad, amit pedig nem is ő választott. Hogy miben áll a titok? Elfogadni Jézust életünk középpontjának és csúcspontjának. Az Evangélium leírása alapján a Szent Családot bizony nemigen tekinthetjük példának. Épp ellenkezőleg. A kisded Jézus házasságon kívül fogan, apja nem a…

„Az a maguk baja, hogy azt hiszik, az apának feltétlenül férfinak kell lennie” – mondta Emmanuel Macron

„Az a maguk baja, hogy azt hiszik, az apának feltétlenül férfinak kell lennie” – mondta Emmanuel Macron

Január 26-án a párizsi Elysée Palotában elegáns fogadásra került sor abból az alkalomból, hogy Franciaország 30 évvel ezelőtt ratifikálta a Gyermekek Jogaival foglalkozó Nemzetközi Egyezményt. Az egyezményt 1989 novemberében fogadta el az ENSZ Közgyűlése, és 1990-ben lépett hatályba. Az egyezmény 3. cikkelye kimondja, hogy a szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok…

A francia bioetikai törvénykezés fejleményeiről

A francia bioetikai törvénykezés fejleményeiről

A bioetikai kérdésekkel kapcsolatos új francia törvénytervezet a napokban újabb fordulóponthoz érkezett. A francia Nemzetgyűlés után január 21-én a Szenátus elé került az anyag, amelyet egy szenátusi szakbizottság korábban már módosított. Január 21-28. között kilenc ülésen vitatják majd meg a tervezetet, amelyhez csaknem 300 módosító javaslat érkezett be. Az ünnepélyes szavazás február 4-ére várható. Az…

Családpolitika: közösségi vs. nemzetállami hatáskörök, merre tovább Európa?

Családpolitika: közösségi vs. nemzetállami hatáskörök, merre tovább Európa?

2016 októberében volt szerencsém résztvenni a nagycsaládosok konferenciáján Brüsszelben, amelynek főszervezője Hölvényi György európai parlamenti képviselő volt. A fórumon föltehettem a kérdést: miért van az, hogy a vállalkozások indításában  többet tud segíteni az EU, mint a családalapításban? A politikusok válaszaiból, többek között az derült ki, hogy jobb az államoknak, ha a családpolitika nemzeti hatáskörben marad….