Szolgálhat-e tanulsággal egy feltehetően kitalált anekdota II. János Pál pápáról?
A következő történet elénk tárja, hogy hogyan talált vissza hivatásához egy laicizált pap, aki hajléktalanként élt: II. János Pál pápa nála akart gyónni.
A történet túl szép, hogy igaz legyen. Bizonyára ezt fogod gondolni, amikor elolvasod ezt a II. János Pál pápáról szóló történetet, amelynek a történelmi hitelessége kétségbe vonható, hiszen nincs bizonyíték arra, hogy az eset valóban megtörtént. Ugyanakkor természetesen el kell ismerni, hogy akár meg is történhetett – csupán történelmi hitelessége nem igazolható minden kétséget kizáróan. Vagy akár még felbukkanhatnak hiteles források, amelyek a történelmi hitelességet igazolják?
Viszont, ha azt feltételezzük, hogy ez egy kitalált történet: vajon ettől még nem hordozhat semmilyen mondanivalót? Véleményem szerint ez hibás megközelítés lenne. A „költészet“ nem csak kreatív történetmesélésről szól, hanem olyan irodalmi tevékenység, amely éppen a „lényegi igazságot“ tárja fel előttünk. Ebben a megvilágításban szeretném megosztani a kath.net olvasóival ezt a nagyrészt angol nyelvterületen elterjedt történetet II. János Pál pápáról és egy hajléktalanról – habár az eset történelmi hitelessége kétségbe vonható, szerintünk egy találó kis történet, amely mélyebb igazságot hordoz, túlmutatva a történelmi tényeken.
Egy fiatalember elhívást érzett a papi szolgálatra, ezért a püspök Rómába küldte tanulni. Miután az előírásoknak megfelelően pappá szentelték és az egyházmegyében szolgált, a püspöke ismét Rómába küldte, hogy továbbtanuljon. A városban rendszeresen felkeresett egy templomot, ahol elmondta a napi imádságát és a zsolozsmáját.
A templom ajtajánál koldusok egy csoportja ült, akik alamizsnát gyűjtöttek, és az egyikük miatt – érthetetlen okból – nyugtalanság gyötörte.
Ezért oda ment hozzá és megkérdezte: Ismerem Önt? „Igen“ – mondta a koldus, itt Rómában tanultam Önnel együtt, és szenteltek fel pappá.
A pap megdöbbenve kérdezte: „Mi történt Önnel?”
Így felelt: „Életem során egyik krízis követte a másikat, és végül lemondtam a papi hivatásról. Felmentettek a papi szolgálat alól. Mindent elvesztettem, és kénytelen vagyok koldulni.
A pap nem tudta elfelejteni a koldust, és szüntelenül imádkozott érte. A tanfolyam, amelyen részt vett, a végéhez közeledett, és a hallgatókat meghívták, hogy II. János Pál pápa áldásában részesüljenek.
Bár megtiltották nekik, hogy a pápával személyesen beszéljenek, amikor a pap letérdelt, hogy az áldásban részesüljön, gondolatai annyira a koldus körül forogtak, hogy hirtelen kifakadt: „Szentatya, kérem, imádkozzon valakiért, aki egy római templom előtt koldul. Pappá szentelték, de visszalépett és felmentették a papi szolgálat gyakorlása alól.” Alig tudta befejezni a mondandóját, máris felháborodott segítők vezették el.
Néhány nappal később meghívást kapott, és ahhoz a templomhoz sietett, ahol a koldussal találkozott.
– Jöjjön gyorsan – mondta -, a pápával fogunk étkezni.
– Lehetetlen – felelte a koldus -, hogy látogathatnám meg ilyen állapotban?
Miután a pap segített, hogy a koldus rendbe szedje magát, egy nagy kapun át beléptek a Szent Péter-bazilikába, ahol Monsignore Dziwisz, a pápa lengyel titkára fogadta őket.
A titkár az ebédlőbe vezette őket, ahol a pápa várt rájuk. Miután bemutatkoztak, nekiláttak a finom ebédnek.
A desszert fogyasztása közben a pápa jelt adott a titkárának, aki felkelt, intett a papnak, hogy kövesse, és elhagyták az ebédlőt.
Körülbelül 15 perc múlva a pápa behívta őket, viszont nem esett szó arról, hogy mi történt a távollétükben.
Amikor áthaladtak a Szent Péter téren, a pap kíváncsisággal telve megkérdezte a koldust, hogy mi történt, amikor ő elhagyta a helyiséget.
A koldus elmesélte, hogy amikor kettesben maradtak, a Szentatya feléje fordult, és így szólt hozzá: „Atyám, kérem, hallgassa meg a gyónásomat.”
Ő nagy zavarában és kétségbeesésében így felelt: „Nem tehetem. Már nem vagyok pap.”
A pápa szerető együttérzéssel nézett rá, aztán felemelte a jobb kezét, rámutatott az ujjával, és azt mondta: „EGYSZER PAP, MINDIG PAP”.
Hosszabb szünet után a pápa így folytatta: „Mint Róma püspökének és a katolikus egyház fejének hatalmamban áll, hogy visszaadjam Önnek a papi jogkörét – de meg kell kérnie rá.”
A koldus, meghatódva és a sírás határán, csak ennyit mondott: „Kérem, Szentatyám…”
Ezután a pápa meghallgatta a koldus gyónását és visszaállította a papi jogkörét.
Majd a pápa megismételte eredeti kérését, és a koldus is meghallgatta a Szentatya gyónását.
Imával és elmélkedéssel telt rövid szünet után II. János Pál így szólt: „Amikor innen elmegy, azt szeretném, ha felkeresné annak a templomnak a plébánosát, amely előtt koldult. Kinevezem Önt az ottani közösség segédlelkészévé, megbízva azzal a feladattal, hogy gondoskodjon azokról a koldusokról, akik a templom előtt alamizsnáért koldulnak.
Fordította: Fiedler Olga
Forrás: Kath.net
