Szentmise közben hunyt el egy osztrák plébános
A Bécsi Főegyházmegye tájékoztatása szerint, az 59 éves Raimund Beisteiner plébániai moderátor a wiesmathi plébánián (Bécsújhelyi járás) tartott vasárnapi mise során, közvetlenül az áldoztatás után összeesett, és az azonnali szakszerű orvosi segítség ellenére a templomban életét vesztette.
Raimund Beisteiner 1966-ban született Burgenlandban. Tanulmányai után belépett a Maria Lanzendorf-i Néri Szent Fülöp Oratóriumba, pappá szentelésére 1999-ben került sor. 2006-ban került a Bécsi Főegyházmegye kötelékébe, ahol 2011-ben véglegesen inkardinálták (egyházmegyei szolgálatba vették). Ezt követően hosszú évekig vezette az alsó-ausztriai Wiesmath plébániáját, ahol folyamatos lelkipásztori munkájával meghatározó alakja volt a hitéletnek.
Plébániai munkája mellett Beisteiner számos régiókon átívelő feladatot is ellátott. 2007 óta az ausztriai Mária Légió lelkivezetője volt, segítve a tagokat hitéletükben és apostoli tevékenységükben. Aktívan részt vett a kirchshlagi esperesi kerület férfipasztorációjában, a Katolikus Felnőttképzési Központ munkájában, valamint különböző egyházi bizottságokban is.
A „Bucklige Welt Süd” lelkipásztori körzet megalakulásával Hochwolkersdorf, Schwarzenbach és Wiesmath plébániáin is szolgált, támogatva a lelkipásztori csapatok közötti együttműködést. Egyházi körökben tárgyilagos, megbízható és lelkiismeretes emberként ismerték. Hirtelen halála mély megrendülést váltott ki a Bécsi Főegyházmegyében és azon túl is.
„Váratlan halálával a bécsiek egy olyan papot veszítettek el, aki komolysággal, erős kötelességtudattal és lelkipásztori gondossággal végezte feladatát, s aki sokak bizalmát és tiszteletét élvezte” – olvasható a főegyházmegye nekrológjában.
A vasárnap estére megszervezett imaórán számos híve és paptársa vett részt; Josef Grünwidl érseki vikárius szintén lerótta kegyeletét az elhunyt lelkipásztor előtt. Raimund Beisteiner gyászmiséjét szombaton 10:00 órakor mutatják be a wiesmathi plébániatemplomban, majd szülőfalujában, a burgenlandi Lakfalván (Lackendorf) helyezik örök nyugalomra.









