Szent Jusztin: A keresztény intellektuel – Szentek élete
Szent Jusztin – egyházatya, vértanú
* Flavia Neapolisz (Szichem, ma Nablusz), Palesztina, 2. század eleje + Róma, 166.
Jusztin a 2. század elején született Palesztinában. Filozófus-vértanúként a 2. századi kereszténységben új embertípust testesített meg. Nevezték „keresztény intellektuelnek” is. Becsületesen és kitartóan kereste az igazságot, és végül rátalált a hitre, amely által önmagát is megtalálta. A görög filozófia iránti tisztelete mellett keresztényként is hirdette a hitet. Hazája Szamaria tartománya volt Palesztinában.
Jusztin maga írja le, hogyan kereste fiatalemberként a tudást. Egymás után kopogtatott a kor tudósainak ajtaján, hogy elmélyedjen az igazságban, de egyiküknél sem találta meg, amit keresett. Egy nap a tengerparton beszélgetett egy idős emberrel, aki rávilágított az isteni bölcsességre. Ez az idős férfi az éppen megfelelő szavakkal mutatta meg neki Izrael prófétáit, akik az egyetlen igaz Istenhez vezetnek.
Jusztin már platonikus tanítvány korában megcsodálta a keresztény vértanúk rettenthetetlenségét, és meggyőződött arról, hogy Krisztus tanítása az egyetlen megbízható és hasznos filozófia. Megkeresztelkedett, és életét az evangélium hirdetésének szentelte. Vándorprédikátorként járta a városokat, és mindenféle rangú emberrel beszélgetett, hogy elnyerje őket Jézus Krisztus hitére.
Jusztin nem csupán szóbeli tanítással, hanem filozófiai értekezésekkel is védte a keresztény hitet. Két Apológiájában, amelyekben az üldözött keresztények védelmére lépett fel, személyesen fellebbezett a császárhoz és a római szenátushoz. Célja az volt, hogy megcáfolja a keresztényekkel szembeni vádakat, miszerint istentelenek és ellenségei az államnak. Antonius Pius császár filozófusi lelkiismeretéhez fellebbezve rámutatott, hogy a pogány filozófusok legjobbjai már előre hordozzák a kereszténység csíráját. Ebben az összefüggésben fogalmazta meg a „csíraszerű logosz” kifejezését, amely szerint Isten már Krisztus előtt is közölte magát az emberiséggel a filozófusok által, és előkészítette az üdvösség ismeretét.
A keresztények szertartásairól hamis híresztelések terjedtek el. Jusztin rövid összefoglalásban leírta a keresztelés, az Eucharisztia és a vasárnapi ünneplés rítusát, ezzel megbízható forrást adva az őskeresztény liturgiáról.
Római működése alatt heves ellenállásba ütközött, különösen Crescentius, a cinikus filozófus részéről, aki följelentette őt. Jusztin és társai végül a prefektus elé kerültek. Az akták, amelyek részletesen leírják a bírósági eljárást, ma is fennmaradtak. Jusztin tanúságot tett hitéről és a mennyei dicsőség reményéről, majd a tiszteletlen isteneknek való áldozást visszautasította. Az ősi tudósítások szerint „a szent vértanúk magasztalták Istent, és rögtön a vesztőhelyre indultak, ahol lefejezték őket.”Jusztin Rómában halt meg 166-ban.
