Szent II. Sixtus: A vértanúság miséje – Szentek élete
Szent II. Sixtus pápa
+Róma, 258. augusztus 6.
Valerianus császár, aki 253-260 között uralkodott, 257-ben gonoszul kieszelt módon üldözte a keresztényeket: tervszerű álnoksággal a papság ellen támadt, hogy pásztoraitól megfosztva szétzilálódjék a nyáj. II. Sixtus pápa is ennek esett áldozatául 258. augusztus 6-án.
Pontius, Szent Ciprián püspök életrajzírója Sixtust jóságos, békeszerető, s ezért igen szent püspöknek mondja.
Cipriántól való az első híradás Sixtus vértanúságáról: „Azt is tudjátok, hogy Sixtust augusztus hatodikán az egyik temetőben négy diákonusával együtt kivégezték.” A pápát szentmise közben fogták el a katakombában, és azonnal le is fejezték.
Az első pápákhoz hasonlóan Sixtust is bevették a római kánonba. Az összes vértanú pápák közül hamarosan őt övezte a legnagyobb tisztelet. A későbbi korok azt is tudni vélik, hogy Sixtus művelt filozófus volt, és neki tulajdonítottak egy mondásgyűjteményt, amely a pogányok életbölcsességét ültette át keresztény talajba.
A szent vértanú pápáról, akit a hagyomány „jóságos és békeszerető püspöknek” mond, s akit Szent Lőrinc diákonus kísért a kivégzésre.
Legendája annál többet tud róla. Eszerint Sixtus athéni születésű volt, és szülővárosa hírnevének megfelelően okos filozófusa. Bölcsessége vezérelte előbb a pogányságból a kereszténységbe, majd az Egyházon belül a papságra, s végül a pápaságra.
Ez a legenda úgy mondja el a vértanúságát, hogy az üldözés kitörésekor elfogták és bebörtönözték. Mikor a börtönbe vitték, Lőrinc, aki a pápa diákonusa volt, utánafutott és így kiáltott:
– Atyám, hová mégy a fiad nélkül? Hová mégy a szolgád nélkül?
Erre a pápa így válaszolt:
– Fiam, nem hagylak magadra, de rád nagyobb küzdelem vár. Három nap múlva követni fogsz.
