Szent Crispina: „Csak az egy igaz Istennek áldozok…” – Szentek élete

Szent Crispina – vértanú asszony

+ Thebeszte, Numidia, Eszak-Afrika,304. december 5.

Tekintélyes, gazdag asszony volt a numídiai Thagorában. Már a Crispina név is – azt jelenti: ‘szépen bodorított’ – ennek a minden földi jóval elhalmozott és gyermekekkel megáldott nőnek az ápoltságára és jólétére utal.

304 tavaszán Diocletianusnak és uralkodótársainak negyedik üldözési ediktuma kemény büntetések kilátásba helyezésével kötelezte a birodalom minden lakosát, hogy áldozzon az isteneknek. Az afrikai városkában, Thagorában is kíméletlenül felléptek minden kereszténnyel szemben, aki nem engedelmeskedett ennek a parancsnak. Néhány keresztény nőt nagy kínzások közepette meg is öltek. Az előkelő Crispinával azonban nem mertek ugyanúgy eljárni, mint az egyszerű asszonyokkal. Átadták a legközelebbi fölöttes hatóságnak, a római prokonzulnak, akinek székhelye Thebesztében volt. A prokonzuli levéltárból előkerült régi jegyzőkönyv szó szerint közli az eljárás lefolyását. A keresztények Crispina halála után megszerezték ezt a jegyzőkönyvet, és néhány kiegészítéssel ellátva felolvasták a szent mártírnő ünnepi megemlékezésein:

„Történt Thebeszte városában, amikor Diocletianus császár kilencedszer, Maximianus pedig nyolcadszor volt konzul.

December 5-én Anulinus prokonzul ítélkezéshez ült le hivatali szobájában. A bírósági titkár jelentette:

– Thagorai Crispina semmibe vette urunknak, a császárnak az ediktumát. Ki kell hallgatni?

– Vezessétek elő! – szólt Anulinus.

Amikor Crispina belépett, megkérdezte:

– Crispina, ismered a szent rendeletet?

– Nem tudom, miféle rendelkezésről van szó.

– Áldoznod kell isteneinknek a császárok jólétéért uraink, a jámbor Diocletianus és Maximianus császár és nemes uralkodótársaik ediktuma szerint.

– Sohasem áldoztam nekik. Csak az egy igaz Istennek áldozok és Fiának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak, aki emberként született és szenvedett.

– Hagyj föl ezzel a babonával, és hajtsd meg fejedet a római istenek szentsége előtt!

– Naponta imádom mindenható Istenemet; rajta kívül nem ismerek más Istent.

– Makacs és gőgös vagy. A legjobb úton jársz afelé, hogy akaratod ellenére megismerkedj a törvény szigorával.- -Bármi történjék is velem, szívesen szenvedek a hitemért, amelyhez szilárdan ragaszkodom.

– Naponta bemutatom imádásomat, de az élő és igaz Istennek. Ő az én Uram,rajta kívül nem ismerek mást.

– Az nem kultusz, amire akarata ellenére, erőszakkal kényszerítik az embert.

– Nem kívánunk tőled mást, csak azt, hogy tanúsíts jámbor megadást.

Azután Anulinus ezt diktálta a bírósági írnoknak:

– El kell csúfítani. Le kell borotválni fejéről a haját, hogy arcát a gyalázat takarja.

– Crispina makacsul kitart szégyenletes babonája mellett, és megtagadja, hogy áldozzon isteneinknek. A császári rendelet isteni utasításai szerint kivégzésre ítélem.

Crispina így válaszolt:

– Áldom Istenemet, aki ilyen módon kegyeskedik kiszabadítani engem kezedből. Istennek legyen hála!

Megjelölte homlokát a kereszt jelével, lehajtotta fejét és lefejezték, mert megvallotta a mi Urunk Jézus Krisztust, akinek dicsőség legyen mindörökkön-örökké! Ámen.”

E nemes nő példájából megismerhetjük, hogy a vértanúnak gyakran milyen magányosan kell tanúságot tennie Krisztusról. Az előkelő és elkényeztetett hölgyet, akit – Szent Ágoston szerint, aki gyakran említi őt prédikációiban és írásaiban – élete folyamán figyelmes szolgahad vett körül és látott el, megkötözve vezették el, és testvérei vagy nővérei vigasztaló jelenléte nélkül, teljesen egyedül kellett helytállnia a küzdelemben. A bajban és szorongattatásban lelkiismerete szavát követte.