Szent Bernward: A kőbe és bronzba öntött hit mestere – Szentek élete
Szent Bernward – püspök
* Sommerschenburg vára, Szászország,Helmstädt közelében, 10. század eleje + Hildesheim, Szent Mihály apátság,1022. november 20.
A 10. Század elején született Helmstadt közelében.
A német püspöki székeken a 10-11. század fordulóján feltűnően nagy számban ültek szentéletű, kiváló főpapok.
E nagy főpapok sorába tartozik Szent Bernward hildesheimi püspök is. Igen előkelő családból származott, mely grófokat, püspököket és apátnőket adott a közéletnek és az egyháznak. Mivel korán árvaságra jutott, neveléséről nagybátyja gondoskodott .
Tangmar idővel atyai barátja, lelki vezetője és gyóntatója lett. Annyira megszerette, hogy még hivatalos útjaira is magával vitte. Ilyenkor aztán katedra helyett lóhátról folyt a tanítás.
987-ben a császári udvarba hívták káplánnak.
A császári udvarban sok tekintetben új világ tárult eléje. A két fő szellemi irányt, a bontakozni kezdő francia-olasz műveltséget és a túlfinomult bizánci életstílust a császár nagyanyja, Szent Adelhaid és anyja, a görög Theophanu császárné képviselték. Néhány esztendő alatt nemcsak kitűnő műértővé képezte ki magát, hanem mint gyakorló művész is kora legjobb mesterei közé emelkedett. Amellett mint nevelő is jól megállta helyét és Gerbert érseken kívül mindenki másnál nagyobb mértékben részt vett a gyermekcsászár fényes tehetségeinek kifejlesztésében.
Willigis érsek, aki a kis császár, illetve anyja nevében a kormányügyeket vitte, 993 elején hildesheimi egyházmegye püspökévé. Püspökként nagy elszántsággal és eréllyel látott hozzá, hogy a pusztító normannok garázdálkodásának határt szabjon: megfelelő helyeken várakat építtetett, székvárosát falakkal és bástyákkal övezte, sőt, ha a szükség úgy kívánta, fegyverre kapott és hűbéresei élén kemény csapásokat mért a szerte kalandozó barbárokra. Harmincéves kormányzása alatt Hildesheimet, Szászország legszebb és legerősebb városává fejlesztette, az új lakosok befogadására egész városrészeket épített. De nemcsak lélekszámban és kiterjedésben, hanem művészi értékekben is rohamosan gyarapodott a város. Bernward ezen a téren is korszakalkotó munkát végzett.
1001-ben Rómában járt, és új művészi eszmékkel és indításokkal tért haza. Mecénás és művész volt egy személyben: nemcsak fizette, hanem egyúttal irányította is a köréje sereglett művészek tevékenységét. Művészi törekvéseinek legszebb emléke a Szent Mihály-templom (melyet joggal Szászország legnemesebb kora román alkotásának tekintenek) és a hasonló nevű bencés apátság. Az építészet mellett nagy gondot fordított a művészet egyéb ágaira is. Mint kiváló festő, ércöntő, aranyműves és kőfaragó maga is szorgalmasan forgatta az ecsetet, vésőt és kalapácsot. Idővel egész iskola alakult körülötte, melynek számos alkotása közül napjainkig fennmaradt egy nagyértékű művészi feszület s egy öntött és cizellált gyertyatartó, melyeket jelenleg a hildesheimi Szent Magdolna-templomban őriznek, továbbá a székesegyház két hatalmas bronzkapuja és szentségtartója, a Bernward-oszlop és evangéliumoskönyv.
E sokoldalú tevékenység közepette Bernward mindvégig az a szigorú aszkéta maradt, akinek pályája kezdetén indult: művészi tevékenységével sem akart mást, mint méltó alkalmakat és otthont teremteni az áhítatnak. Halála előtt egy évvel letette püspöki hivatalát és az előtte oly kedves Szent Mihály-apátság szerzetesei közé lépett. Mikor pedig halálát közeledni érezte, a Szent Mihály-templom Mária-oltára elé vitette magát, hogy ott haljon meg. Végül 1022. november 20-án Hildesheimben meghalt. Sírjánál számos csoda történt, ezért III. Celesztin pápa már 1192-ben a szentek közé sorolta a középkori egyház e messze kimagasló alakját.
