Vatikan

Számokban: Mit csinál a katolikus egyház a „vagyonával”?

Természetesen az egyház jelentős összeggel gazdálkodik. De mindezt arra használja, hogy több szociális feladatot lásson el, mint bármely más intézmény világszerte.

«A katolikus egyház gazdag és nincs szüksége pénzre». Ez a vélemény gyakran felbukkan az interneten vagy társasági beszélgetésekben, sőt szakmai körökben is előkerül ez a szőnyeg alá söpört téma «az egyház gazdagságáról». Az ezzel kapcsolatos megjegyzések gyakran egész egyszerűen tudatlanságból fakadnak. Miről is van szó valójában? Vegyünk egy példát, a Vatikáni Bank esetét, ami «a legerősebb bank a bolygón», ahogyan már többször is hallottuk. Ez azonban nem igaz: a legerősebb bank az ICBC, azaz a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank, ezt az egyesült-államokbeli Wells Fargo követi.

Valójában az Economipedia platform által közzétett lista szerint az Istituto per le Opere di Religione(IOR), másképpen a Vatikáni Bank piaci kapitalizációja alapján még a világ hatvan legjobb bankja közé sem kerülne be. Tulajdonképpen az Intézet kizárólag a jótékony célra adományozott vagyon és pénzeszközök kezeléséért és őrzéséért felelős. A Fides ügynökség által 2021. október 24-én közzétett lista egy kis képet ad arról, hogy mit kezd a katolikus egyház a «gazdagságával» szerte a világon.

Afrika

Ezen a kontinensen a katolikus egyház fenntart:

19 098 óvodát, 41 124 általános iskolát és 15 622 középiskolát,

1 418 kórházat, 5 307 rendelőintézetet, 201 lepratelepet, 659 gondozóotthont idősek, krónikus betegek, mozgássérültek számára,

1 646 árvaházat, 2 149 bölcsődét, 1 433 házassági tanácsadó intézetet, 249 oktatási és rehabilitációs központot és 1 192 különféle egyéb intézetet.

Amerika

Ezen a kontinensen a katolikus egyház fenntart:

16 394 óvodát, 21 716 általános iskolát és 12 224 középiskolát,

1 362 kórházat, 4 043 rendelőintézetet, 41 lepratelepet, 3 642 gondozóotthont idősek, krónikus betegek, mozgássérültek számára,

2 133 árvaházat, 2 957 kisdedóvót, 4 289 házassági tanácsadó intézetet, 1 630 oktatási és rehabilitációs központot és 13 092 különféle egyéb intézetet.

Ázsia

Ezen a kontinensen a katolikus egyház fenntart:

14 119 óvodát, 16 501 általános iskolát és 11 636 középiskolát,

1 180 kórházat, 2 775 rendelőintézetet, 269 lepratelepet, 2 674 gondozóotthont idősek, krónikus betegek, mozgássérültek számára

3 233 árvaházat, 2 973 bölcsődét, 864 házassági tanácsadó intézetet, 490 oktatási és rehabilitációs központot és 2 764 különféle egyéb intézetet.

Európa

Ezen a kontinensen a katolikus egyház fenntart:

21 567 óvodát, 15 739 általános iskolát és 9 341 középiskolát

1 014 kórházat, 2 313 rendelőintézetet, 19 lepratelepet, 8 031 gondozóotthont idősek, krónikus betegek, mozgássérültek számára

2 247 árvaházat, 2 491 bölcsődét, 5 504 házassági tanácsadó intézetet, 725 oktatási és rehabilitációs központot és 16 503 különféle egyéb intézetet.

Óceánia

Ezen a kontinensen a katolikus egyház fenntart:

1 489 óvodát, 3 845 általános iskolát, 729 középiskolát;

271 kórházat, 525 rendelőintézetet, 2 lepratelepet, 423 gondozóotthont idősek, krónikus betegek, mozgássérültek számára

115 árvaházat, 153 bölcsődét, 218 házassági tanácsadó intézetet, 104 oktatási és rehabilitációs központot és 289 különféle egyéb intézetet.

Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.