Részt vehet-e katolikus egy azonos nemű pár esküvőjén?
Legtöbbször örömteli dolog, ha egy családtag vagy egy barát meghív minket az esküvőjére, azonban – sok katolikus számára – egy azonos nemű pár esküvőjére való meghívás komoly belső konfliktust vált ki. Hogyan lehet összeegyeztetni a családhoz vagy a barátsághoz való hűséget az Egyház tanításával? Lehet-e anélkül kimutatni a szeretetet és a tiszteletet, hogy a hit csorbát szenvedne?
Ez a dilemma – amely egyre gyakoribb a társadalmunkban – próbára teszi a lelkiismeretet, valamint összetett kérdéseket vet fel a katolikus tanítás gyakorlati alkalmazásáról kényes és személyes szituációk esetén.
A házasság és a homoszexualitás kapcsán a Katolikus Egyház álláspontja világos, mindazonáltal kihívás ezeket a tanításokat személyes helyzetekre alkalmazni. Egyrészt az Egyház megerősíti azt, hogy a házasság egy kizárólagos közösség egy férfi és egy nő között.
Másrészt arra hívja Krisztus követőit, hogy a homoszexuálisokat tisztelettel és együttérzően kell kezelni, így nehéz kérdésekkel szembesülnek azok, akik meghívást kapnak egy azonos nemű házassági szertartásra.
Tehát „emberszeretetből” részt vehet-e egy katolikus egy homoszexuális „esküvőn”?
Hugo Valdemar atya, aki néhány ével ezelőtt káptalani gyóntató kanonok volt – olyan pap, akinek joga van feloldozni a legsúlyosabb bűnöket, a Szentszék számára fenntartott bűnök kivételével -, azt válaszolta, hogy „aki helyes lelkiismerettel rendelkezik, az nemmel válaszol.”
„Minden vérségi és érzelmi kötelék fölött áll az igazság, különösen az az Isten által kinyilatkoztatott igazság, hogy a házasság csakis egy férfi és egy nő között történhet meg” – magyarázta atya az ACI Prensa-nak, a CNA spanyol nyelvű társoldalának.
Mario Arroyo atya, aki a Pápai Szent Kereszt Egyetemen filozófiából doktorált, továbbá ő a szerzője a „La Iglesia y Los Homosexuales: Un Falso Conflicto” („Az Egyház és a homoszexuálisok: Egy hamis viszály”) című könyvnek, azt állítja, hogy egy ilyen helyzet „nem dogmatikai kérdés, hanem a körültekintésről szól, egy olyan erkölcsi kritérium alkalmazásáról, amelyet nem feltétlenül kell követni.”
„Az ilyen eset, azaz részvétel egy szerettünk melegesküvőjén, a gonosszal való együttműködés kategóriájába sorolható. Tehát a gonosszal való fizikai együttműködésről van szó” – mondta.
„Elvben meg kell próbálnunk elkerülni a gonosszal való együttműködést, hiszen kötelességünk a társadalmon belül együttműködni a jóval. Ennek függvényében az első teendő a vonakodás, vagyis megpróbálni elkerülni a részvételt, amíg az nem okoz a családi életben vagy a barátságban helyrehozhatatlan kárt” – tette hozzá.
„Úgy látom, hogy ez a kritérium ebben az esetben úgy alkalmazható, ha úgy tekintünk az azonos nemű esküvőkre, mint a második polgári jellegű házasságokra és azokra a házasságkötésekre, amelyek csupán polgári jellegűek, és nem egyháziak” – mondta.
„Ha a részvétel elkerülhető, a legjobb elmagyarázni nekik – jelen esetben a házasságot megkötni kívánó feleknek -, hogy ez miért ellenkezik személyes lelkiismeretemmel és hitemmel” – fogalmazta meg, de figyelmeztetett, hogy „ha a helyzet a családi életben nagy kárt, törést, illetve annak végleges felbomlását okozza, kivételek jöhetnek szóba.”
Ilyen esetben – tette hozzá – a gonosszal való együttműködésnek „materiálisnak, de sohasem formálisnak kell lennie. Tehát soha ne adj hangot örömnek vagy boldogságnak azért, mert két azonos nemű személy összeházasodik, hanem egyszerűen csak végy részt a ceremónián figyelembe véve azt, hogy nem lehet elkerülni az összes kapcsolat megszakítása által okozott nagy kárt.”
„Ebben az értelemben” – figyelmeztetett – „különbség van az egyszerű nézőként való részvétel vagy az aktív szerepvállalás között”, ezért „jobb elkerülni, hogy pártfogóként vagy tanúként aktív szerepet vállalj.”
Valdemar sokkal szigorúbb ilyen tekintetben. „A kettő egyike sem elfogadható, de sokkal rosszabb tanúként részt venni egy olyan álházasságban, mint amilyen a két azonos nemű személy között köttetett.”
A botrány veszélye
Valdemar szerint – aki több mint 15 évig volt Norberto Rivera bíboros alatt a mexikói érsekség kommunikációs igazgatója – az ilyen ceremónián való részvétellel az a probléma, hogy botrányt okoz.
„Az ilyen cselekményen történő részvétel sosem semleges” – mondta. „Ez egy olyan cselekmény jóváhagyása és igazolása, amely önmagában véve alapvetően erkölcstelen és ellentmond Isten törvényének” – tette hozzá.
Ezzel a kockázattal Arroyo is egyetért, és ez az, ami miatt „az ezeken a szertartásokon való részvételt általánosságban el kell kerülni.”
„Ha valakinek ez lehetetlen, mert ez a családi közösségben vagy a barátságban helyrehozhatatlan törést okozna, részt vehet rajta, ám tudnia kell, hogy ennek az lehet az ára, hogy megbotránkoztat jó néhány embert” – mondta.
Abban az esetben, ha úgy döntesz, nem veszel részt a szertartáson, Arroyo azt tanácsolja, hogy „emberségesen adj magyarázatot az érintetteknek, és valamilyen módon add jelét annak, hogy közel állsz ahhoz az illetőhöz, aki rokonaid egyike és érintett a szertartásban.”
„Adhatsz neki rózsafüzért, Bibliát vagy meghívhatod egy vacsorára őt. Azaz, a személyek közötti közösségben való részvétel ilyen vagy ehhez hasonló formáiról lehet szó, amelyek nem tartalmazzák a két azonos nemű ember szexuális együttélésének legitimálását.”
Ezzel a megközelítéssel Valdemar is egyetért: „A mindennapi vagy alkalmi együttlétünknek sok olyan pillanata van, amikor ki lehet mutatni közvetlenségünket és szeretetünket. Meg kell értetned a szeretett személlyel, hogy még ha nem is tudsz részt venni olyan eseményen, mint egy polgári házasságkötés, ez nem azt jelenti, hogy elutasítod őt emberileg, hanem számíthat a te közelségedre és támogatásodra.”
Mit tegyünk, ha szembesülünk a dilemmával?
Amikor szembesülünk azzal a dilemmával, hogy részt vegyünk-e vagy sem ilyen típusú ceremóniákon, Arroyo azt tanácsolja, hogy „kezdjünk imádkozni, személyes imánkban nyugodtan, higgadtan és érzelmektől mentesen mérlegeljük a dolgot, a részvétel melletti és elleni érveket.”
„Az ellenérvek szerfelett egyértelműek: botrányt okoz, továbbá azt a benyomást kelti, hogy áldásod adod és egyetértesz két azonos nemű ember házasságával” – mondja.
„Másrészt fel kell mérni, hogy ezt a törést a kapcsolatban , ezt a ceremóniától való távolmaradást vajon az érintettek nem fogják-e úgy értelmezni, mint a kapcsolatok totális megszakítását, ami meggátolja ezeket az embereket abban, hogy a közeljövőben vagy később közel kerüljenek Istennel való közösséghez?” – tette hozzá
Valdemar arra bátorítja azokat a katolikusokat, akik ilyen szituációban találják magukat, hogy ne „csupán az érzéseik vagy a társadalmi, valamint családi nyomás vezesse őket, mert a keresztény alapelvek fontosabbak. Hosszú távon ezeknek az elveknek a megőrzése tud leginkább segíteni.”
Írta: David Ramos
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: Catholic News Agency










INRI,
erröl apám 12 majadan 13 évesen egy-egy esküvön áltélt dilemmás-násznép/pap esete jut eszembe. Így esett meg az eset:
Szüleivel szülöfalujában meghívták egy esküvöre amikor 12 éves volt (refi templomban refi faluban=más vallású nem is lakott ott). Remekül mulattak azt azt követö lagziban, Erzsinéni és Lajosbácsi lagziján. Egy évre rá (konfirmála´sa után=13 éves elmlut apám) ujfent meghivást kapott szüleivel együtt egy esküvöre ugyanott. Akkor döbbent meg apám, amikor a völegény is ugyanz a Lajosbácsi volt / másik menyaszonnyal, aki egy évvel korábban…Apám bekiabált, hogy: “hát Erzsinéni nem jött el erre a lagzira (is), most beszéletem vele reggel, de nem is mondta”? Apámat lepisszegte csitította a tiszteletes meg az egés´z násznép is. de ö nem tágitott: mi ez szinház itt ?? nem hallgatok konfirmáltam=felnött keresztény vagyok- tudom mit beszélek…A völegény ekkor a Lajosbácsi határozott hangon felszólította öt, hogy hagyaja el a templomot és hallgasson…Apám még visszaszólt kifelé futásában: “Nem is veszek részt ebben szinjátékban, és megkeresem azt a templomot, ahol nem ilyen szinház a házasság!!! Magam ott nösülök egykor…” Hál ` Istennek úgy is lett, mert magtalálta katholikus hajadon anyámat, akitöl megszülethettem 66 évvel ezelött.
Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.
Úgy tudom a protestánsoknál a házasság nem szentség. Ezért is engedélyezett a válás. Minden tiszteletem mellett, de csak részben volt igaza az édesapjának azon a bizonyos esküvőn
INRI,
Én örülök, hogy megszülettem apámtol, anyámtol.
Erröl beszeltem a szlöfalumban élö refi tiszteletes házaspárral is tök véletlen. Az asszony fel volt háborodva, hogy unokaöccse 12 év multán ujraházasodna refi templomban másodszor is. Náluk házasodott elöször ujra ökett kereste meg az esküvö miatt, mert fiatalabbra akarja cseréli a 44 éves nejét…aki nemtüri az ö barátnöit. A tiszteletes asszony megmutata neki amit esködött anno 12 eve isten nevere a hüseget holtomiglan holtáiglan. Nem adta össze öket. A püspökhöz mentek panaszra. Az hivatalbol egy masik tiszeleteshez küldte öket aki öszzeadta öket. Ujra holtomiglan holtaiglan hüseges esküvel. Ekkor mondtam el nekik apám gyerekkori esetét. Egyébként az usa ban vagy németben ugyenez a helyzet a homoleszbe refi esküvövel is.
Osli mosolygos madonna könyörögj érettünk.
Egy barátommal történt meg. Van egy homoszexuális kollégája, akivel jó személyes kapcsolatban van, bár az illető tudja, hogy a barátom katolikusként nem fogadja el a homoszexuális életmódját. Aztán nem is összeházasodott a társával, mert nálunk csak élettársi kapcsolat bejegyeztetés lehetséges, de az alkalomra meghívta a barátomat. Ő kb. a föntiekben leírtakkal indokolva elhárította a meghívást – meg is köpködték érte a kollégáik, köztük egy szintén gyakorló katolikus, aki viszont elment. A poén az, hogy ez az utóbbi kollégájuk utána mondta a barátomnak, nagyon bánja, hogy elment, valahogyan nagyon rossz volt az egész.
Az elmémmel értem, a szívemmel viszont nem. Nemde Isten, aki maga a Szeretet, a szeretetet parancsolta minden embernek, igaz? Hogy lehet akkor úgy szeretni a másik embert, hogy a számára fontos – ha nem a legfontosabb – ünnepén megbántjuk azzal, hogy nem teszünk eleget a meghívásának, nem kívánunk neki és az őt szerető társának sok boldogságot, örömet, minden égi és földi áldást?
Meggyőződésem, hogy Jézus szeretettel, megbocsátással, irgalommal néz minden homoszexuális emberre, csakúgy, mint a heteroszexuálisokra. Én úgy értékelem, hogy nagyobb bűn „farizeusnak” lenni a kérdésben, mint szeretettel, elfogadással, együttérzéssel fordulni az érintettek felé.
Jézus nem a bűnt szereti, hanem a bűnöst. De őt aztán nagyon is szeret! Nem divatból lesz valaki homoszexuális, hanem mert úgy születik. Ez az útja. Isten viszont nem teremt selejtet, és különösen gondja van a marginalizáltakra. Jézus szeretét, elfogadását és irgalmát nem odavinni az érintettekhez, sokkal nagyobb bűn számomra, mint önzetlenül és önfeláldozóan szeretni egy másik embert, aki történetesen azonos nemű is lehet a másikkal.
Nem hiszem el, hogy a szeretet nem ír felül mindent! Tudásom és hitem szerint már megtette. Jézusnak hívják, és meghalt MINDEN emberért, és megváltó halálával eltörölt MINDEN bűnt.