nagyboldogasszony unnepe peticio Egyedi

Petíció indult, hogy augusztus 15-e munkaszüneti nap legyen

Augusztus 17-én került megrendezésre a Nagyboldogasszony-búcsú az ecsédi Szentkút-völgye Boldogasszony-kápolnánál, amely idén jubileumi ünnep is volt egyben.

A búcsú keretében ünnepelték a Boldogasszony-kápolna felszentelésének 15. évfordulóját, megemlékeztek az önkéntesekről és a támogatókról is, akik segítsége nélkül 2004-ben nem épülhetett volna meg a kápolna.

Csontos István a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány Kuratóriumának tagja az eseményen jelentette be először kezdeményezésüket, melynek értelmében Magyarországon munkaszüneti nappá szeretnék nyilvánítani augusztus 15-ét. (Romániában augusztus 15-e munkaszüneti nap. – a szerk.)

A továbbiakban a Katolikus.mához eljuttatott közleményből idézünk:

“Mindannyian tudjuk, hogy hivatalosan csütörtökön volt a Nagyboldogasszony Ünnepe. Méghozzá munkanapon! Ez így lesz 2020-ban és az azt követő években; akár visszatekintünk hosszú évtizedekre, akár előre tekintünk pár évre, katolikus hívő emberek számára ezen, nagy ünnep nincs az őt megillető helyére helyezve. 

  • A Katolikus Egyház szentmisén való részvételt ír elő erre a napra, azaz kötelező ünnep!
  • Magyarország védőszentjének ünnepe ez a nap! Ez történelmi tény és nem lehet felekezeti megosztottság akadálya!
  • A közjogban is érvényesült a Regnum Marianum eszme, azaz Mária Országa vagyunk!
  • Karácsony és Új év első napja mellett ez a 3. legfontosabb ünnep, amely nem esik vasárnapi napra!
  • A munkahellyel rendelkező, dolgozó katolikus testvérek számára teljesíthetetlen az előírt parancsolt ünnep megtartása! –főleg a településeken élők számára hátrány mindez!

Mindenkinek tudnia kell, hogy 1945 előtt Nagyboldogasszony ünnepe munkaszüneti nap volt hazánkban. Tudni kell azt is, hogy Mária Mennybevételének ünnepe több nyugati országban a mai napig munkaszüneti nap! Mária Országában 74 éve nem munkaszüneti nap, ez így nem tisztességes! Ezen változtatni kell!

A fentiek értelmében a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány alapítói és kuratóriuma bejelentjük, hogy országos aláírásgyűjtést kezdeményezünk Nagyboldogasszony ünnepének, azaz augusztus 15. napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása érdekében.

Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos törvényi rendelkezéseket fenntartjuk! Az aláírásgyűjtést interneten, és papír alapon is szervezzük.

Szeretnénk, ha 2020-ban sikeres lenne az elhatározásunk!

A petíciót itt lehet aláírni.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.