hazassag csalad gyerekek compressor

Október 6. – vértanú lesz a család is?

Erdély. Kolozsvár jut eszembe. Ott, ahol Mátyás szobra szigorúan figyeli a főteret és a múló időket. Gyulafehérvárt látom magam előtt, ahol erdélyi fejedelmek székeltek. Látom magam előtt a régi idők szász mestereit is, ahogyan fontoskodva sétálnak fel-alá Szebenben. Nagyvárad is emlékeket hoz: Ady Endrét ismerem fel gondolataimban, ahogy a kávézóban ül. Csíkszereda harangjai is konganak gondolataimban. Brassóra figyelek, mely szigorúan őrzi Erdély távoli szegletét. És nem feledem Aradot sem, ahol 13 vértanú vesztette életét. Közülük sokan nem is voltak magyarok, de mégis a magyar szabadságért harcoltak.

Bizony, a vértanúk között sokan nem voltak magyarok, mégis az országért harcoltak. Hittek abban, hogy a szabadság fontos, hogy jobb helyzetet lehet teremteni a Kárpát-medencében, mint a császári „diktatúra.” Érdekes, hogy a romániai népszavazás október 6-án kezdődik. Úgy érzem nekünk magyaroknak, és főleg erdélyi magyaroknak fontos üzenete van annak, hogy a családról október 6-án és 7-én dönt Románia. Itt egy olyan döntésről van szó, amely egyáltalán nem semleges az erdélyi magyarság számára. De ezzel egyetemben nem semleges a románok számára sem. Pontosan ezért kell menni szavazni. Nem szabad azt mondani: „nem megyek szavazni, döntsék el a románok mit akarnak, nekünk magyaroknak úgysincs beleszólásunk.” Az aradi vértanúk, amikor elkezdték szolgálni a magyar szabadság ügyét, nem foglalkoztak azzal, hogy ők milyen nemzetiségűek. A célt, az eszmét tartották szem előtt: szabadság. Egyébként ezért is óriási tragédia, hogy minket magyarokat összeugrasztottak a Kárpát-medence más nemzeteivel, hiszen 1848-ban még szerbek, románok, szlovákok és magyarok tudtak együtt harcolni a szabadságért.

Azt hiszem, a legnemesebb módja annak, hogy idén az erdélyi magyarság megemlékezzen az aradi vértanúkról az, ha elmegy a népszavazásra. A nő és férfi által alapított család olyan nagy érték, amelyért nagyon fontos kiállni. Ha nem megy el elegendő polgár a szavazásra, akkor nem lesz érvényes az eredmény. Ezt úgy fogja venni a világ, hogy a népet nem érdekli a család. Nem fontos neki. Lehet, hogy a mérleg nyelvét pontosan a magyarok döntik el. Lehet. A család védelme ugyanolyan érték, mint a szabadság védelme. A román népszavazás egy Kárpát-medencei esemény is egyben. Azaz nem csak a román nemzet ügye, a döntés hat ránk is. Mindezért, aki nem szeretné, hogy a hagyományos család is vértanú legyen október 6-án, az menjen el és szavazzon bátran igennel.

Kapcsolódó tartalom

  • Egy tudós beszámolója a fatimai napcsodáról

    Ezrek gyűltek össze 1917. október 13-án a portugáliai Fatima közelében, hogy tanúi legyenek Miasszonyunk újabb jelenésének. A látottak, amiről annak idején széles körben beszámoltak, a „napcsodaként” váltak ismertté. Különféle források szerint Dr. Gonçalo de Almeida Garrett, a Coimbrai Egyetem természettudós professzora is jelen volt, és később felidézte a történteket. (Megjegyzés: néhányan azt állítják, hogy a…

  • Add nekem!

    Gyermekkorom anekdotája jut eszembe. A székely bácsit ellenőrzi otthon a felesége a vasárnapi mise után: – Miről prédikált a pap? – A bűnről, mondja János bácsi szemrebbenés nélkül. – S hát aztán, mit mondott róla? És jön a flegma válasz: – Erőst ellene vót… De egy fészbukos karikatúra képe is előjön. Gyónást végez egy mai…

  • Szeretet nélkül mit ér az egész?…

    Szent Márknál a főparancs az áldozatbemutatás helyén hangzik el, és a zsidó teológus meg is dicséri Jézust a „helyes” törvényértelmezésért. Ezzel mintegy visszaigazolja a szeretet elsőbbségét a rituális áldozatokkal szemben. Jézus pedig elismeréssel szól a farizeusról, és rajta keresztül már most meghívja honfitársait Isten országába… Az Isten és felebarát szeretetének jézusi újraértelmezéséről már könyvtárnyi irodalom…

  • 75 éve ítélték el Mindszenty József bíborost

    Hetvenöt évvel ezelőtt, 1949. február nyolcadikán, kedden reggel a budapesti népbíróság különtanácsa életfogytig tartó fegyházra ítélte Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket. A Szabad Nép című kommunista napilap másnapi vezércikkében olvassuk: „Aki aljas és népellenes célok érdekében szőtt földalatti összeesküvést, az maga sem lehet más, mint aljas és népellenes gonosztevő. Mindszenty és társai pedig ilyen elemek.”…

  • Új templom épült Irakban, Ur városában, Ábrahám földjén

    Ez a hír az 2021-es iraki pápalátogatás gyümölcseinek egyike. Ur városában Kaldeában (Irak), ott, ahonnan a hagyomány szerint Ábrahám próféta származott, templom épült. Első alkalommal március 10-én szólaltak meg harangjai, első miséjét húsvét vasárnapján fogja befogadni. A templom harangja először március 10-én szólalt meg a húsvét előtti Laetare (Öröm) vasárnapján, szentmisét pedig először húsvét vasárnapján…

  • Sztráda és Advent

    December elseje közeledtével nagy a médiafelhajtás a Torda- Szászsebes autópálya 1-es szakaszának átadása körül. Az elvtársak ugyanis megígérték, hogy mindenképp megnyitják. Hatodikáig. Biztos. Hiszen választások idején még a vírus is leáll… Az építés ugyan már 2016-tól elkezdődött, két éve át kellett volna adni, de az olasz Pizzaroti fővállalkozó nem nagyon sietett vele. Tehette is, hiszen…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.