Nincsenek gyermeksírok a kanadai katolikus bentlakásos iskolák körül
Mint emlékezetes, 2021 májusában az egyik őshonos kanadai népcsoport vezetője bejelentette, hogy talajba hatoló radarvizsgálatokkal 215 gyermek földi maradványait találták meg a kamloopsi Indián Bentlakásos Iskola körül. A kamloopsi és hozzá hasonló, többnyire katolikus és anglikán egyházak által működtetett és a kormány által finanszírozott iskolákat indián gyerekek oktatására alapították, és azok a 19. század végétől kezdve az 1990-es évekig működtek.
A hír azonnal végigfutott a médiában, Justin Trudeau miniszterelnök bocsánatot kért, a kanadai zászlókat fél évre félárbocra eresztették, sok egyházi intézmény elé a bejárati lépcsőkre 215 pár kis gyermekcipőt tettek ki. Ferenc pápa 2021. június 6-i Úrangyala imádságában szólt a 215 gyermek maradványainak megtalálásával kapcsolatos döbbenetes eseményről.

A kanadai kormány felállította a bentlakásos iskolákkal, eltűnt gyermekekkel és jelöletlen temetésekkel foglalkozó nemzeti tanácsadó bizottságot, hogy teljes mértékben kivizsgálja és feltárja az indián gyermekek európai származású keresztények általi állítólagos bántalmazásának és meggyilkolásának ügyét.
A kutatások ugyan nem jártak eredménnyel, de Trudeau miniszterelnök még tavaly is nyilvánosan azt állította, hogy gyilkosságok történtek. Az egész ország gyászolt, és a felháborodás tiltakozásokat, gyújtogatásokat, mintegy 120 templom meggyalázását és vandál cselekedeteket váltott ki.
Most azonban, három évnyi, 216,5 millió dollárba kerülő kutatás után egyetlen sírt, egyetlen holttestet sem találtak. Ezért a kanadai kormány csendben megvonta a vizsgálóbizottság finanszírozását, és e hónap végén feloszlatja a testületet.
Néhány gyermek ugyan valóban meghalt az iskolákban, de a feljegyzések szerint ezek a halálesetek különféle betegségek, többnyire tuberkulózis miatt következtek be.
A bizonyítékok ellenére sok kanadai továbbra sem hajlandó elismerni, hogy a vádak alaptalannak bizonyultak. A Brit Columbia Egyetem campusán működő Regent College például lemondta Lord Biggar, brit anglikán lelkész és elismert történész március 6-ára tervezett nyilvános előadását, miután a diákok a „tömegsírok tagadójának” nevezték. Lord Biggar válaszában felrótta a főiskolának, hogy „egy olyan, agresszívan elnyomó kultúra folyamatos uralmát segíti elő, amely igazságtalanul lejáratja a keresztény missziók munkáját, és igazolja keresztény templomok tucatjainak földig rombolását”.
Az összefoglalót írta: Solymosi Judit
Forrás: Catholic Harald, Catholic Herald
INRI,
az ember esze megáll. Justin Trudeau apja Joseph Philippe Pierre Yves Elliott Trudeau szintén Kanada liberális elnöke volt 1980 és 1984 között. Justin Trudeau Kanada liberális elnöke 2015-2025 között, minap lett leváltva. Ö aki kezdeményezte a kanadai kormány által felállított kivizsgáló tanácsadó bizottságot, most zárja is le a bizottság munkáját…büneset hiányában, méghozzá nyilvánosan… Mivel rágalmai oriási kárt okoztak a katolikus egyháznak. A apat is kövesse meg…kérjen elnézést. Mivel. “Trudeau miniszterelnök még tavaly is nyilvánosan azt állította, hogy gyilkosságok történtek. Az egész ország gyászolt, és a felháborodás tiltakozásokat, gyújtogatásokat, mintegy 120 templom meggyalázását és vandál cselekedeteket váltott ki, a 216,5 millió dollárba kerülő kutatás után egyetlen sírt, egyetlen holttestet sem találtak. Ezért a kanadai kormány csendben megvonta a vizsgálóbizottság finanszírozását, és e hónap végén feloszlatja a testületet.” Ezzel ezért egy jogállamban nem lehet elintézni az aljas rágalmazás ügyét…Aki feljelentett és a vizsgálat nem igazolta be a vádakat, az mennyiben felel a rágalmazásért? Mekkora anyagi kártésítesre jogosult a sértett? Ezt is vizsgálja ki a Kandai kormány. Egy jogállmiságban ez a minimum (lenne). Avagy ha keresztényekröl urambocsá` a Pápáról van szó akkor nem?
Osli mosojgós madonna könyörögj érettünk.