Nigériában a keresztények „egy kihalóban lévő fajjá váltak”
A múlt hónapban, július 15-én, Nigériában John Mark Cheitnum atya vérfagyasztó meggyilkolása volt az utolsó, keresztényeket sújtó, legalább annyira felforgató, mint kérdéseket ébresztő gyilkosság és emberrablás a hosszú sorozatban. Ez a gyilkosság egy „csődben lévő ország” jele, mondta indulatosan a temetési szertartást végző atya.
John Mark Cheitnum atyának az észak-nigériai Kaunda államban, július 15-én bekövetkezett erőszakos halálát követő felháborodás nem enyhül. Ez a gyilkosság, egy „csődben lévő ország” jele, mondtaa meggyilkolt pap temetésén elmondott homíliájában néhány nappal később Jega Daniel Romanus atya. A keresztények „egy eltűnőfélben lévő fajjá váltak” Nigériában” – mondta. „Ma egy olyan papot temetünk, aki egy tehetetlen helyi kormányzat, egy gyengülő állam és egy csődhelyzetben levő ország áldozata” – folytatta.
Egy ország, ahol az állatok szabadabbak az emberi lényeknél
Az év eleje óta legkevesebb 20 papot raboltak el vagy öltek meg Nigériában. A hatalmas veszteség az, amit a pap hangsúlyozni akart. Úgy írta le Nigériát, mint egy olyan országot, ahol „az állatok szabadabbak az emberi lényeknél: egy olyan országot, ahol az állatoknak több a reményük a holnap megélésére, mint az emberi lényeknek.”
Nigéria elhatalmasodó és aggasztó bizonytalanságtól szenved. Északkeleti része tizenkét éve a dzsihadista erőszak színhelye, szeparatista mozgalmak jelentkeznek délkeleten, fosztogatók északnyugaton, most pedig az ország azt látja, hogy a bizonytalanság délnyugatra is átterjedt.
Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia