Névtelen bejegyzés az X-en: „58 éves vagyok és nincs gyerekem. A kutyának sem kellek.“

„Ma már, 58 éves fejjel tudom, hogy ebben a folyamatban milyen rossz hatással volt rám a társadalom… A harmincas éveim közepén még büszkén ejtettem ki azt a mondatot, hogy bűntény erre a világra gyereket hozni…, de fogalmam sem volt, hogy ez valójában mit takar. ”

„Ma már, 58 éves fejjel tudom, hogy ebben a folyamatban milyen rossz hatással volt rám a társadalom… A harmincas éveim közepén még büszkén ejtettem ki azt a mondatot, hogy bűntény erre a világra gyereket hozni, vagy hogy nekem nőként nem az a feladatom, hogy gyereket szüljek, odáig csak nem süllyedek le. Mindezt észszerűnek és magától értetődőnek gondoltam. Mert így neveltek, és mert én ezt felvilágosultnak és logikusnak találtam. Mert az öntudatos és önmagát meghatározó nők ezt harsogták az összes újságban. És ezt olvashatjuk ma is. Ne értsetek félre, tisztelek minden nőt, aki ilyen elhatározást hoz és eszerint él. De az én esetemben nem ez volt a helyes út. Csak azt mondhatom, fogalmam sem volt, hogy valójában ez mit takar.”

Mindez egy névtelenségben maradni szándékozó, magát Csodacsajnak (Wundertussi) nevező nő bejegyzésében olvasható az X-en. Csodacsaj feltehetően egy olyan nő, aki a biológiai nők jogaiért aggódik, mert más bejegyzésében ellenzi, hogy a nők jogait az úgynevezett transznőknek, azaz a biológiai férfiaknak is biztosítsák. A bejegyzéseiben nem található semmiféle egyértelmű vallási utalás. A poszt 6000 feletti lájkkal és több mint 700 kommenttel kisebb sláger lett az interneten.

Csodacsaj a látszat szerint meg van arról győződve, hogy „rengeteg fiatal nő másképp gondolkodna, ha a társadalom nem így állna hozzájuk, ha az emberek róluk és velük a kihívásaikról és a szükségleteikről beszélnének. Nem dacosan nem lekezelően és nem olyan kimondhatatlanul ostoba sablonokkal, mint a „hagyományos feleség” vagy a „karrierista nő”. És akkor talán néhányan másképp döntenének. Néhányan talán, de én egészen biztosan.”

Az 58 éves posztoló a saját helyzetének megélését így mutatja be: „Én ezt a feltétlen anyai szeretetet sosem fogom megélni. Ez a hihetetlen kaland, ez a kihívást és esély kimarad az életemből. Számomra, és velem, mindennek vége. Ami az anyám volt, ami az apám volt. Ami én vagyok nőként. Az élet velem együtt véget ér. Véglegesen.”

Johannes Hartl, augsburgi teológus az „elolvasásra érdemes” megjegyzéssel osztotta meg a posztot az idővonalán, a bejegyzéshez pedig hozzáfűzte közvetlenül Csodacsajnak címezve, hogy „Köszönöm a személyes, megható szavaidat.”

A poszt olyan heves vitát kavart, hogy a szerző a megosztás másnapján a kommentmező lezárása mellett dönt. Kritikával illet bizonyos hozzászólásokat: „A bejegyzés nem felhívás volt, hogy minden nő szíveskedjen gyereket szülni. Sem szemrehányás nem volt azoknak, akik nem is akarnak, és fenyegetés sem volt, hogy majd később mindenki megbánja a döntését.” De azt sem hagyja szó nélkül, hogy „Azok a férfiak, akik itt rosszindulatú, becsmérlő vagy akár trágár módon kommentelnek, ők is részei a problémának. Egyetlen nő számára sem bátorító, hogy ilyen környezetben anya legyen, a bejegyzés nem a bűntudatról, hanem a feltételekről szól.”

„Aki ugyanis azt hiszi, hogy egy nő- és anyabarát társadalomban élünk, az eltévesztette a házszámot. Vagy férfi az illető, aki gyakran fel sem fogja, hogy mennyire sugárzik a nők gyűlölete az általunk gyártott képekből, a sikernek a munkaerőpiacon érvényesülő kritériumaiból, a terhesség alatti és a szülés körüli támogatásból, abból, ahogy a rugalmas gyermektámogatást biztosítják, ahogy az anyák anyagi biztonságát szabályozzák, stb. A döntés maga is mindig valami olyasmibe ágyazódik be, hogy mit jelent ez a munkám szempontjából? Megengedhetem-e magamnak? És ha elválunk? Mi lesz a gyermekfelügyeleti joggal, ha a volt férjem erőszakoskodni kezd? Az anyákat sokkal jobban kell védeni, hogy önállóan és az önrendelkezésük alapján (legkésőbb, ha vészhelyzetbe kerülnek) is boldogulni tudjanak. Bocsi, pasik, de ez a helyzet.”

Fordította: Frick József
Forrás: kath.net