Nem, a katolikus szülők nem hagyhatják, hogy a gyerekek „maguk döntsenek” a hitükről!
Szükségét érzem, hogy legalább hetente egyszer elmondjam a szülőknek, amikor szóba kerül a szerepük a gyermekük lelki fejlődésében:
Te vagy a szülő!
hirdetés
Amikor megkereszteltetted a gyermekedet, azt mondtad, hogy átveszed a vezetést az ő lelki és erkölcsi fejlődésében. Az a gondolat, hogy ráhagyod a gyermekedre, hogy ő döntse el, hogy részt vesz-e ebben, a kötelességed elhanyagolása.
Felteszem, a jó szülők nem hagyják, hogy a gyermekük döntse el, akar-e menni iskolába.
Felteszem, a jó szülők nem hagyják, hogy a gyermekük határozza meg az étrendjét.
Felteszem, a jó szülők nem hagyják gyermekükre, hogy eldöntse, mikor fekszik le. Úgy képzelem, a jó szülők nem hagyják, hogy gyermekük döntse el, engedelmeskedik-e szüleinek.
Azt hiszem, a jó szülők nem hagyják, hogy gyermekük határozza meg élete egy csomó fontos és szükséges aspektusát.
Talán ahogy a gyermek növekszik, kap több mozgásteret, de csak azért, hogy jó döntéseket hozzon.
Mi a fenéért kezeljük úgy a hitet, mintha ez annyira személyes és egyedi dolog lenne, hogy a gyermek dönthetné el, akar-e részt venni építésében?! Miért hagynánk, hogy a gyermek döntse el, akar-e járni misére? A katolicizmus nem egy svéd asztalos büfé! Ez egy életmód!
Ezt tesszük, aztán csodálkozunk, hogy a gyermek úgy nő fel, hogy a hitet úgy kezeli, mint egy svédasztalt, amelyről kedvére csemegézhet. Ezt tesszük, és ezzel megtanítjuk a gyermeket lázadni Isten ellen.
A feladatom lelkipásztorként az, hogy felhívjam a szülők figyelmét arra az ígéretre, amit gyermekük keresztelésekor tettek. Azok nem csak üres szavak voltak, hanem ígéret Istennek!
Írta: Bill Peckman atya via ChurchPop
Fordította: Erdős Attila atya
