Napi ráhangoló: Jézus második, dicsőséges eljövetele és a munka keresztény lelkülete
Évközi 33. vasárnap
Mal 3,19-20a; 2Tessz 3,7-12; Lk 21,5-19
„Nem ettük ingyen senki kenyerét, hanem megdolgoztunk érte, fáradsággal, éjjel-nappal munkálkodva, hogy ne legyünk terhére egyikteknek sem.”
Az egyházi év utolsó napjai következnek, s két hét múlva ránk köszönt az Advent. Ezek a napok azzal a látomással ragyogják be lelkünket, hogy Jézus el fog jönni a világ végén, nagy hatalommal és dicsőségben. Aki ezt nem veszi komolyan, nem leheti krisztusi, azaz keresztény ember, hiszen abban az időben, amikor a tesszaloniki levél született – alig húsz évvel Urunk mennybemenetele után, jóval az evangéliumok előtt –, úgy határozták meg a Krisztusban hívőket, hogy ők azok, akik várják Urunk, Jézus második, dicsőséges eljövetelét.
De az sem igazán keresztény, aki – mint Szent Pál korában is egyesek – az Úr jövetelére várakozás címén átadja magát a semmittevésnek, mondván, hogy ha bármelyik nap lehet a jelen világ utolsó napja és az eljövendő kezdete, minek fát ültetni, házat építeni, bármiféle munkába fogni. Krisztustól és a kereszténységtől idegen az a fajta spiritualizmus, mely megveti a munkát, a fizikai és szellemi erőfeszítést. Az első nyugati szerzetesek, Szent Benedek fiai az „Ora et labora!” jelmondattal az imádsággal azonos szintre helyezték a munkát, mindkettőben Isten országa előmozdításának hathatós eszközét látva; Szent Ferenc kegyelemnek nevezte azt, ha valaki egyáltalán képes dolgozni, mert ez azt jelenti, hogy egészséges, és regulájában megparancsolta testvéreinek, hogy „áhítattal dolgozzanak”, úgy, ahogy az ember a misén vesz részt. A hétköznapi munka is imádság és ünnep lehet, ha azzal a lelkülettel végezzük, mint a názáreti Ács, s ha hozzáértéssel, figyelemmel és pontosan igyekszünk tenni, mert csak ilyen hozzáállás méltó ahhoz a creaturához, melyet Isten szeretetből és nagy bölcsességgel alkotott.
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus, aki eljövendő vagy e világra, alázattal kérünk, segíts kegyelmesen úgy készülnünk dicsőséges eljöveteledre, hogy színelátásod boldogító reménye áthassa mindennapjainkat, életünk minden területét, és miközben az új eget és az új földet várjuk, az imádságban való kitartással és a munkában való helytállással mutassuk meg szeretetünket Irántad.
Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.










INRI,
osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk. EZ a farizeus Paulus Paulus kötélverésböl élt. A tudòs. Gamaliel tanitvànya. Aki megmentette a tizenkettö analfabéta halàsz Jézus tanitvànyai életét. Mert megtiltottàk nekik a teologusok, hogy Jézusròl beszéljenek. Föleg ne a feltàmadàsàrol. Mert hogy ha feltàmadt miért csak a baràtainak jelenti Meg? Ha ellenségeinek IS megjelenik akkor hisznek neki. Ja ezt nem akarta? Erre mit lehet vàlaszolni? Amit Gamaliel mondott. A szanhedrinben. “Engedjétek szabadon ezeket AZ analfabéta halàszolat. Hisz sok önjelölt messiås mozgalma szünt Meg halàlàval. De ha nem embertöl szàrmazik EZ a szektavezetö Jézus, akkor nem lehet mozgalmàt megszüntetni. Akkor Sem ha AZ õ tanuit megölik. Mivel a szanhedrinben hivö farizeusok IS ültek, Meg hivö szadduceus emberek is ültek elfogadtàk ezt AZ érvelést és szabadon engedték õket. A szadduceusok nem hittek a feltàmadàsban ugy àltalàban Sem.” A farizeusok pedig olyan szorgalmasak voltak Mint Mint a piarista tanàrok. Mindig dolgoztak a teologia mellett IS…Màsokat IS erre nevelték. Volt bennük olyan ferences derü.