Napi Rahangolo 2025.11.04 kedd

Napi ráhangoló: A hit alapelemei kimeríthetetlen misztériumok – az egyszerű és az értelmiségi hívő

Évközi 31. hét, kedd

Róm 12,5-16a; Lk 14,15-24

Ugyanazzal az érzéssel legyetek egymás iránt: nem nagyravágyók, hanem együttérzők az alacsonyrendűekkel.”

Nem jó jel, ha valaki csak a szellemi elit körében érzi jól magát, ha lenézi az egyszerű hívő nép búcsújárásait, ájtatosságait, a rózsafüzért és a keresztútjárást. Nem keresztényhez méltó, ha valaki leereszkedésnek érzi, s nem Urunk, Jézus Krisztus követésének, ha olykor szóbaáll egy egyszerűbb emberrel.

Szent Ágostontól barátja, egy Deogratias nevű karthágói diakónus tanácsot kért, mutassa meg neki, mit és hogyan kell tanítani a keresztségre készülőknek, mert ő már unja, hogy mindig, minden évben a hit alapelemeit magyarázza. Szent Ágoston válaszul kis könyvecskét írt, amelyben finoman rámutat arra, hogy a hit alapelemeinek tanítása nem olyan, mint a szorzótábla mechanikus ismételgetése konkrét feladatok megoldása helyett. A hit alapjai kimeríthetetlen misztériumok, melyeken az emberi intelligencia sohasem juthat túl. Fontos és kötelező az értelmiségi ember számára, hogy szakmai előrehaladásával párhuzamosan hitbeli ismereteit is bővítse és mélyítse, de a legbriliánsabb teológiai eszmefuttatás sem helyettesítheti a hit nagy tényeinek komolyan vételét. Mert mondhatunk akármit például az Oltáriszentségről, az, hogy a feltámadt Jézus benne jelen van, az annyira új, megrendítő, életünket alakító tény, amit az emberi elme fel nem érhet. A hippói püspök arra is felhívja a figyelmet, hogy Urunk, Jézus számára jóval nagyobb leereszkedés volt, hogy szentháromságos isteni életét emberi szavak szegényes formájába öntse, mint egy karthágói diakónusnak alkalmazkodni a tanítás során a hitben még járatlan, egyszerű emberekhez. A názáreti Jézus pedig nem csak a fővárosban tudott pasztorálni, és nem csak a legműveltebb körökhöz volt szava. Hozzájuk is szólt, de legtöbbször csak azért, hogy figyelmeztesse őket. Azonban a szegényekhez és a kitaszítottakhoz is fordult, mert az evangélium mindenkihez szól, s befogadásának előfeltétele nem a teológiai képzettség, hanem mindenekelőtt a nyitott szív.

Imádság

Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy szellemi-lelki életünkben ne váljunk igénytelenné, hanem törekedjünk a Veled való kapcsolatból fakadó belső gazdagságra. Segíts, hogs ezt a gazdagságot készségesen meogosszuk testvéreinkkel, s ne úgy forduljunk hozzájuk, mintha kegyet gyakorolnánk velük, hanem a Te hiteles tanúidként, tettetés nélkül, őszinte és együttérző szeretettel.

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

  • Szent Marcell: Krisztus, az örök Király katonája – Szentek élete

    Szent Marcell – vértanú +Tanger, Észak-Afrika, 298. október 30. Marcellus századosként szolgált a Tingisben (a mai Tanger Marokkóban) állomásozó császári hadseregben. Mivel Diocletianus császár alatt egyes csoportok számára kötelező volt a katonai szolgálat, valószínű, hogy Marcell nem a saját akaratából, hanem kényszer folytán lett katona. Mint keresztényt már a katonai eskü pogány vallási formája is…

  • Mennyi az annyi?

    Az ókori zsidóknál is használatos talentum mint pénzegység több mint 40 kilogramm aranyat jelentett. Feljegyzések szerint Nagy Sándor serege a gaugamélai csata után 4000 talentumot zsákmányolt a legyőzött perzsáktól. Jézus a minket komolyan vevő, velünk szemben igényes Isten szeretetének találékonyságáról beszél, aki nem fél ránk bízni ajándékait, szétosztani a világ javait az emberek között. Tehetséget,…

  • Ferenc pápa videoüzenete a halála előtt álló Ednának

    Ferenc pápa videoüzenetet küldött egy súlyosan beteg, halála előtt álló portugál lánynak. Edna Rodrigues nyolc éve küzd betegségével, és pár napja közölték vele, hogy már csak rövid idő van hátra az életéből. Mivel egész életében nagyon vágyott találkozni Ferenc pápával, és abban reménykedett, hogy erre az augusztus 1-6. között rendezendő lisszaboni Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón majd…

  • Giccses Karácsony

    Csupa „jó” híreket hallok, észlelek magam körül: a volt angol miniszterelnök szobájában kábítószert találtak, Orsolya asszonyság újfent bizonygatja, hogy eltűntek azok a bizonyos Pfizer sms-ek, a görög képviselő barátja pedig mindent bevallott: katari és marokkói politikusok tényleg milliós nagyságrendű kenőpénzekkel vesztegették meg az uniós brüsszeli hivatalokat. Amerikában pedig Zselé szentképével ellátott karácsonyi gyertyákat dobtak piacra…

  • Alexandriai Szent Atanáz imája Szűz Máriához

    Nagy Szent Atanáz (Alexandriai Szent Atanáz), egyháztanító Alexandriában született a 3. század legvégén, és itt is halt meg 373-ban. Hosszú évtizedeken át volt Alexandria püspöke, önfegyelme, aszkétikus élete nagy tiszteletet váltott ki. Fáradhatatlan hitvallója volt Jézus Krisztus istenségének. A császárral és a hozzá alkalmazkodó teológusokkal és püspökökkel szemben egyértelműen a Niceáben meghirdetett igaz hittel azonosult….

  • Változatok egy témára …

    Az emberi fantázia határtalan, ha a diszkriminációnak, kirekesztésnek, támadásnak, üldözésnek a különféle fajtáit próbálja kitalálni és bevezetni. Ezzel szemben szeretni, adni, segíteni, megbocsátani tulajdonképpen csak egyféleképpen lehet még ha nem is mindig könnyű, és még ha olyan változatokat is figyelembe veszünk, mint például a név nélküli, illetve a nyílt adományozás. Már több korábbi írásunkban foglalkoztunk…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    édesanyámnak mondta egyszer Erdödy Imre atya a sajovamosi plebános: Gyalog menjünk a szentmisére. A helyi közösségünket erösíteni. Mert Isten mindenhol kedves, hivogató, segitenei akaró, jószándékú, örömet szerzö, benne való bizalomkeltö, aktiv önkéntes követésre hívó, munkaszaretö, családszeretö, papa-mama-gyerekek, és minden nyelvet és tájszólást beszél (az indiai nyelveket is: hindi, a bengáli, a telugu, a maráthi, a tamil, az urdu, a gudzsaráti, a szanszkrit és a malajálam, két fő hivatalos nyelv a hindi és az angol emelett több mint egytucat hivatalos és 1500 féle sokszor teljesen különbözö nyelvjárás van indiában). A világon kb. 7000 féle nyelven beszélnek. Jézus óta 2000 éve tudjuk mindezt. Habár már elötte is hirdette a választott nép kb. 5700 éve, hogy Isten egyformán mindenkié és egyetlenegy. Jézus “csak ennek a tudását és tanitását” terjesztette ki minden meberre. Az egyedül boldogitó 10 parancsaolat által. Osli mosolgos madonna könyörögj érettünk.