Mi tesz valakit katolikussá?

Vannak, akik különbséget tesznek „jó katolikusok” és „rossz katolikusok” között. Vannak, akik kapásból azzal bélyegeznek meg valakit, hogy már nem is katolikus, mivel megtett egy X dolgot, vagy egy Z dologban hisz. Vannak olyanok, akikről feltételeznénk, hogy katolikusok, de már nem gyakorolják vallásukat. Van, aki azt hiszi, hogy csak az az „igazi” katolikus, aki minden nap elimádkozza a rózsafüzért. Végül is mi tesz valakit katolikussá?

Talán azt hiszed, hogy ez a kérdés nem fontos, de gondolj bele így: Biden volt elnök és Vance jelenlegi alelnök politikailag ellentétes oldalon állnak, de mindketten katolikusnak vallják magukat. Sok olyan ember van, aki egyikük vagy másikuk megbélyegzését kívánja.

Nos, ez olyan, mintha azt kérdeznénk: „Kit taszítsunk ki a családból?”

Ez nem túlélő show. Nem szavazunk ki senkit a szigetről, vagyis nem tagadunk ki senkit ebből a családból, bárha ez csábító lehet olyan személy esetében, aki különösen kínos az Egyházra nézve.

Én nem tagadnám meg a katolikus nevet senkitől csak azért, mert „rosszul”, vagy akár a lehetőségeihez képest nem eléggé gyakorolja a vallását. Valahol mindannyian „rossz” katolikusok vagyunk. Ahelyett, hogy határvonalat húznánk, ami megkülönböztet „minket” a többiektől, inkább a szentek példáját, a katolikus egyház alapelveit idézzük fel magunkban… és némi alázatot.

A katolikus egyház 5 parancsolata

A Katolikus Egyház Katekizmusának 2041–2043. pontjai felvázolják az Egyház öt parancsolatát. Ezek a minimális kötelezettségek, mintha a katolikusok családjának feje azt mondaná: „Kérlek, legalább ezeket tartsátok meg!”

1. Vasárnap és parancsolt ünnepeken misét becsületesen hallgass.

2. Bűneidet évente legalább egyszer gyónd meg.

3. Az Eucharisztia szentségét legalább húsvétkor vedd magadhoz.

4. Az Egyház böjti és hústilalmi napjait tartsd meg,

és

5. Segítsd az Egyházat szükségleteiben.

(Az eredeti cikk némileg pontatlan parancsolat-idézéseit a Katekizmus hiteles szövegére javítottuk. A szerk.)

Ezek mind olyan dolgok, amelyek minimális követelményként segítik a lelket az erkölcsi életben, az ösztöneik feletti uralomban, a szív szabadságának megszerzésében, és remélhetőleg elvezetnek egy buzgóbb, e minimumokon túlmutató vallásos élethez.

A katekizmus azt is hozzáteszi, hogy a lehetőségeinkhez mérten gondoskodnunk kell az Egyház anyagi szükségleteiről. Ez gyakorlatias dolog. Ahogy anyukám mondja, másképp hogyan lesz villany, fűtés vagy a légkondi a templomban, ha nem adunk pénzt a számlák kifizetésére vagy karbantartásra? És ami a légkondinál is fontosabb, hogyan tápláljuk a szegényeket, ha az ingyenkonyhára nem áldozunk ételt, pénzt, vagy a legértékesebbet, saját időnket?

A fenti előírások olyanok, mint amikor egy családfő közli a családtagokkal, hogy hacsak nem betegek, hetente el kell jönniük egy családi étkezésre, és általában a családdal kell megtartaniuk az ünnepeket. Emellett valamivel hozzá kell járulniuk a körülöttük élők erkölcsi életéhez és gyakorlati szükségleteihez is.

Szerintem ez értelmes dolog, és biztosan vannak olyanok, akik még ezt a minimumot sem teszik meg. Talán ahelyett, hogy azt mondanánk nekik, hogy nem „igazi” katolikusok, inkább arra kellene ösztönöznünk őket, hogy kapcsolódjanak be a katolikus életbe. Lehet, hogy egyáltalán nem is ismerik!

Ahogy Szent Teréz anya kertelés nélkül buzdított mindannyiunkat: „Az Isten szerelmére kérlek titeket, vegyétek a fáradságot, hogy szentek legyetek!”

A Biblia szerint Krisztus követője az, aki felveszi keresztjét és követi Jézus Krisztust (Máté 16, 24), valamint az, aki hisz és megkeresztelkedik (Márk 16,16). Katolikus hitünk ezt a meghatározást további teológiai fejtegetésekkel erősíti meg. A mi gondolatmenetünk szempontjából fontos megjegyezni, hogy sok olyan megkeresztelt ember van, aki nem katolikus, míg sokan katolikusként vannak megkeresztelve, és már nem gyakorolják vallásukat. Úgy tűnik, mindenki a fejlődés, alakulás folyamatában van!

Még a saját vezetőink sem tökéletesen példázzák azt, hogy mitől lesz valaki katolikus. Ahogy Barron püspök rámutat: „Nem a vezetőink erkölcsi kiválósága miatt vagyunk katolikusok. Isten óvjon attól, hogy amiatt legyünk. Mi Jézus Krisztus miatt vagyunk katolikusok, akit megfeszítettek és aki feltámadott a halálból.”

Brian Howell meglátásai témánknak egy új megközelítési módjára irányítják figyelmünket. Howell az Antropological Theory c. folyóiratban megjelent ” „Visszaszól a taszító kulturális másság” c. cikkében¹ a tanítások elfogadása és a Krisztus iránti aktív elkötelezettség közti különbségről ír. Egyik interjúalanya, egy asszony egyértelműen nem hitelveik, hanem elkötelezettségük alapján minősített metodistákat, amikor elmagyarázta, hogy azok közül egyesek keresztények, mások pedig nem.

Mit jelent mindez annak meghatározásában, hogy ki a katolikus? Kövesd az Egyház irányelveit, és vedd szívedre a Biblia, a szentek és lelki vezetőid iránymutató gondolatait. Élj rendszeresen a szentségekkel!

Lehet valaki a katolikus hit iránt Krisztus követésében hihetetlenül elkötelezett, miközben egy bizonyos tanítással vagy hagyománnyal nehéz megbirkóznia. Valaki más egyetérthet minden tanítással, de alig mutat szeretetet Isten vagy felebarátja iránt. Mindketten katolikus családunkhoz tartoznak, és szükségük van közösségünkre.

Hát nem lenne jó, ha mindig minden katolikus élő szent lenne?

Fontos emlékeznünk rá: mindannyian arra vagyunk meghíva, hogy szentek legyünk. Ha így nézzük a dolgot, akkor akár buzgó, akár lemorzsolódó katolikus is valaki, jelen állapota a szentséghez vezető útjának része, és arra kell bátorítanunk őt, hogy gyönyörű katolikus hitünk gazdag hagyományai és szentségi kegyelmei által közelebb kerüljön Krisztushoz.

Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: CatholicLink