korondi zarandokok Medjugorjeban 1

Međugorjéból hazafelé, korondi zarándokokat vegzáltak a horvát határőrök

Korond 63 zarándoka – köztük a falu polgármestere, alpolgármestere, plébánosa és kántora – a bosznia-hercegovinai Međugorjéban járt március 23-28. között. A lélekemelő zarándoklat után hazafelé a horvát-bosnyák határon azonban igen kellemetlen ,,élményben”, igazi nagyböjti kálváriában volt részük – írja a RomKat.ro.

A visszaúton március 27-én, hétfőn, a horvát-bosnyák határon a horvát határőrök megállították a korondiakat szállító buszt, és négy órán át várakoztatták a főként idősekből álló csoportot – írta meg a Magyar Jelen az egyik zarándok, Szilveszter Éva tájékoztatása nyomán. „A bosnyák-horvát határ bosnyák oldalán semmi probléma sem volt, a horvát oldalon viszont úgy bántak velünk, mint valami bűnözőkkel”– hangsúlyozta Szilveszter Éva. A horvát határőrök, amellett, hogy az egész buszt átvizsgálták, a javarészt idős utasokat leszállították, négy órán keresztül mosdóba sem mehetett el senki. továbbá elkobozták a Međugorjéban vásárolt kegytárgyaikat. Elkobozták a Međugorjéban emlékbe vásárolt különböző kegytárgyakat, karkötőket, köveket, rózsafüzért; valamint a helyi plébániának vásárolt szentségtartót és oltárterítőt is.

korondi zarandokok Medjugorjeban 2
Korondi zarándokok Međugorjéban – Fotó: Balla Imre plébános

Balla Imre korondi plébános a RomKat kérdésére elmondta: ,,A modern vallásüldözés nyugati formájával és a rosszindulattal találkoztunk! Szomorú, hogy ok nélkül, vallási alapon diszkriminálnak, és a zarándok tehetetlen! Egyszerűen úgy is fogalmazhatunk, hogy kiraboltak. Ráadásul visszaélve a hatalmukkal várakoztattak. Azt meg indokolni nem tudták, hogy milyen alapon kobozták el a kegytárgyakat”, mondta a plébános.

A kegytárgyakat elkobozták annak ellenére, hogy közel sem kereskedelmi mennyiségről volt szó. A határőrök a buszsofőrnek átnyújtottak egy határozatot, mely szerint a zarándokok csempészést követtek el, és 800 euró helyszíni bírságot kellett fizetniük.

A zarándokok nem nyugodnak bele a történtekbe, felvették a kapcsolatot a zágrábi magyar nagykövetséggel, a Vatikán horvátországi nunciusa is közbenjár azért, hogy az erdélyi magyar zarándokok visszakaphassák a Međugorjéban kegyességből, emlékül vásárolt kegytárgyakat.

,,A megtapasztalt isteni kegyelemet és lelkesedést akarták megtörni, de nem sikerült!” jelentette ki Balla Imre. ,,Olyan lelki feltöltődésben volt részünk, hogy még ez a kálvária se tudott megtörni! Vállaljuk Krisztussal a keresztet!”

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.