silhouette fleche notre dame visible ciel paris.original Medium

Már láthatók a párizsi égbolton a Notre-Dame huszártornyának körvo­nalai

Látványos a változás november 28-án a párizsi égbolton:  a 2019-ben tűzvész által elpusztított Notre-Dame székesegyház állványzatának csúcsán már egy nyílformájú torony emelkedik – állapította meg az AFP hírügynökség egyik fény­képésze.

A projekt felügyeletéért felelős közintézmény nem óhajtott nyilatkozni a jelenleg folyamatban lévő építési munkálatok előrehaladásáról.

A huszártorony szerkezetét a következő napokban még egy burkolattal és annak díszeivel kell körbevenni.

A Notre Dame újranyitását a Párizsi Nyári Olimpiai Játékok után, 2024. december 8- ára tervezik. Az időpontot augusztus végén Emmanuel Macron is megerősítette.

Előző pénte­ken a közintézmény jelezte az AFP-nek, hogy a talajtól 96 méter­re kiemelkedő torony „megszokott körvonalai” már karácsony előtt láthatóak lesznek. „A huszártorony váza vagy tömör tölgyfaácsolata decemberre be lesz fejezve” – pontosította ugyanez a forrás.  

Az előzővel megegyező tornyot, melyet a XIX. szá­zadban Viollet-Le-Duc építész tervezett, és amely 2019. április 15-én a tűz­vész­ben összeomlott, azonban a továbbiakban is körülveszi majd a szerkezet megé­píté­­sét szolgáló állványzat. „2024-ben a burkolatának és ólomdíszeinek a felhe­lye­zésre fogják felhasználni” – tette hozzá az intézmény.

Ezzel párhuzamosan a katedrális hajója és kórusa tetőszerkezetének építése – amely a tűzben ugyancsak összeom­lott – 2024 elején fog befejeződni, amikor is megkezdőd­het burkolatuk felhelyezése is.

Ami a katedrális belsejének restaurálását illeti, „a falak, a festett díszítések és a boltozatok egyidejű tisz­tításának befejeződésével (összesen 42.000 m2 felület) az állványzatokat fokozatosan lebontják” – tette hozzá ugyanez a forrás.   

2024 utolsó negyedévére a katedrálisnak készen kell állnia bronz-mélybarna színű liturgikus bútorainak, valamint 1500 áttört formatervezésű, tömör tölgyfaszé­keinek a fogadására.

A párizsi Notre-Dame, a gótikus művészet világszerte megcsodált mesterműve a tűzeset előtt a földkerekségről évente átlagosan 12 millió látogatót, 2500 misét és 150 koncertet fogadott be.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: infochretienne.com

Kapcsolódó tartalom

  • Ferenc pápa nem utazik Dubaiba

    Ferenc pápa dubai utazása az első olyan alkalom lett volna, amikor egy pápa részt vesz egy világméretű klímakonferencián.  A pápa egészsége azonban ezt az utazást nem teszi lehetővé, és az egyházfő lemondta az utazást. Matteo Bruni vatikáni szóvivő kedden este bejelentette, hogy az orvosok arra kérték a Szentatyát, ne vállalja a COP28 elnevezésű klímakonferencián való…

  • Jeruzsálem: a főváros?

    – gondolatok egy diplomáciai gesztus vallási vonatkozásairól – Az elmúlt hetekben láthattuk, hogy az amerikai elnök, Donald Trump úgy döntött, hogy elismeri a teljes Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosa. A szent földön uralkodó puskaporos hangulat visszanyúlik még a brit fennhatóság idejéig, amikor határrendezések folytak a helyi népesség akaratának és etnikumának figyelembevétele nélkül.  A több száz éves…

  • A boldog házasok 7 titka

    A tapasztalat és a kutatások is azt bizonyítják, hogy az alábbi tényezők igen fontosak a hosszú, boldog házasságokhoz. Mi jellemzi azokat az embereket, akik boldogok a kapcsolatukban? Vajon létezik-e egy lista a legfontosabb dolgokról, amelyeket végigolvasva eldönthetjük, hogy a megfelelő emberrel kötünk-e házasságot? A körülbelül 10 éve bemutatott Pemberton-mutató segítségével az emberek boldogságát elemezhetjük. A…

  • Cirill főapát úr imádsága koronavírus-járvány idején

    Imádkozzunk minden emberért, akiket a koronavírus járvány érint! Azokért, akiket a vírus megfertőzött,azokért, akit attól félnek, hogy elkapják a fertőzést, a mozgásképtelenekért, az idősekért és a szociális otthonok lakóiért, az orvosokért és a betegápolókért, akik gondoskodnak a betegekről, a hatóságokért, járványügyi szakemberekért és mentősökért, a kutatókért, akik a megelőzés és a gyógyítás útjait keresik. Imádkozzunk,…

  • Üzleti titok

    Friss hír, hogy a keddi EB ülésén az Európai Gyógyszerügynökség igazgatója bejelentette, hogy a harmadik nagy oltásanyag készítő cég is jelezte, nem fog annyit leszállítani az AstraZeneca-vakcinából az Unió országaiba, mint amennyiben azelőtt megegyeztek. És Svédország sem fizet addig, amíg ki nem derül valójában, 5 vagy 6 adag oltás van-e a Pfizer-Biontech ampullájában. Mert a…

  • Isten szól. Te hallod? – Nagyböjti ráhangoló | VIDEÓ

    Nagyböjti ráhangoló videósorozat? Mi ez? A nap kihívása Ha valaki Jónásként figyelmeztet téged bűneidre, bűnbánatot tartasz vagy megharagszol rá? Elfogadod a kritikát? Isten jeleit várod, vagy magát az Istent? Megtérésed megváltoztatja az életmódodat vagy ugyanúgy megy minden tovább, mint eddig volt? Harag van benned azzal szemben, aki szeretne jobbá tenni? Istvánfi Szilárd 1987. június 16-án…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.