„Litániába szedtem minden kedvességét” – Prohászka Ottokár Mária-litániája

Prohászkának a Szent Szűz iránti tisztelete és szeretete lelki életének egyik legkarakterisztikusabb összetevője. Naplójegyzeteiben rendszeresen felbukkannak a Szent Szűzzel kapcsolatos elmélkedések, meditációk, imák, fohászok. Alkalmat adnak erre a liturgikus év Mária ünnepei, Krisztus életútjának állomásai, de ezektől függetlenül is találhatók ilyen témájú feljegyzések. Saját lelki beállítódása mellett, ami mindig is a döntő nála, közrejátszhatott ebben az is, hogy valószínűleg az ő számára is nyilvánvaló volt, hogy ebben az országban a vallásosság a lelkiség egyik kitűntetett iránya ilyen természetű.. Ő is érezhette és ezért hathatott rá, amit Mindszenty József hercegprímás így fogalmazott meg: „Csodálatos fonala a magyar történelemnek a Mária-tisztelet. Ahogyan a Duna kiemelkedik vízhálózatunkból, úgy emelkedik ki szélességével és mélységével a Mária – tisztelet a történelmünket átjáró sok egyéb szellemi, lelki folyamatból.” (Mindszenty József: Emlékirataim, Bp.SZIT, 1989,198.o.)

Több aspektus is kínálkozik annak a Mária-tiszteletnek a megragadására, amely Prohászka naplójegyzeteinek sűrű Mária-idézéséből elénk tárul. Képek egymásutánjából rakható össze egy tabló, mely Máriát életútja különböző helyszínein és állomásain követi. Alakjának, jellemének, lelki tulajdonságainak vonásai állnak össze szép, kivételes egyéniséggé, s ezt a szép alakot virágok, színek, természeti képek sokasága övezi. De a sokfajta Mária-közelítés egyik pregnáns, nagyon szép tendenciája abban ragadható meg, hogy a naplójegyzetek sokaságából szinte egy Mária-litánia bontakozik ki.

Részint deklarált, világosan megfogalmazott szándékkal. 1888 az az év, amikor a szokásosnál is gyakrabban fordulnak Mária felé gondolatai. Augusztus 13-án jegyzi be naplójába, hogy „Édesanyám meghalt augusztus 2-án, csütörtök éjjel 11-kor.” (Prohászka Ottokár: Naplójegyzetek. Szerkesztette: Barlay Ö. Szabolcs, Frenyó Zoltán Szabó Ferenc, Szeged – Székesfehérvár, AGAPÉ, Távlatok, 1997. Második, javított kiadás, 1.k. 191.o.) Nem tudni, közrejátszott-e ez az őt nagyon fájdalmasan érintő esemény abban, hogy ettől kezdve megsűrűsödnek a Szűz Máriával kapcsolatos bejegyzések. Ugyancsak augusztus 13-án írja, hogy „Közeledik Szűz Mária dicsőséges napja (augusztus 15., Nagyboldogasszony – Sz.P.). Izzik lelkem, ég már szívem.” (i.m.1.k.192.o.) Ezután egy szeptember 12-i bejegyzés következik:

„Szűz Mária nevenapján nagyon korán reggel fölkeltem, hogy Zselizre menjek, ahol prédikáltam.” (u.o.) Négy nap múlva (szeptember 16-án); „Mily bensőséggel írom e sorokat. Ma van a Szent Szűz hét fájdalmának ünnepe. Nagyon belehatolt lelkembe szeretete, gyengédsége, fönsége. Litániába szedtem minden kedvességét. Szép lélek! Tiszta szeplőtlen! Tavasz lehelete, árnyékos liget illata! Tündöklő lélek. Harmat arc! Érintetlen lehelet! Liliomkehely! Színekkel játszó gyöngy! Fátyolos mély kellem!… De én is jövök őszintén a Szent Szűzhöz, s azt mondom: édesanyám, a hívő lelkesülés eszménye, valamennyi emberi küzdelmek győzelmi jelvénye, minden heves, izzó, nyögő, amellett mosolygó áldozatos lélek édes nagyasszonya, ó gyámolíts…” (i.m. 1.k.193.o.)

Prohászkát tehát litánia alkotásra késztetik a Szent Szűz iránti tisztelet és szeretet gazdagon hullámzó érzelmei. Itt, a deklarált és kinyilvánított szándékú „litániába szedésnél” ezeket a jegyeit ragadja meg Mária „kedvességének”. De a litánia folytatódik. A nem deklaráltan és nem tudatosan litániaírásra szánt naplójegyzetekben is. Hisz már ugyanezen év október 2-án, mintegy két héttel a „litániába szedés” után, az „örvendetes rózsafüzérnél” gondolkodva ismét feltolulnak lelkében a Szent Szűz litániaszerű dicséretének elemei: „olvadó szeretet”, „harmatgyengédség”, „bájoló illatár” kifejezések szerepelnek a „nagy csodálatos lélek érzékenysége, bensősége, gyengédsége, finom árnyalatai, színezése, pompája, remeklése” érzékeltetésére. (v.ö.: i.m. 1.k.195.o.) Ugyanebben a naplójegyzetben még a következő litániás megnevezéseket találjuk: „tiszta, szeplőtelen édesanya, kihez lehajol az ég…keresztes, küszködő erős asszony…a naptól környékezett Istenanya.” (v.ö. i.m.1.k.195.o.)
És ezzel még mindig nincs vége. Ha gondos munkával kigyűjtjük Prohászka további naplójegyzeteiből, a Máriához címzett elmélkedések, imák, kérések sokaságából azokat a megszólításokat, a megszólításoknak és megnevezéseknek azt a sokrétű, színes csokrát, amivel Máriát illeti, amivel hozzáfordul, esedezik, örül, szeret szinte a rajongásig, akkor tovább bővül az eddig megismert kép, és az eddig megismertekkel együtt előttünk áll Prohászka teljes Mária-litániája.

Az alábbiakban felsorolását adom azoknak a megszólításoknak és megnevezéseknek, amelyekkel Prohászka akár litániába illeszthetően, azzá összeállíthatóan fordul a Szent Szűzhöz naplójegyzeteiben. Zárójelben megadom a fent leírt címleírás szerinti három kötetes Naplójegyzetek második, javított kiadás kötetszámát és oldalszámát. Nem alkalmaztam tematikus rendezést – bár erre erős indíttatást és csábítást éreztem -, hanem a naplóírás rendje szerinti kronologikus sorrendet követtem.

Íme, Prohászka teljes Mária-litániája:

• “Szeplőtelen Szűz” (1.k. 86.o.)
• “Kedves anyám” (1.k. 88.o.)
• “Ó, kedves jó Anyám” (1.k. 111.o.)
• “Isten csodáinak mosolygó kertje” (1.k. 144.o.)
• “Lelkesült, elragadtatott Szűz” (1.k.155.o.)
• “Lelkem galambja, tubicája, gerlicéje” (1.k.170.o.)
• “Patak partjáról felszálló galamb” (1.k.174.o.)
• “Édes, bánatos Szűzanya” (1.k.180.o.)
• “Csendes merengéseim forrása” (1.k.180.o.)
• “Választott első köve a kegyelem remek szentegyházának” (1.k.182.o.)
• “Ó szép, ó édes Szüzem” (1.k.198.o.)
• “Bájos, páratlan, gyengéd Szűz, zöldelő ágacska” (1.k.201.o.)
• “Szentlélek mátkája” (1.k.213.o.)
• “Az Úr szolgálója” (1.k.213.o.)
• “Kettétört pálma” (1.k.213.o.)
• “Édesanyám” (1.k. 213.o.)
• “Krisztus első tanítványa” (1.k.215.o.)
• “Krisztus suttogásának egyetlen tanúja” (1.k.215.o.)
• “Legokosabb Szűz” (1.k.263.o.)
• “Tavaszi kankalin” (1.k.315.o.)
• “Primula vernális” (1.k.315.o.)
• “Szőkefejű, aranyglóriás virág” (1.k.315.o.)
• “A föltámadás nagyszerű teológiájának első fakadó virága” (1.k.315.o.)
• “Dicsőült szép asszony” (1.k.383.o.)
• “Kedves Szüzecske” (2.k. 40.o.)
• “Hajnali fuvalom” (2.k. 40.o.)
• “Hajnalnak szép virága” (2.k.40.o.)
• “Egyedüli romlatlan leánya az emberiségnek” (2.k. 40.o.)
• “Gyenge, tiszta harmatos Szűz” (2.k. 41.o.)
• “Isten szerelmes leánya” (2.k. 41.o.)
• “Alázatos Isten cselédkéje” (2.k.41.o.)
• “Názáreti völgyek lilioma” (2.k.41.o.)
• “Királyi Szűz” (2.k.42.o.)
• “Szűz királynő” (2.k. 42.o.)
• “Fellegtelen, gyorsan kivirágzó hajnal” (3.k. 84.o.)
• “Felkelő hajnal” (3.k. 84.o.)
• “Zengő ének” (3.k. 84.o.)
• “A női szépségről alkotott isteni eszme” (3.k. 84.o.)
• “Tiszta, nyílni kívánkozó rügy” (3.k. 84.o.)
• “Életfriss hajtás” (3.k. 84.o.)
• “Édes, drágalátos Mária” (3.k. 84.o.)
• “Édes Szűz Máriám” (3.k.105.o.)
• “Istenlátó lélek” (3.k.125.o.)
• “Fölséges jel az égen” (3.k.153.o.)
• “Örök szép nőiességben kifejezett duliája az Istennek” (3.k.153.o.)
• “Nagy, szép Isten-tisztelet” (3.k. 153.)
• “A földre lépő Isten lábai elé terített virágos szőnyeg” (3.k.153.o.)
• “Egyetlen szentély a romok közt” (3.k.153.o.)
• “Gyönyörű királyleány” (3.k.153.o.)
• “Pacsirta a nagy némaságban” (3.k.153.)
• “Egyetlen édes anyai tejforrás” (3.k.153.o.)
• “Ó, Szüzem, Királynőm!” (3.k.153.o.)
• “Hajnala és napkelete a szépségnek” (3.k.168.o.)
• “Vadrózsás Szűz Mária” (3.k.190.o.)
• “Remekműve Istennek” (3.k.190.o.)
• “Szép szeretet anyja” (3.k.196.o.)
• “Isten-félelem anyja” (3:k. 196.o.)
• “Szent remény anyja” (3.k.196.o.)
• “Szőke szép Madonna” (3.k.201.o.)
• “Tiszta bájos leány” (3.k.205.o.)
• “Édes szent Szüzem” (3.k.206.o.)
• “Olvasóm” (3.k.206.o.)
• “Gyöngysorom” (3.k.206.o.)
• “Csillag- és rózsakoszorúm” (3.k.206.o.)
• “Kristályforrások sora” (3.k.206.o.)
• “Szent szeplőtelen szépség igézeteket szóró napja” (3.k.206.o.)
  -“Isten műremeke” (3.k.206.o.)
• “Szakramentális szépség” (3.k.206.o.)
• “Áhítat anyja” (3.k.206.o.)
• “Én misztikus rózsám” (3.k.212.o.)
• “Fölséges asszony” (3.k.212.o.)
• “Élő monstrancia” (3.k.212.o.)
• “Karácsony angyala” (3.k.212.o.)
• “A hold sarlója az égen” (3.k.212.o.)
• “Gyertyaszentelő Szűz Mária” (3.k.212.o.)
• “Igazi Margarita” (3.k.212.o.)
• “A szent vér forrása” (3.k.219.o.)
• “Szent Szüzem” (3.k.223.o.)
• “Alba Ecclesia királynője” (3.k.248.o.)
• “Szent fájdalmas anya” (3.k.252.o.)
• “Édes Szűz” (3.k.252.o.)
• “Az ég királynéja” (3.k.291.o.)
  “Tarkaszínű s aranyos ruhás, napsugárdiadémás nagyasszony” (3.k.291.o.)

Nem igazán körülírható tulajdonsága a személyiségnek ez a litánia – teremtő erő. Valószínűleg az kell hozzá, hogy a személyiség olyan hőfokon és olyan mindent átfogó erővel legyen képes az imádott transzcendens személyt közelíteni, hogy szinte a természet és a kultúra bármely tárgyát, bármely elemét felhasználhassa e komplex érzelem megjelenítésére. Erős misztikus hajlam kell hozzá mindenekelőtt, és a Prohászkáról szóló méltató munkák sokasága, de mindenekelőtt Prohászka írásai arról tanúskodnak, hogy ő ennek a hajlamnak egyáltalán nem volt híján.

Prohászka naplójegyzetei másutt is arról árulkodnak, hogy nem idegen tőle ez a „litániás lelkület”. Egy 1923-as, tehát kései bejegyzés egy, az előző napon mondott Mária-litánia élményét idézi: „Ah, Szent Szüzem, hogy fejezte ki tegnap az esti litánia, hogy mit jelentenek címeid! Mi mindent lehelt azokba és gyujtott ki azokban. Hogy örültem az édes bugyborékoló érzésnek s hangok fakadásának!” (i.m. 3. k. 223.o.) Elementáris még másnap is az esti litánia élménye. „Mit jelentenek címeid!” – mondja Prohászka, és ebből biztosan lehet következtetni arra, hogy egyenként végiggondolta, megelevenítette, maga előtt látta a litánia szép kifejezéseivel megragadott mély tartalmakat.

Hasonló a litániás hangulathoz az az élmény, amit a közösen imádkozott rózsafüzér elmondása jelent. Erről is beszámol: „Vasárnap, rózsafüzér ünnepe…A Szent Szűz lábaihoz telepszünk, s ő imádkozni megtanít…Ő az áhítat anyja”(i.m. 3. k. 212.o.)
Egy másik litánia kapcsán is elmeditál, egyértelmű, hogy maga a litánia szövege nagy élményt jelent számára; „Ha a Jézus szent neve litániáját mondogatom s érzelmekké szétszedem, egyik fölség a másikból gyullad, egyik szépség a másikból pattan.”(i.m. 3. k. 255.o.) Mindezek azt mutatják, hogy Prohászka szereti a litániákat, eltűnődik tartalmukon, érzelmekké teszi át és ezáltal mélyen átéli őket. Nem csoda hát, ha Mária-szeretete és -tisztelete, a hozzá való fohászkodás igen gyakran litániás formákban tolul ajkára. Természetes lenne, ha gyönyörűen megformált, szuggesztív kifejezései mások vallásos érzelmeiben is hullámokat keltenének.

S. Szabó Péter