Leó Pápa Úrangyala imádsága: Tekintsünk a mennybe fölvett Anyánkra, a reménység jelére!

Nagyboldogasszony ünnepén XIV. Leó pápa a délelőtti szentmisét követően Castel Gandolfóban az Apostoli Palota kapujából imádkozta a déli Úrangyala imádságot. Elmélkedésében a Mennybe fölvett Anyánkra utalt, aki Dante költői szavaival „a reménység élő forrása”.

Kedves testvéreim, boldog ünnepet kívánok! – köszöntötte a híveket Leó pápa.

A II. Vatikáni Zsinat atyái egy csodálatos szöveget hagytak ránk a Szűz Máriáról, amelyet ma szeretnék veletek együtt újra elolvasni, miközben mennybemenetelét megünnepeljük. A Zsinat az egyházról szóló Lumen Gentium dokumentuma végén így fogalmaz: „Amint Jézus anyja a mennyben testében és lelkében már megdicsőülten mintaképe és kezdete annak az Egyháznak, melynek az eljövendő világkorszakban kell teljessé válnia, ugyanúgy ezen a földön mindaddig, amíg el nem jön az Úr napja (vö. 2 Pét 3,10), a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándok népe számára” (LG 68).

Mária, akit a feltámadt Krisztus testben és lélekben magával vitt a dicsőségbe, a remény ikonjaként ragyog gyermekei számára, akik a történelem során vándorolnak. Hogyan is ne gondolnánk Dante soraira a Paradicsom utolsó énekében? A Szent Bernát ajkára adott ima ugyanis így kezdődik: „Szűzanya, Fiadnak Leánya” (XXXIII, 1), s a költő dicséri Máriát, mert itt, köztünk, halandók között, ő „a reménység élő forrása” (uo., 12), vagyis élő, reményt sugárzó forrás. Testvéreim – folytatta Leó pápa –, hitünknek ez az igazsága tökéletesen illeszkedik a jubileum témájához, amelyet éppen most élünk: „A remény zarándokai” címmel. A zarándoknak szüksége van egy célra, amely irányt ad utazásának: egy szép, vonzó célra, amely lépteit irányítja és felvidítja, amikor fáradt, és ami mindig felébreszti szívében a vágyat és a reményt. Az élet útján ez a cél Isten, a végtelen és örök Szeretet, az élet, a béke, az öröm és minden jó teljessége. Az emberi szívet vonzza ez a szépség, és addig nem boldog, amíg rá nem talál; és valójában azt kockáztatja, ha nem talál rá, hogy eltéved a gonosz és a bűn „sötétlő erdejében” – utalt a pápa az Isteni Színjáték kezdő soraira.

De íme a kegyelem: Isten eljött hozzánk, magára vette földből való testünket, és magával vitte, jelképesen szólva „a mennybe”, vagyis Istenhez. Ez a megtestesült, meghalt és feltámadt Jézus Krisztus misztériuma, aki a mi üdvösségünkért halt meg; és akihez elválaszthatatlanul hozzá kapcsolódik Mária misztériuma is, azé az Asszonyé, akitől Isten Fia testet öltött, valamint az Egyház, Krisztus misztikus testének a titka. Ez egy egyetlen szeretetmisztérium, és így a szabadság misztériuma is. Ahogy Jézus „igen”-t mondott, úgy Mária is „igen”-t mondott, hitt az Úr szavában. Így egész élete egy reményteljes zarándoklat volt Isten Fiával és az ő saját Fiával, egy olyan zarándoklat, amely a Kereszt és a Feltámadás révén elvezette őt hazájába, Isten ölelésébe. Ezért mi, miközben úton vagyunk, egyedül, családként, közösségként, különösen amikor felhők jönnek fölénk és az út bizonytalanná, nehézzé válik, akkor emeljük fel tekintetünket, nézzünk rá, Anyánkra, és visszanyerjük a reményt, amely nem csal meg (vö. Róm 5,5) – zárta az Úrangyala imát Leó pápa.

Forrás: Vatican News