Leó pápa pünkösdi homíliája: A Feltámadott Lelke a béke, a misszió és az igazság Szentlelke

A Szentatya Pünkösd vasárnapján délelőtt tíz órai kezdettel a Szent Péter bazilikában mutatott be ünnepi szentmisét. Homíliájában a feltámadt Úr ajándékának három vonását emelte ki: Jézusnak Pünkösdkor kiáradó Szentlelke békét teremt övéi szívében, melyet tovább kell adniuk a világnak, Jézus Szentlelke misszióba küldi az apostolokat, hogy tovább építsék az Úr országát és végül a Szentlélek az Egyház közösségét fokozatosan elvezeti Isten igazságának mind mélyebb ismeretére.

Az igeliturgia során az evangélium előtt a kórus elénekelte a Veni Sancte Spiritus szép pünkösdi szekvenciát: Jöjj, Szentlélek Istenünk, Add a mennyből érzenünk Fényességed sugarát. Jöjj, szegények atyja, te, Bőkezűség Istene, Lelkünk fényed hassa át. Édességes vigaszunk, Drága vendég, szomjazunk, Édes lélekújulás! Fáradottnak könnyülés, Tikkadónak enyhülés, Sírónak vigasztalás. Boldogságos, tiszta fény, Szállj meg szívünk rejtekén, Híveidnek napja légy! Ihleted, ha fényt nem ad, Emberszívben ellohad, Minden érő, minden ép. Mosd meg, ami szennyezett, Aszúságra hints vizet, Orvosold a sebhelyet. Simogasd a darabost, Fölmelengesd a fagyost, Útra vidd, ki tévelyeg. Add, vegyék el híveid, Kik hitük beléd vetik, Hétszeres kegyelmedet. Jámbornak jutalmazást, Engedj boldog távozást, Mindörökké mennyeket.

A húsvéti időszak Pünkösd mai ünnepén teljesedik be – kezdte beszédét a Szentatya. Hogy kiemelje a megváltás ezen eseményének egységét, az evangélium ismét a „hét első napjára” vezet minket (vö. Jn 20,19), vagyis arra az új napra, amikor a feltámadott Jézus megjelenik a tanítványok előtt, és megmutatja nekik „kezét és oldalát” (20. v.). Az Úr megmutatja nekik dicsőséges testét, pontosan a sebeket, a keresztre feszítés nyomait. A szenvedés e jelei, melyek minden szónál beszédesebbek, átváltoztak: aki meghalt, örökké él. Amikor meglátják az Urat, a tanítványok is új életre kelnek: félelmükben bezárkóztak az utolsó vacsora termébe, de Jézus a zárt ajtók ellenére is belép, és látása örömmel tölti el őket. Áthalad a mi halálunkon, kinyitja a sírt, és szélesre tárja azt, amiből számunkra már nem volt kiút. Megjelenését Krisztus e köszöntéssel kíséri: „Béke veletek” (v. 19); és rögtön utána ráleheli tanítványaira a Szentlelkét. A Feltámadott tele van élettel: miután megmutatta a testét, mint igazi ember, megadja Isten életét, mint az Atya szeretett Fia, aki értünk testvérré és Megváltóvá lett. Ugyanabban az emeleti teremben, ahol az új és örök szövetséget megkötötte, Jézus kiárasztja a Szentlelket: a vacsora és az árulás helyszíne átalakul, és az apostolok bezárt „sírjából” az egész Egyház feltámadásának anyaméhe lesz. Ezért Pünkösd húsvéti ünnep és Krisztus testének ünnepe, amelynek kegyelméből mi magunk is részesedünk. Éppen ezért Leó pápa a pünkösdi misztérium ünnepléséből három szempontot emelet ki.

Először is a feltámadt Krisztus Lelke a béke Szentlelke. Krisztus ugyanis az ő Húsvétján keresztül békét teremt Isten és az emberiség között, a Szentlélek pedig ezt a békét önti a szívekbe, és terjeszti el a világban. Ez a béke a megbocsátásból fakad, és a megbocsátáshoz vezet: azzal a megbocsátással kezdődik, amelyet maga Jézus ajándékozott nekünk, akit elárultunk, elítéltünk és keresztre feszítettünk. Szeretetével meglep minket, hiszen éppen Ő, a feltámadott mondja nekünk: „Akinek megbocsátjátok a bűneit, az bocsánatot nyer” (Jn 20,23). Ezekkel a szavakkal Jézus egy isteni művet bíz ránk, mert csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket (vö. Mk 2,7). Ezt a hatalmat az egyetemes megbékélés jeleként kapjuk: az Úr a béke Lelkét árasztja a történelem elejétől a végéig, mert az, aki mindenkit megváltott a haláltól, senkit sem zár ki. A Szentlélek ugyanis Úr, és életet ad a teremtés kezdetétől fogva, amikor a vizek felett lebegett (vö. Gn 1,2), és most, a megváltáskor, megváltoztatja a világ történelmét: Pünkösd valóban az Újszövetség ünnepeként teljesedik be, vagyis Isten és a föld minden népe közötti szövetségként. Míg az égből jövő zúgás, a szél és a tűznyelvek az utolsó vacsora termében a Sínai-hegy ősi jeleire emlékeztetnek (vö. ApCsel 2,2-3; Kiv 19,16-19), addig Isten szent törvénye a szívekbe íródik, a Szentlélek által szeretet betűivel vési a szeretet törvényét Krisztus saját testébe és a Főnek a testébe, amely az Egyház.

Homíliája második szempontjaként Leó pápa a Feltámadott Lelkének missziós vonását emelte ki. „Ahogyan az Atya engem elküldött” – mondja az Úr –, „úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Így von be minket a Lélek Jézus küldetésébe: annak a küldetésébe, aki Istentől származik és Istenhez tér vissza a Szentlélek erejével, aki az Atyától és a Fiútól származik, és akit vele együtt imádunk és dicsőítünk, az egyetlen Istent. A Szentlélek Krisztus élő szeretete, amely átjár minket, ösztönöz minket, támogat minket a küldetésben (vö. 2Kor 5,14). Miközben az apostoloknak megadja a hatalmat, hogy különböző nyelveken szólaljanak meg (vö. ApCsel 2,4), ugyanaz a Szentlélek megtanítja az emberiségnek az üdvösség ismeretét. Most, hogy az apostolok magukba fogadták a Feltámadott Leheletét, ez a hír hangzik el ajkukról, ezt mondja Péter és akik vele vannak. Pontosan Pünkösd napján kezdik el az apostolok hirdetni a keresztre feszített és feltámadott Jézust: „Isten nagy művei” (ApCsel 2,11) mind a megváltásban összegződnek, amely a hitből indul ki. Valójában a Szentlélek első műve bennünk az a hit, amellyel kijelentjük: „Jézus az Úr!” (1Kor 12,3). Ez a hit él és kifejeződik minden jó cselekedetben, az irgalmasság és erény minden cselekedetében. Isten műve tehát mi vagyunk, akik ma a világ minden tájáról idejöttünk, meghívást nyerve az Úr asztalához, összegyűlünk Szavának hallgatására, és küldetést kapunk arra, hogy tanúskodjunk róla mindenütt a világban.

Kedves testvéreim – folytatta XIV Leó pápa – valóban részesei vagyunk az evangéliumnak: az egész Egyház főszereplője annak, nem csupán őrzője. A Szentlélek erejével igehirdetésünk örömmel és reménnyel telik meg, mert mi, éppen mi vagyunk a világ újdonsága, a föld sója és a világ világossága (vö. Mt 5,13–14). Természetesen nem a mi érdemünkből, sem kiváltságunkból, hanem az Úr Szava által, amely megszenteli a bűnöst, meggyógyítja a leprást, és azokból, akik megtagadták őt, apostolokat teremt. Egyrészt – ezt jól látjuk – vannak olyan változások, amelyek nem újítják meg a világot, hanem tévedések és erőszak között megöregítik azt. Másrészt viszont a Szentlélek megvilágosítja az elméket, és új életerőt ébreszt a szívekben. Így alakítja át a történelmet, megnyitva azt az üdvösség felé, vagyis az egyetlen Úr által mindenkivel megosztott Ajándék felé. Az Egyház feladata, hogy tanúságot tegyen erről a küldetéséről, vagyis, hogy a világ zűrzavarát az Istennel való és az egymás közti közösséggé alakítsa át.

Ez a küldetés azzal kezdődik, hogy hirdetjük az Istenről és az emberről szóló igazságot, mert a Feltámadott Lelke az „igazság Lelke” (Jn 14,17) – tért ki Leó pápa homíliája harmadik szempontjára. Ezt maga az Úr ígérte nekünk, amikor egységet kért Egyházának, egy olyan egységet, amely Isten szeretetén alapul, mely egyúttal a mi szeretetünk forrása is. A Szentlélek, aki a prófétákon keresztül szólt, mindig előmozdítja az igazságban való egységet, mert bennünk megértést, egyetértést és az élet következetességét ébreszti. Ahogy Szent Ágoston tanítja: „A Szentlélek akarta, hogy a nyelvek ajándéka legyen az ő jelenlétének jele” (269. beszéd, 1), mely nyelveken az egyetlen hitben megértik egymást. A Vigasztaló tehát megvéd minket mindattól, ami ezt a megértést akadályozza: a pártosságtól, a képmutatástól, a divatirányzatoktól, amelyek elhomályosítják az evangélium fényét. Az Isten által nekünk ajándékozott igazság így minden nép számára felszabadító szó marad, olyan üzenet, amely belülről alakít át minden kultúrát.

A Feltámadott Lelke ugyanis nem egyetlen egyszer árad ki mindenkorra, hanem folyamatosan. Ahogyan az Eucharisztia Krisztus élő jelenléte, amely mindig táplál minket, úgy a Szentlélek is belénk vési az ő jelét a keresztségben, amely keresztényekké tesz minket; a bérmálásban, amely tanúkká tesz minket; a papságban, amely Isten népének szolgáivá és pásztoraivá tesz minket. Minden szentségben Ő a „dator munerum”, a küldetések kiosztója, a szentség forrása, aki megsokszorozza az ajándékokat és a karizmákat az imádságban, az irgalmasság cselekedeteiben, Isten igéjének tanulmányozásában. Ahogyan az Apostol tanítja: „A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele” (1Kor 12,7). Éppen ezért vagyunk Egyház, az egyetlen test, amely Istenből él és a világot szolgálja. A Szentléleknek köszönhetően mindenkinek elvihetjük az igazi békét, az üdvözítő igazságot, vagyis magát Krisztus Urunkat – hangsúlyozta a Szentatya, majd így fohászkodott: Kedves testvéreim, lángoló szívvel imádkozzunk ma azért, hogy a Feltámadott Lelke megszabadítson minket a háború gonoszságától, amelyet nem egy szuperhatalom, hanem a szeretet mindenhatósága győz le. Imádkozzunk azért, hogy szabadítsa meg az emberiséget a nyomortól, amelyet nem mérhetetlen gazdagság, hanem kimeríthetetlen ajándék vált meg. Imádkozzunk hozzá, hogy gyógyítson meg minket a bűn csapásától, a Jézus nevében minden népnek hirdetett megváltás révén. Ez az a kegyelem, amely bátorsággal tölti el az apostolokat: adja meg nekünk is, ma és mindörökké, Mária, az Egyház Anyja közbenjárására – zárta pünkösdi homíliáját Leó a Szent Péter bazilikában vasárnap délelőtt bemutatott szentmisén.

Forrás: Vatican News