Leó papa homíliája: Építsük az egység kötelékeit Isten és ember, illetve a felekezetek közt!

Szent András apostol, a keleti egyházak védőszentje vasárnapi liturgikus ünnepének vigíliáján Leó pápa szombaton délután öt órakor szentmisét mutatott be Isztambul Volkswagen nevű sportarénájában mintegy ötezer törökországi katolikus hívő részvételével. A Boszporusz hidjainak partokat összekötő jeléből kiindulva arra buzdított, hogy féltő gonddal ápoljuk a testvéri kapcsolatokat a katolikus egyházon belül, a többi keresztény felekezet és a más vallások tagjaival.

Szent András, e föld apostolának és védőszentjének ünnepén és egyúttal Advent kezdetén tartjuk ezt a szentmisét, amikor arra készülünk, hogy Karácsonykor újra megtapasztaljuk Isten Fiának, Jézusnak a misztériumát, aki „született, de nem teremtmény, egylényegű az Atyával”, ahogy a nicea-konstantinápolyi hitvallásunkban mondjuk, miként azt 1700 éve ünnepélyesen kijelentették a niceai zsinaton összegyűlt egyházatyák. A minden népet asztalához hívó Úr izajási látomása segít minket annak megértésében, hogy mit is jelent az Egyházhoz tartozni – kezdte homíliáját a Szentatya. A magas hegy képe arra emlékeztet minket, hogy Isten életünkben végzett munkájának gyümölcsei nemcsak nekünk, hanem mindenkinek ajándékot jelentenek. Sion hegyen épült város és a hűségben újjászülető közösség szimbóluma. Szépsége fénysugár mindenkinek és arra emlékeztet, hogy a jóság öröme tovaterjed. Ezt sok szent élete is megerősíti.

Szent Péter testvére, András lelkesedésének köszönhetően találkozik Jézussal, akit Keresztelő János buzgalma vezetett az Úrhoz János apostollal együtt. Szent Ágoston, évszázadokkal később, Szent Ambrus buzgó prédikációjának köszönhetően jut el Krisztushoz és még sok ehhez hasonló példa van. Mindebben meghívás rejlik, hogy újítsuk meg saját hitvallásunk erejét. Aranyszájú Szent János, ennek az Egyháznak a nagy pásztora, a szentség vonz-erejéről úgy beszélt, mint a sok csodánál is beszédesebb jelről: „A csoda megtörténik és elmúlik, de a keresztény élet megmarad és folyamatosan építkezik”. Másutt így buzdít: „Vigyázzunk tehát magunkra, hogy másoknak is javára válhassunk”. Ha tehát valóban segíteni akarunk azokon az embereken, akikkel találkozunk, akkor „vigyázzunk” magunkra, ahogyan az evangélium ajánlja (vö. Mt 24,42), azáltal, hogy imádsággal és a szentségekkel ápoljuk hitünket, következetesen szeretetben éljük azt, és – ahogy Szent Pál mondja a második olvasmányban – „levetjük a sötétség cselekedeteit, és felvesszük a világosság fegyverzetét” (vö. Róm 13,12). Az Úr, akit dicsőségben várunk az idők végezetén, minden nap eljön, hogy kopogtasson az ajtónkon. Legyünk készen (vö. Mt 24,44), őszintén kötelezzük el magunkat a jó élet iránt, a számos szent férfi és nő példáját követve, akik évszázadok óta élnek itt ezen a földön – szólt elismeréssel Leó pápa.

Izajás prófétától második képe egy olyan világé, amelyben béke uralkodik, ahol a lakók „kardjaikat ekevassá kovácsolják, lándzsáikat pedig szőlőmetsző késsé; s nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést” (Iz 2,4). Milyen sürgető ez a felhívás ma és milyen nagy szükség van a békére, az egységre és a megbékélésre! Ennek megértését segíti utazásunk logója, amely ennek a városnak híres nagy hídját jelképezi, amely átszeli a Boszporusz-szorost, és egyesíti a két kontinenst, Ázsiát és Európát. Idővel két másik átkelőt is építettek hozzá, így most három kapcsolódási pont van a két oldal között. Ez a három nagy kommunikációs, csere- és találkozási struktúra lenyűgöző látvány, mégis milyen kicsi és törékeny a hatalmas területekhez képest, amelyeket összekötnek. Egyúttal e hármas összeköttetés arra a feladatra emlékeztet minket, amit az egység hidjainak építésében kell tennünk három szinten: a közösségen belül, az ökumenikus kapcsolatokban, valamint a más vallásokhoz tartozó testvéreinkkel való találkozásokban.

Az egység első köteléke az Egyházon belüli kapcsolat, mely ebben az országban négy különböző liturgikus hagyományból, a latin, az örmény, a káld és a szír hagyományból áll. Mindegyik hozzájárul a többiek saját lelki, történelmi és egyházi gazdagságához, ami szépen mutatja Krisztus Menyasszonya arcának egyik legszebb vonását: az egyesítő katolicitást. Az egység, amely az oltár körül összeköt minket, Isten ajándéka. Ugyanakkor ennek az egységnek az építése a mi erőfeszítéseinkre van bízva és mint a Boszporusz hidjai, gondoskodásra, figyelemre és „karbantartásra” szorulnak, ezért tegyünk is meg minden erőfeszítést, hogy hiteles jelei legyünk a világ előtt az Úr egyetemes és végtelen szeretetének.

Az egység második köteléke az ökumenizmus, aminek jele itt más keresztény felekezetek képviselőinek jelenléte. A Jézusba, a mi Üdvözlőnkbe vetett hit nemcsak a katolikus egyház tagjait egyesíti, hanem minden más keresztény egyházhoz tartozó testvérünket is. Szent XXIII. János pápa szavaival kérjük, hogy „teljesedjen be az egység nagy misztériuma, amelyet Krisztus Jézus buzgó imákkal kért a Mennyei Atyától áldozata előestéjén”.

Az egység harmadik köteléke, amelyre Isten Igéje hív minket, a nem keresztény közösségek tagjaival való kapcsolat. Sajnos a vallást sokszor felhasználták háborúk és konfliktusok igazolására, pedig a II. Vatikáni Zsinat aláhúzta a Szentírás nyomán: „Aki nem szeret, nem ismeri Istent” (1Jn 4,8)”. Ezért együtt akarunk járni azáltal, hogy értékeljük azt, ami összeköt minket, lebontjuk az előítéletek és a bizalmatlanság falait, előmozdítjuk a kölcsönös megismerést és megbecsülést, hogy mindenki számára a remény erős üzenetével „béketeremtőkké” válhassunk (Mt 5,9). Fogadjuk meg ezeket az értékeket erre az adventi időszakra, és még inkább a személyes és közösségi életünkre. Úgy haladjunk, mintha egy hídon haladnánk, amely összeköti az eget és a földet egy olyan hídon, amelyet az Úr épített számunkra. Mindig mindkét partra szegezzük tekintetünket, hogy teljes szívünkből szeressük Istent és testvéreinket, hogy együtt járhassuk az utat, és majdan együtt legyünk az atyai házban! – zárta homíliáját Leó pápa a törökországi katolikusoknak mondott szombat kora esti szentmise során.

Forrás: Vatican News