Kovács Gergely érsek: Tartsunk ki Jézus mellett! Bízzunk Istenben!
A Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Kovács Gergely atya az önkéntes karanténból rövid videóüzenetben üzen nagycsütörtök alkalmával.


Karácsony előtt újra felerősödött a vita arról, hogy az Isten szót gender-csillaggal vagy anélkül kell-e írni. „Így lesz a baloldali gender ideológiából gender bohózat”, mondta Stefan Müller, a CSU párt ügyvezetője a BILD újságnak. Majd hozzátette, „nagyon úgy tűnik, hogy némely egyházi döntéshozónak már semmi sem elég kínos.” Az evangélikus egyházközösségek mellett ősszel már a…

2025. augusztus 4-én, hétfőn megnyílt a 36. Medjugorjei Nemzetközi Ifjúsági Imafesztivál, amelyre 71 országból tízezrek zarándokoltak el. A rendezvény nyitó szentmiséjét Francis Assisi Chullikatt érsek, a Szentszék bosznia-hercegovinai apostoli nunciusa mutatta be, akit Zvonimir Pavičić, Medjugorje plébánosa köszöntött elsőként. A szentmisén koncelebrált Aldo Cavalli érsek, Medjugorje különleges pápai látogatójának megbízottja, valamint Guido Gallese olasz püspök,…

Gądecki érsek levelet írt Nichols brit bíborosnak – A lengyel hatóságok vállalnák a beteg kezelésének és szállításának a költségeit, a brit bíróság azonban elutasítja a javaslatot, mert az utazás életveszélyes lehet. Stanislaw Gądecki érsek levélben kérte Vincent Nichols brit bíboros aktív támogatását annak érdekében, hogy egy Nagy-Britanniában kezelt, kómában fekvő lengyel férfi megmenekülhessen az éhhaláltól….

TARTALOM Ferenc pápa fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt Szentmise a pápa lampedusai látogatásának hatodik évfordulóján Az ukrajnai görögkatolikus egyház képviselői a Vatikánban Továbbra is üldözik az észak-koreai keresztényeket Jegyzék a szentségi pecsét sérthetetlenségéről Dokumentumfilm készült Antonio Gaudíról 500 éves a római “Hét templom zarándoklat”

2024-ben a francia templomokban történt gyújtogatások, tűzesetek száma 30%-kal emelkedett. Ezzel a hírrel szemben örvendetes, hogy a keresztényellenes cselekmények száma enyhén, 10%-kal csökkent: 2024-ben 770 ilyen támadás történt. Ez a szám az összes vallásellenes cselekmények 31%-a, az antiszemita cselekedetek ennél jóval többet, 62%-ot tesznek ki. 2023-ban 38, míg 2024-ben 50 szándékos gyújtogatás történt templomokban, köztük…

Jézus feltámadása történelmi esemény, hitünk sarkalatos pontja, egész keresztény életünk alapja és reménye. A feltámadás, noha egyszeri és megismételhetetlen történés, ott és akkor megtörtént, lezárult, bizonyos értelemben azt kell mondani, hogy a történelemben tovább valósul. Nem múlt idő, hanem az Egyház jelenvalóságának éltető ereje. Az Egyház Krisztus Teste. A történelemben velünk zarándokló Krisztus. Feltámadása pedig…
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.