Ki az a szent misszionárius, akinek sírjánál a Pápa lerója tiszteletét?
2019. szeptember 9-én, a Mauritius szigetén tett látogatása során Ferenc pápa ellátogat boldog Jacques-Désiré Laval sírjához. 155 évvel halála után Laval atyát még mindig tisztelik a keresztények, a muzulmánok és a hinduk egyaránt. A francia misszionárius emléke még mindig nagy tömegeket vonz.
Szent II. János Pál pápa követendő példaként beszélt róla.
„Azt kívánom, hogy Laval atya példája bátorítsa mindazokat, akik az afrikai kontinensen és máshol testvéri, faji előítéletektől mentes világ építésére törekszenek”
– mondta II. János Pál 1979-ben, a Szentlélek Kongregációba tartozó pap boldoggá avatásán.
A francia misszionárius apostoli küldetéséből a leginkább az a hevület tűnik ki, amellyel az afrikai népeket szolgálta. Ezt emelte ki a szent lengyel pápa is:
„azt a törekvést, hogy evangelizálja a szegényeket, a legszegényebbeket, az ő ’kedves feketéit’ Mauritius szigetén.”
Laval atya velük együtt élt, úgy, ahogyan ők, foltozott reverendát viselt, és szamárháton közlekedett.
Ez a hivatás, ez a törekvés arra, hogy mindent odaadjon a legrászorulóbbaknak, nem volt mindig magától értetődő Jacques-Désiré Laval életében. Sőt, elég későn jelentkezett. Gazdag családból származott, először orvosként dolgozott, a normandiai társadalom krémjéhez tartozott, és világi szórakozásokkal múlatta az időt. Aztán leesett egy lóról, ezt egy szerelmi csalódás követte, és apránként elindult a megtérés útján.
A Szentlélek Kongregáció (teljes nevén: Mária Szeplőtelen Szívének Oltalma alatt álló Szentlélek Kongregáció) tagjaként 1841-ben érkezett Mauritius szigetére, tíz évvel a rabszolgaság eltörlése után. Teljes erővel, tiszta szívvel munkálkodott a helyi lakosságért. A helyzete lehetővé tette, hogy szabadon fogadhassa, meghallgathassa, meglátogathassa őket, és miséket celebráljon, amelyeket a hívek nagy száma miatt hamarosan a katedrálisban kellett tartani.
Börtönlelkészi szolgálatot is vállalt. Szívének szeretete megérintette az elítélteket, és felébresztette bennük a tisztességes és felelős élet iránti vágyat. Figyelemmel követte őket, hogyan tudnak visszailleszkedni a társadalomba. Hitoktatókból és más misszionárius papokból álló kis csapatot szervezett, akik segítették munkájában. Egyesületeket alapított, külön a lányoknak és külön a fiúknak. Az egészségügy terén sokat küzdött a himlő- és kolerajárványok ellen. Az volt a célja, hogy egyszerre legyen
„az imádságok embere, a kitagadottak segítője és a betegek támasza”.
A jó hír, az evangélium terjesztése meghozta gyümölcsét. Három, misszióban töltött év után már 250 keresztelő, 350 esküvő és 320 elsőáldozás állt mögötte. Ez a kisugárzás csak intenzív imádkozó életének volt köszönhető.
„Sokakat szilárdan megtérített a hitnek és a jámborságnak”
– hangsúlyozta II. János Pál pápa a boldoggá avatási szertartáson elmondott szentbeszédében. –
„Életét megosztotta a közvetlen apostolkodás és az imádság között. Nem kell messze keresnünk hevületének titkát. Abban rejlik, hogy egész lényét Jézus Krisztusnak ajándékozta, s ez elválaszthatatlan volt az emberek iránt, főleg a legalázatosabbak, a legelesettebbek iránt érzett gyengédségtől.”
Forrás: Aleteia
Ezt a cikket Solymosi Judit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.
