Kalkuttai Szent Teréz: A szegények között a legszegényebbekért – Szentek élete

Kalkuttai Szent Teréz anya Lisieux-i Szent Terézről nevezett Mária Terézia – Rendalapítónő

* Üsküb, Törökország (ma Szkopje, Macedónia),1910. augusztus 26. +Kalkutta, India, 1997. szeptember 5.

Születésem szerint albán, állampolgárságom szerint indiai vagyok. Ami a hitemet illeti, katolikus szerzetesnő vagyok. Hivatásom szerint az egész világhoz tartozom, de ami a szívemet illeti, teljesen Jézus Szívéé vagyok.” Maga Kalkuttai Teréz anya mondta e szavakat önmagáról. „Isten még mindig szereti a világot, és azért küld engem és téged, hogy a szegények iránti szeretetének és együttérzésének jelei legyünk.”

Nyolcéves volt, amikor édesapja váratlanul meghalt, s a család komoly anyagi nehézségek közé került. Az édesanya, Drane határozottsággal és szeretettel nevelte gyermekeit, nagy hatással volt Ágnes jellemére és hivatására. 1928 szeptemberében, 18 évesen, azzal a vággyal, hogy misszionárius akar lenni, Ágnes elhagyta a szülői házat és Írországba ment, ahol belépett a Lorettói Nővérek Társaságába.

Hat évi tanítás után 1937. május 24-én tett örök fogadalmat, hogy amint ő maga mondta: „örökre Jézus menyasszonya legyen”. E naptól kezdve hívták Teréz anyának.1944-ben az iskola igazgatónője lett. Húsz évet töltött „Lorettóban” elmélyült imádságban, nővértársai és növendékei iránti tevékeny szeretetben; és boldog volt.

1946. szeptember 10-én vonaton Darjeelingbe indult az évi lelkigyakorlatra, útközben kapta a „sugallatot”, „a hivatásán belüli külön meghívást”. Ezen a napon, mint mondta, Jézusnak a szeretet és a lelkek iránti szomjúsága vette birtokába a szívét, s e szomjúság csillapításának égő vágya lett egész életének sarkpontja.

Jézus kinyilatkoztatta neki, mennyire fáj látnia a szegények elhagyatottságát, azt, hogy nem ismerik Őt, s hogy mennyire vágyódik az ő szeretetükre is. Arra kérte Teréz anyát, hogy alapítson szerzetes közösséget – a Szeretet Misszionárius Nővéreit – a szegények között a legszegényebbek szolgálatára. Két év telt el különféle vizsgálatokkal, míg Teréz anya megkapta az engedélyt új küldetése megkezdéséhez. 1948-ban öltötte magára először a kék csíkkal szegélyezett fehér szárit, s lépett ki szeretett lorettói koventjének küszöbén azzal, hogy elindul a szegények világába.

December 21-én ment először a külvárosba: családokat látogatott, sebes csecsemőket fürdetett, gondjaiba vett egy utcán fekvő beteg öregembert és egy asszonyt, aki az éhségtől és a tuberkulózistól haldokolt. Minden napot szentmisével kezdett, majd kezében a rózsafüzérrel útnak indult, hogy azoknak szolgáljon, „akikkel nem törődnek, akiket nem szeretnek és nem akarnak”. Néhány hónappal később egykori növendékei egymás után csatlakoztak hozzá. Alapítása, a Szeretet Misszionárius Nővéreinek új társasága.

Kilenc évvel később, 1960 elején kezdte küldeni Teréz anya az első nővéreket India más részeibe.VI. Pál pápa 1965 februárjában pápai jogú kongregációnak ismerte el az alapítást, s ez arra bátorította Teréz anyát, hogy missziós házat nyisson Venezuelában, amit hamarosan Rómában és Tanzániában, majd az összes kontinensen újabb alapítások követtek.

1980-1990 között a kommunista hatalom alatt álló országokban is házakat nyitott, beleértve a Szovjetuniót, Albániát és Kubát is. Hogy a szegények mind fizikai, mind lelki szükségleteinek jobban megfelelhessen, Teréz anya 1963-ban megalapította a Szeretet Missziós Testvérei férfiágat, 1976-ban a szemlélődő női, 1979-ben a szemlélődő férfiágat, s 1984-ben a Szeretet Missziós Papjai társaságot. Alapításai nem korlátozódtak a szerzetesi hivatásra: megalakította a Teréz Anya Munkatársa, illetve a Beteg és Szenvedő Munkatársak csoportokat is különböző nemzetiségekhez és vallásokhoz tartozó személyekből, akikkel megosztotta a maga imádságos lelkületét, egyszerűségét.

Küldetése rendkívül gyors elterjedésének éveiben a világ fölfigyelt Teréz anyára és művére, sok díjjal és kitüntetéssel tisztelték meg: 1979-ben kapta meg a Nobel-békedíjat. A média is egyre fokozódó érdeklődéssel követte tevékenységét. Teréz anya a figyelmet is, az elismeréseket is „Isten dicsőségére és a szegények nevében” fogadta el.

Teréz anya egész élete és életműve a szeretet öröméről, minden ember nagyságáról és méltóságáról, a hűséggel és szeretettel végzett apró cselekedetek értékéről és Isten barátságának páratlan kincséről tanúskodik. Lelkiségének azonban van egy másik, hősies oldala is, amiről csak a halála után szerezhettünk tudomást.

Belső életét – minden szem elől rejtetten, még a hozzá legközelebb állók számára sem észrevehetően – az Istentől való elhagyatottság mélységes és fájdalmas érzése határozta meg, egészen az Istentől való elvetettségig. Ugyanakkor egyre nagyobb volt benne az Isten utáni vágy; e belső próbatétet „a sötétségnek” nevezte. Lelkének e „fájdalmas éjszakája”, melynek kezdete egybeesett a szegények iránti apostolkodása kezdetével és egész életén át tartott. A „sötétség” által részesült misztikus módon Jézus szomjúságában, a szeretet utáni fájdalmas és égő vágyakozásában.

1997-ben Teréz anya nővérei kb. négyezren voltak a világ 123 országában, 610 missziós házban. 1997 márciusában áldotta meg a Szeretet Misszionárius Nővéreinek újonnan megválasztott általános főnöknőjét, s még egy külföldi útra indult. Miután utoljára találkozott II. János Pál pápával, visszatért Kalkuttába, s az utolsó heteket a nővéreinek oktatásával és látogatói fogadásával töltötte.

1997. szeptember 5-én halt meg.

Az indiai kormány állami tiszteletadással temette, testét a nővérek anyaházában helyezték el. Sirja minden nemzetiségű és vallású gazdag és szegény zarándokhelye lett.