Napjainkban elárasztják az internetet a jövőnkkel kapcsolatos jóslatok és próféciák. Ahhoz képest, hogy állítólag a 21. század racionális társadalmában élünk, ezek meglepően nagy népszerűségnek örvendenek. Miért van ez, és miként vélekedjen minderről a hívő ember?
Az új év elején az internet tele van a jövőnkkel kapcsolatos előrejelzéseket és jóslatokat tartalmazó cikkekkel. Ezek között van jó néhány olyan weboldal, amely ráadásul egy sereg különböző szakmai terület szakértőinek számításait és elvárásait ecseteli.
Még ezeknél is népszerűbbek a különböző kétes eredetű látnokok jövőbelátó jóslatai és „próféciái”. Vannak ezek között olyanok, amelyik az ég és föld többé-kevésbé nyilvánvaló előjeleit, ómenjeit igyekeznek értelmezni, amelyek alapján ezek a jövőlátók tudni vélik, mire számíthatunk az új esztendőben. Az emberek mindenféle zűrös dolgokhoz[1], Jackowskihoz, Nostradamushoz, a „próféták” seregéhez, a maja naptárhoz, az asztrológiához vagy akár Szent Januárius véréhez fordulnak segítségért.
Mindezen jóslatok közös jellemzője, hogy a szorongás és a rettegés légköre lengi körül őket, sőt jóformán „apokaliptikus” hangulatban íródtak. Eljövendő szerencsétlenségek és háborúk, járványok és válságok, katasztrófák és különböző konfliktusok – egyik szörnyűbb és globálisabb, mint a másik. Jellemzően komor színekben és drámai tónusokban jelenítik meg jövőnket.
Az első lépés a kíváncsiság …
Valójában nem is lenne miről beszélni, ha nem lenne különös az a tény, hogy racionalitással büszkélkedő társadalmunkban a fentebb említett jóslatok meglepően népszerűek. Népszerűségüket bizonyítja a cikkekre és a bennük levő hivatkozásokra leadott kattintások száma. Miféle nagy érdeklődés eredménye ez a magas „kattintásszám”, és hogyan viszonyul mindez az istenhithez?
Meg merem kockáztatni, hogy e jóslatok népszerűségének fő oka az unalom és a kíváncsiság. Az év elmúltával, a karácsony utáni időszakban, ünnepeink hanyatló szakaszában hajlamosak vagyunk könnyedebb szórakozás után nézni. Ilyenkor nincs kedvünk komoly dolgokkal foglalkozni – lesz majd erre egy egész év. Ezért aztán butácska dolgokkal és „érdekességekkel” szórakoztatjuk magunkat. Végtére is a legtöbben úgyis azt mondjuk, hogy úgysem hiszünk ezekben a látomásokban és próféciákban. Csak úgy unalmunkban „kattintgatunk”, ártatlan kíváncsiságból.
Az aggódás egyidős az emberrel
Valószínűleg azonban van egy más is ok is, ami nem más, mint a szorongás. Hajlamosak vagyunk ugyanis arra, hogy a szorongás felülkerekedjen bennünk, általában életünk fordulópontjain. Valami régi véget ér (szimbolikusan, de mégis), és elkezdődik valami új. A régi nem volt valami fantasztikusan jó, az előttünk álló új azonban ismeretlen, és emiatt szorongunk. Hiába vagyunk felvértezve modern „kütyükkel”, hitelkártyákkal és egészségügyi biztosítással, mégis a jövővel kapcsolatos általános emberi szorongásokat éljük át. Félelmeinkre pedig (főleg a tudatalatti félelmekre vagy az olyan félelmekre, amelyeket még magunknak sem akarunk bevallani), bármilyen „gyógymód” jó. Még ha nem is igazán hiszünk ezeknek, és ép eszünkkel tudjuk, hogy mindezek a próféciák alapja nagyjából annyi, mint egy tenyérjós jövendőmondása, mégis él bennünk az a vágy, hogy „belekukkantsunk Isten lapjaiba”.
Álhírek
A fent ecsetelt zavartsághoz társul még óriási kulturális információs zavarunk. Mert bizony az internettel való immár 30 éves barátságunk megtette a hatását. A világhálón hatalmas könyvtárat hoztunk létre (és készítünk folyamatosan, most is), amit bárki, bármikor újabb kötettel bővíthet. Ugyanakkor mindenki azt „veheti el” belőle, amihez kedve szottyan. Legtöbben sajnos nem tudjuk, hogyan igazodjunk el ebben az óriás könyvtárban. A rovatok neveit tartalmazó különböző megjelölések szinte olvashatatlanok, a legtöbb látogató (vagy inkább: könyvtárlakó) nem tesz különbséget egy régi tündérmese-gyűjtemény, egy középkori értekezés vagy egy modern enciklopédia között. Sajnos a felhasználók egymást követő generációit nem tanították meg kritikusan gondolkodni, nem tudják eldönteni, hogy az adott forrás megbízható-e vagy megbízhatatlan. Így alakult ki az a hiedelem, hogy „mivel írás van róla, biztosan van benne valami”.
Gondjaink
Mindannyiunknak megvannak a maga bajai és frusztrációi. Az Instagramon és a Facebookon persze mindezt igyekszünk leplezni. Mosolyogva úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Az igazság azonban az, hogy bizony mindenféle nehézségekkel is szembe kell néznünk.
A próféciák (legyenek bármily’ komorak is), valamint a „beavatottaknak szóló különféle tudnivalók” megpróbálnak segítséget kínálni, hogy eligazodjunk a rengetegben. Nemcsak azért, mert sokszor ravaszul elterelik a témát a valóban fontos dolgokról, – pl. arról diskurálnak, hogy „mit tegyek a szivárgó csapommal?” akkor, amikor nyakunkon van egy halálos vírus -, hanem azért is, mert finom „indoklást” vagy egyfajta „megkönnyebbülést” kínálnak tetteinkre és aggodalmainkra. Ugyan milyen jelentősége lenne személyes kudarcomnak és hibáimnak, ha a világ úgyis menthetetlenül a pusztulás felé tart. A láthatatlan, megfoghatatlan és ravasz „ők” úgyis mindig összeesküvést szőnek az olyan jóakaratú emberek ellen, mint jómagam. Minek is igyekezzek tanulni és törekedni a korábban elszúrt dolgaim kijavítására, amikor úgyis jönnek a földönkívüliek!
Nézzünk előre a hit szemüvegén keresztül
Úgy tűnhet, hogy maga a Megváltó is részese a jövővel kapcsolatos dermesztő jóslatok végtelen sorának, hiszen a négy evangélista közül hárman is hivatkoznak az Úr „apokaliptikus” beszédére a Szent Város és a világ jövőjéről (vö. Mt 24, Mk 13, Lk 21). Ne felejtsük el azonban, hogy Krisztus hangsúlyozza, hogy tanítványai ne foglalkozzanak azzal, hogy pontosan mi fog történni és mikor. Még arra is utal Jézus, hogy ezek a nehéz és kellemetlen események minden generációban megtörténnek. Inkább arra hívja fel a figyelmünket, hogy „emeljük fel a fejünket”, és vegyük észre, nekünk valami egészen másra kell várnunk. Nem árvizekre, földrengésekre, járványokra és háborúkra, amelyek természetesen megtörténtek és előfordulhatnak továbbra is. A mi várakozásunk tárgya legyen az Ő eljövetele, ahogyan a föld lakói évről-évre várják a nyár beköszöntét:
Ezután mondott nekik egy hasonlatot: „Gondoljatok a fügefára és a többi fára. Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár. Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el. (Lk 21, 29-33)
Szorongó várakozásunk idején is szól hozzánk az Úr. Képes fényt mutatni létezésünk sötétségében, és Isten szemszögéből magyarázatot ad arra, amit átélünk. Megerősítésképpen adja nekünk a szentségeket, melyek által állandóan jelen van életünkben. Ezenkívül számtalan lehetőséget ad nekünk a szeretet gyakorlására. Ezekkel minden körülmények között élnünk kell, feltéve persze, hogy az Ő tanítványai vagyunk (és akarunk maradni). Ha nem vagyunk tanítványai, akkor valóban érdemes a jövő évre vonatkozó jóslások iránt érdeklődni. Akkor pedig nincs is nagy különbség a szerencsemondás, egy kóbor macska beleiből történő jövendölés, egy vasorrú bába vagy Pio atya jóslatai között.
Írta: Michal Lubowicki atya
Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia
[1] Az eredeti szövegben: „Cicer cum caule”. Lengyel mondás, amit latinra fordítottak, jelentése: Borsó káposztával. Akkor használják, ha mindenféle egymáshoz nem illő dolgok kerülnek össze.
