John Henry Newman – aki megpróbálta megcáfolni a katolicizmust, mára pedig egyháztanító lesz

A gondviselés drámai fordulata, hogy az a nagyszabású munka, melybe Newman azért kezdett bele, hogy megvédje az anglikanizmust, végül is arra vezette, hogy elfogadja a Katolikus Egyházat, melynek olyan sokáig ellenállt. Egyháztanítóvá nyilvánításáról itt írtunk.

Életének nagy részében John Henry Newman az anglikán egyház oszlopos tagjának számított. Ragyogó teológus és prédikátor volt, Oxfordban professzor, akinek intelligenciáját és jámborságát széles körben tisztelték. Newman – aki már régóta anglikán pap volt – odaadóan védelmezte az anglikán egyházat mind a szekularizmus, mind pedig a katolicizmus általa észlelt hibái ellen. És mégis, a gondviselés drámai fordulatával az a nagyszabású munka, melybe Newman azért kezdett bele, hogy megvédje az anglikanizmust, végül is arra vezette, hogy magához ölelje a Katolikus Egyházat, melynek olyan sokáig állt ellen.

Newman az Oxford-mozgalom központi alakjává vált (1833-1845). A mozgalom olyan anglikán teológusokból és papokból állt, akik arra törekedtek, hogy újraélesszék az anglikán egyház kapcsolatát ősi, katolikus gyökereihez. Hangsúlyozták a korai egyházatyák, az apostoli folytonosság, a liturgia szépségének és a szentségeknek a fontosságát – mindezeket persze szigorúan az anglikán hagyományok keretein belül. Newman és munkatársai hitték, hogy az anglikán egyház a via media-t, a középutat képviseli a protestáns reformok szélsőségei és a római katolikus autoritás között.

Ahogyan a szembenállás az Oxford-mozgalommal szemben nőtt és a teológiai viták fokozódtak, Newman kénytelen volt szilárdabb intellektuális alapokon megvédeni az anglikanizmus integritását. Így nekilátott egy teológiai dolgozat megírásának, hogy megkülönböztesse az anglikán tanítást a római katolicizmusétól, miközben továbbra is állítja az előbbinek, mint az apostoli kereszténység igazi örökösének a legitimitását. Munkája eredménye az az 1845-ben kiadott mű, melynek címe: A keresztény tanítás kibontakozása.

Nem lehet nem észrevenni az iróniát: Newman azon kísérlete, hogy megvédje az anglikanizmust, az ő megtérésének legfőbb eszközévé vált.

Ahogy Newman egyre mélyebben tanulmányozta az egyháztörténetet, megbizonyosodott arról, hogy sok olyan tanítás, melyeket katolikus „hozzátoldásokként” utasított el – mint a pápaság, a Mária-tisztelet és a purgatórium -, nemcsak hogy nem tévesek, hanem szervesen fejlődtek ki az apostoli tanítás magvából. Ezzel szemben viszont ráébredt, hogy az az anglikán állítás, miszerint a korai Egyházzal töretlen folytonossággal bírnak, történelmileg gyenge lábakon áll, teológiailag pedig következetlen.

Ebben az összefüggésben írta Newman mára már híressé vált idézetét: „A történelem mélyére hatolni annyi, mint megszűnni protestánsnak lenni.”

Mire végzett A keresztény tanítás kibontakozásával, Newman döntése már megszületett. Intellektuális őszintesége, tisztessége – karöltve az évekig tartó lelki küzdelemmel – vezette el arra a meggyőződésre, hogy a Krisztus által alapított Egyház igazi folytatója a Katolikus Egyház. 1845-ben az olasz passzionista misszionárius, Boldog Dominic Barberi révén belépett az Egyházba.

A megtérés megdöbbentette az angol társadalmat, és megbotránkoztatta sok egykori anglikán munkatársát. Az ő szemükben Newman nemcsak elhagyta az egyházat, hanem átállt az ellenséghez.

Azonban Newman útja nem az árulásé, hanem a becsületességé volt. Ő az igazságot követte, bárhová is vezette, még ha ezért hatalmas személyes és szakmai árat is fizetett.

Az elkövetkező években Newman vált az angol nyelvterület egyik legünnepeltebb katolikus gondolkodójává. Végül 1879-ben XIII. Leó pápa bíborossá nevezte ki. Hatása a teológián messze túlnyúlóan az oktatásban, a filozófiában és az irodalomban is érezhető volt. 2019-ben Ferenc pápa szenté avatta, elismervén szentségét, éleselméjűségét és tartós befolyását.

Most pedig XIV. Leó pápa arra készül, hogy egyháztanítóvá avassa Szent John Henry Newmant. Ez a cím azoknak a szenteknek van fenntartva, akiknek a teológiai írásai jelentősen hozzájárultak a hit egyetemes megértéséhez. Egy ilyen megtiszteltetés megerősítené azt, amit sok katolikus már régóta elismert: Newman meglátásai a doktrínákról, a lelkiismeretről és a hit fejlődéséről a mi korunk számára is lényeges maradtak.

Newman története különösen erőteljes napjainkban, mikor sok őszinte protestáns birkózik meg a tekintély, a doktrína és a történelmi folytonosság kérdéseivel. Az ő útja arra emlékeztet, hogy az igazság keresésének a hiten és az észszerűségen kell alapulnia. Talán azért imádkozhatunk, hogy Szent John Henry Newman továbbra is vezessen el másokat is az igazság teljességéhez és a katolikus hit szépségéhez.

Élete annak az elgondolásnak a tanújele, hogy Isten néha az irónián keresztül működik – és azok, akik jóhiszeműen igyekeznek megvédeni a tévedést, végül annak legeredményesebb kritikusaivá válnak pusztán azért, mert az igazságot a forrásáig követték vissza.

Írta: Mark Haas
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: Crisis Magazine