msc JD Vance Custom

J.D. Vance felhívta a figyelmet a vallásszabadság és a szólásszabadság hiányára Európában

A müncheni Biztonsági Konferencián J.D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke felhívta a figyelmet a vallásszabadság és a szólásszabadság jogainak romlására a nyugati liberális demokráciákban Európa-szerte. „Joe Biden kormánya kétségbeesetten próbálta elhallgattatni a véleményüket kimondó embereket, de Donald Trump kormánya ennek pontosan az ellenkezőjét fogja tenni, és remélem, hogy ebben együtt fogunk tudni dolgozni” – mondta. Vélekedése szerint Európát jelenleg nem valamilyen külső szereplő (Oroszország vagy Kína) fenyegeti a leginkább, hanem az a belső veszély, hogy Európa eltávolodik néhány legalapvetőbb értéktől. Az alelnök által megemlített példák között szerepeltek az egyre szaporodó gyűlöletbeszéd-törvények és az abortuszklinikák mellett imádkozók büntetése. Skóciában például az ilyen klinikák körül 200 méteres körzetben még a csendes virrasztások is tilosak. Bizonyos körülmények között a törvény a saját ingatlanon és a saját házon belüli tevékenységekre is vonatkozhat, ha az a körzeten belül látható vagy hallható. Erről az ott lakókat is tájékoztatták, és felszólították őket, hogy jelentsenek minden olyan esetet, amikor egy polgártársukat gondolatbűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

Vance alelnök teljes beszédét magyar tolmácsolással itt lehet meghallgatni. Az európai vezetők nagy része felháborodással fogadta az amerikai alelnök szavait, amelyeket sértő beavatkozásnak tartanak.

Forrás: Catholic News Agency

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

3 hozzászólás

  1. Sztem, ha a vallásszabadság hiányán azt érti, hogy az ultra konzervatívok nem tudják a nézeteiket mindenkire ráerőltetni, akkor lehet hogy igaza van.
    Sainte Marie, Mère de Dieu, priez pour nous.

  2. INRI,
    mi azon ukltrakonzervativ, hogy az abortusz-gyilkosságot németben a betegbiztosíto fizeti és aki ez ellen tüntet vagy felszolal azt megbüntetik? Söt a papot is aki ellene predikál- a fönökei tiltják el a predikációtól. Emlé´keszem Gyuri bácsiara a ferences atyára aki párszor helyettesitett nálunk, még a kommunista diktaturában. Többször is az abortusz ellen predikált. Paskai biboros behivatta, hogy elhallgattassa ez ügyben, mert Miklos Imre az akkori “egyház(üldözési) ügyi” hivatal vezetönek ez nem tetszett…(Megj: Az egyházüldözési folyamat összeforrott Miklós Imre (1927-2003) nevével és tevékenységével. A Kádár-rendszer első számú egyházpolitikusa 1959 júniusától elnökhelyettese, 1971. május 13-tól pedig – 1989. évi kényszerű nyugdíjba vonulásáig – elnöke volt az Állami Egyházügyi Hivatalnak, akik a püspököket irányították -sokszor eltiltással és kinzásokkal is- a kommunistaák akarata szerint- hasonloan-ahogyan ma pedig nyugaton pl. a NKKB=német katolikusok központi bizottsága is ezt teszi – az egyházi adók általi zsarorással-mert azt ök szed(et)ik be közadók modjára.) A Paskai biboros igy érvelt Gyuri bácsinak: “honnan szeded, hogy sok az abortusz? Ilyen adatai nincsen senkinek megértetted???!!!! Gyuri bácsi -ahogy utolag elmesélte- megjegyezte halkan de ilyeneket hall az abortusz felöl!, hogy sok-sok van belöle mindenhol magyarországon évenete! A Paskai biboros az egyházüldözési hivataltól való félelmében ráparancsaolt: “Többé nehogy ilyet predikálj! Mert ezt te a gyontatoszékböl tudod és nem szegheted meg a gyónási titkot– különben repülsz!!!”
    Vagy mi azon az ultrakonzervativ, hogy aki ez ellen beszél büntehethö-lesz ha a gyermekek nemálatalakitó mütéteit a szülök karata ellenére is véghezviteti az iskola önjelöt aktivistája “jogállamisági alapon” = joguralmi törvényekkel??? pl. Angliában?
    Az, hogy a brüsszelita és zöld-liberális-europai nemzeti kormányok közül sokan: “Az európai vezetők nagy része felháborodással fogadta az amerikai alelnök szavait, amelyeket sértő beavatkozásnak tartanak.” csak megerösíti a szolásszbadság EU-s szintü korlátozását- ami igencsak emlékezetet a komcsi tempóra…
    Osli Mosolygos Madonna könyörögj érettünk…

    1. Frère Joseph! Nem mindenki hívő, és az igazságot úgy is lehet terjeszteni hogy nem félemlitünk meg másokat. Sainte Marie, Mère de Dieu, priez pour nous.