Isten segítségével, alázatosan és türelemmel építsük a hit közösségét

Vasárnap délelőtt, a Lateráni Szent János-bazilika felszentelésének ünnepe alkalmából Róma főszékesegyházában bemutatott szentmiséjén XIV. Leó pápa a katolikus egyházról elmélkedve arra buzdított, hogy „szabaduljunk meg a világ kritériumaitól, amely túl gyakran azonnali eredményeket követel, mert nem ismeri a várakozás bölcsességét”.

A szertartáson résztvevő 2700 hívőt a pápa emlékeztette a római székesegyház történetére, amelyet Nagy Konstantin római császár építtetett, miután 313-ban megadta a keresztényeknek a vallásszabadságot, és amelyet néhány évvel később (324-ben) I. Szilveszter pápa szentelt fel. XIV. Leó pápa hangsúlyozta, hogy ez a bazilika, „minden templom anyja”, sokkal több, mint egy emlékmű és mint történelmi emlék. „Az élő egyház jele, amely Jézus Krisztus, a szegletkő kiválasztott és értékes köveiből épült”. Minket is arra emlékeztet, hogy mi is, mint „élő kövek itt a földön” lelki templommá épülünk (vö. 1Pt 2,5) – tanította a Szentatya.

Miért emlékezünk még ma is erre az eseményre? – tette fel a kérdést homíliájában XIV. Leó pápa. Természetesen azért, hogy örömmel és hálával idézzük fel az egyház életének ezt a nagyon fontos történelmi eseményét. A pápa emlékeztetett Szent VI. Pál szavaira, miszerint az egyház a hívek gyülekezete az őket egybegyűjtő templomban (Úrangyala, 1969. november 9.) és ez az egyházi közösség a Lateráni Bazilikában tanúsítja legszilárdabb és legnyilvánvalóbb külső szerkezetét. Ezért Isten Igéjének segítségével, ezt az épületet nézve, gondolkodjunk el arról, mit jelent az, hogy egyház vagyunk – buzdított rá Leó pápa.

Elsőként a templom alapjaihoz fűzte gondolatait, amelyek jelentősége nyilvánvaló, azonban nyugtalanító is lehet. Ha ugyanis az építő nem egy szilárd alapra építette volna fel, az épület már régen összeomlott volna. Szerencsére elődjeink szilárd alapokra építették a római főszékesegyházat, fáradságos munkával mélyre ásva.

Ez hozzásegít minket, hogy elgondolkodjunk az élő egyházról, amelynek munkásai vagyunk – folytatta szentbeszédét Leó pápa. Mielőtt impozáns építményeket létesítenénk, először magunkban és körülöttünk kell ásnunk, hogy eltávolítsunk minden ingatag anyagot, amely megakadályozhat bennünket abban, hogy eljussunk Krisztus sziklájához (vö. Mt 7,24-27). Erről szól kifejezetten Szent Pál a vasárnapi szentleckében, amikor azt mondja, hogy „a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat” (3,11) – idézett a pápa a Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan vissza kell térnünk Őhozzá és evangéliumához, engedelmeskedve a Szentlélek működésének. Ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy gyenge alapokkal rendelkező épületet terhelünk meg nehéz szerkezetekkel.

Tehát amikor Isten országának szolgálatában elkötelezzük magunkat, ne legyünk felületesek, ássunk mélyre, szabaduljunk meg a világ kritériumaitól – hangzott a pápa buzdítása. A világ túl gyakran azonnali eredményeket követel, mert nem ismeri a várakozás bölcsességét. Az egyház évezredes története megtanít bennünket arra, hogy csak alázatosan és türelemmel lehet Isten segítségével a hit igazi közösségét építeni, amely képes rá, hogy terjessze a szeretetet, előmozdítsa a missziót, amely képes hirdetni, ünnepelni és szolgálni azt az apostoli tanítást, amelynek ez a Templom az első székhelye.

Leó pápa ezután az evangéliumi szakaszban bemutatott jelenetet idézte fel. Zakeus, aki gazdag és nagy befolyással bíró, nagy hatalommal rendelkező ember, szükségét érzi, hogy találkozzon Jézussal. Azonban rájön, hogy túl alacsony ahhoz, hogy láthassa Jézust, ezért felmászik egy fára, ami egy szokatlan és nem illő gesztus egy olyan ember számára, aki hozzászokott ahhoz, hogy rangjának megfelelően, mint vámos mindent megkapjon, amit csak akar. Zakeus számára felmászni a fa ágai közé azt jelenti, hogy felismeri saját korlátait és legyőzi büszkeségének gátló tényezőit. Így találkozhat Jézussal, aki így szól hozzá: „Ma a te házadban kell megszállnom”. Attól a találkozótól kezdve új élet kezdődik Zakeus számára.

Jézus megváltoztat minket, és arra hív, hogy Isten nagy műhelyében dolgozzunk, bölcsen formálva minket az ő üdvösségi tervei szerint. Az elmúlt években gyakran használták a „műhely” képet egyházi utunk leírására – emlékeztetett rá Leó pápa. Ez a szép kép tevékenységről, kreativitásról, elkötelezettségről szól, de fáradtságról, megoldásra váró, olykor bonyolult problémákról is beszél. Kifejezi azt a kézzelfogható erőfeszítést, amellyel közösségeink nap mint nap növeksznek a karizmák megosztásában a lelkipásztorok irányításával. A római egyház ennek különösen tanúja a szinódusi folyamat végrehajtási szakaszában, amikor évek munkájának eredményeit „a terepen” kell ellenőriznie. Ez egy nehéz út, de nem szabad elbátortalanodnunk. Bizakodva kell folytatnunk munkánkat, hogy együtt növekedjünk.

A pápa utalt rá, hogy a Lateráni Bazilika fenséges épülete történetében nem hiányoztak a kritikus pillanatok, mégis, elődjeink kitartásának köszönhetően összegyűlhetünk ezen a csodálatos helyen. Rómában, bár sok erőfeszítéssel, növekedik egy nagy érték. Ismerjük ezt fel, tápláljuk és újítsuk meg lendületünket. A jótékony szeretet gyakorlása formálja egyházunk arculatát is, hogy mindenki számára egyre világosabbá váljon: az egyház „anya”. A Lateráni Bazilika „minden templom anyja”, vagy „anyukája”, ahogy Szent II. János Pál mondta a gyermekeknek éppen ezen az ünnepen – emlékeztetett Leó pápa szent elődje 1986. november 9-én mondott szavaira.

Végül Leó pápa a székesegyházak küldetésének egyik alapvető elemére, a liturgiára mutatott rá. Idézett a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium k. konstitúciójából: „a liturgia az a csúcspont, mely felé az Egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelyből fakad minden ereje”. A liturgiában megtaláljuk a már említett témákat: a liturgia Isten templomává, a Szentlélekben Isten hajlékává épít, és erőt kapunk, hogy Krisztust hirdessük a világban („A liturgia azokat, akik az Egyházon belül élnek, az Úrban naponta szent templommá és a Szentlélekben Isten hajlékává építi” (ibid., 2). Ezért a Péter székhelyén végzett liturgia szolgáljon példaként Isten egész népének a szabályok tiszteletben tartásával, figyelembe véve a résztvevők különböző érzékenységét az inkulturáció bölcs elve, (az egészséges pluralizmus) szerint (vö. ibid. 37-38). Ugyanakkor hűségesnek kell maradnia a római hagyományra jellemző ünnepélyes mértéktartás stílusához. A szertartások egyszerű szépsége fejezze ki az imádat értékét az Úr egész Testének harmonikus növekedése érdekében.

„A szépség nem más, mint szeretet és a szeretet az élet” (365. Beszéd, 1) – idézte Szent Ágoston szavait Leó pápa, hangsúlyozva, hogy a liturgia egy olyan terület, ahol ez az igazság kiemelkedő módon valósul meg. Végül a Szentatya annak a reményének adva zárta homíliáját, hogy aki a római székesegyház oltárához közeledik, azzal a kegyelemmel telve távozhat majd, amellyel az Úr el akarja árasztani a világot (vö. Ez 47,1-2.8-9.12).

Forrás: Vatican News