414458043 854289963371780 708107816217900548 n Medium

Isten kedvességével forduljunk mindenki felé! – Ferenc pápa Úrangyala imája

December 24-én, advent negyedik vasárnapján délben az Apostoli Palota dolgozószobájából köszöntötte a Szentatya a téren összegyűlt híveket. Beszédében a Máriát anyává tevő isteni szeretet módjáról elmélkedett: „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje beárnyékol téged”. Minthogy így cselekszik az Isten, nekünk is hasonlóképpen kell bánnunk embertársainkkal, Isten kedvességével.

Ma, Advent negyedik vasárnapján az evangélium az Angyali üdvözlet jelenetét mutatja be (vö Lukács 1,26-38). Az angyal, hogy elmagyarázza Máriának, miként is foganja Jézust, azt mondja neki: „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje beárnyékol téged”. Álljunk meg ennél a képnél, az árnyéknál! – kérte a pápa, hogy kifejtse ezt a témát.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Egy olyan országban, mint Máriáé, ahol állandó a napsütés és csak néha akad átvonuló felhő, ott egy fa, amely ellenáll a szárazságnak, menedéket kínál és mint vendégszerető sátor felüdülést és védelmet nyújt. Az árnyék egy ajándék, amely megerősít, az angyal pedig ezzel pontosan azt a módot jelzi, ahogyan a Szentlélek leszáll Máriára, mert ez az a mód, ahogy Isten jár el a dolgokkal, aki kedves szeretettel cselekszik, aki átölel, aki megtermékenyít és aki oltalmaz, anélkül, hogy erőszakot alkalmazna és megsértené a szabadságot. Így cselekszik az Isten – hangsúlyozta a Szentatya.

Az oltalmazó árnyék képe vissza-visszatér a Bibliában. Gondoljunk csak az árnyékra, mely Isten népét kíséri a pusztában (vö Kiv 13,21-22). Röviden szólva az árnyék Isten kedvességéről beszél. Mintha azt mondaná Máriának, de éppúgy nekünk is: „Itt vagyok érted, és felajánlom magam menedékedül és oltalmadul. Gyere árnyékom alá, maradj velem!”. Testvéreim, így viselkedik Isten termékeny szeretete, és ezt bizonyos módon egymás közt is megtapasztalhatjuk, például amikor barátok, jegyesek, házastársak, szülők és gyerekek közt tapintatosak és tisztelettudóak vagyunk, kedvesen törődünk egymással. Gondoljunk ezért Isten kedvességére.    

Isten így szeret minket is és arra hív, hogy így fogadjunk, oltalmazzunk és tiszteljünk másokat. Gondoljunk mindenkire, a peremre szorultakra, és azokra, akik ezekben a napokban távol vannak a Karácsony örömétől. Gondoljunk mindenkire Isten kedvességével! Emlékezzetek erre a szóra: Isten kedvessége! – kérte a pápa.

Tegyük fel tehát magunknak a kérdést ma szenteste: óhajtom-e én, hogy a Lélek beborítson az árnyékával, Isten finomságával és szelídségével, Isten kedvességével, helyet adva neki a szívemben, a szentgyónáshoz és a szentáldozáshoz járulva? Továbbá: melyik magányos és rászoruló ember számára lehetnék árnyék, amely felüdülés, barátság, amely vigaszt nyújt? Mária segítsen bennünket, hogy nyitottak és befogadóak legyünk Isten jelenléte felé, aki szelídséggel jön, hogy megmentsen minket! – zárta advent negyedik vasárnapján délben mondott Úrangyala imáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.