Ima Szent Család vasárnapra
Urunk, Jézus, bevalljuk, hogy bűntől sebzett természetünk számára az engedelmesség sokszor nyűg és teher, mely úgy érezzük, aránytalan mértékben korlátozza szabadságunkat. Adj nekünk készséget és nagyvonalúságot, hogy le tudjunk mondani saját akaratunk érvényesítéséről, s inkább úgy akarjunk eredetiek lenni, hogy egyre jobban Istennek az emberről alkotott eredeti terve és istengyermeki méltóságunk szerint próbálunk élni. Kérünk, taníts meg arra, hogy a mindenáron való önmegvalósítás helyett az Atya akaratát keressük, és engedjük az ő terveit megvalósulni életükben. Segíts, hogy családunk, közösségünk mind jobban a názáreti otthon mintájára formálódjék, s így Isten országa általunk is egyre inkább jelen lehessen a földön.
Ámen!