Ifjabb Szent Nílus, aki a hatalom helyett az imádságot választotta – Szentek élete

Ifjabb Szent Nílus – szerzetes

* Rossano, Calabria, 910 körül + Frascati mellett, Dél-Itália, 1004. szeptember 26.

Nílus (Neilosz) 910 körül született Rossanóban, a dél-itáliai Calabria bizánci tartomány fővárosában, görög rítusú családban. A keresztségben a Miklós nevet kapta. Gyermekkorában meghaltak a szülei, és nővére vette magához. Kiváló képzést kapott a görög atyák írásaiból és a szépírás művészetéből. Amikor nagykorú lett, megházasodott, és egy leánya született. Mintegy harmincéves korában tudatosult benne szerzetesi elhivatottsága.

A 10. században Észak-Calabria hegyvidéke számos kolostorával szinte egy új Théba lett. Miklós azon fáradozott, hogy felvegyék kolostorainak egyikébe. Rossano hatóságai azonban megtiltották az apátoknak, hogy fogadalomhoz bocsássák. Így hát a salernói hercegségben levő Szent Nazarius-kolostorba ment, amely kívül esett a rossanói helytartó körzetén. Ott kapta meg szerzetesi ruháját és a Nílus nevet. Amikor a szomszédos kolostorok egyikének apátjává kellett volna lennie, elhagyta kolostorát, és visszavonult egy remeteségbe.

Igen szigorú életet élt, és különös gondja volt arra, hogy tudását Isten szolgálatába állítsa: pontos napirend szerint imádkozott és dolgozott. Csakhamar tanítványokat vonzott magához.

Amikor 955-ben a szaracénok elől a Rossano melletti Sant’Adrianóba menekültek, csatlakozott hozzájuk egy tizenkét szerzetesből álló menekült csoport. Így kolostor jött létre, amely hamarosan hatvan testvérrel bővült. Bár a szerzetesek Nílust elismerték elöljárójuknak és lelki vezetőjüknek, ő vonakodott attól, hogy elfogadja az „apát” címet; ezt egy testvérére ruházta. Ehhez egész élete folyamán ragaszkodott.

Nílus szigorú követelményeket támasztott a közösséggel szemben. Mindenben atyjuk, gondviselőjük volt. Bár a remeteélet mindennél fontosabb volt számára, hivatala egyre jobban belesodorta a világi teendőkbe. Özönlöttek hozzá a látogatók, köztük császári hivatalnokok és érsekek is, hogy tanácsot kérjenek tőle, vagy éppen csak kielégítsék kíváncsiságukat.

Amikor Rossano püspöke meghalt, küldöttség ment Nílushoz, és őt kérték püspöküknek. Csak úgy tudott megmenekülni e tisztség elől, hogy elrejtőzött, amíg a küldöttek el nem hagyták a kolostort. Hírneve egészen a muszlim világig eljutott.

Rendelkezett a jövendölés adományával is. 980 körül, amikor hetvenéves lett, előre látta, hogy a szaracénok nagyszabású támadást intéznek Calabria ellen. Ez a támadás 987-ben valóban bekövetkezett. Nílus tehát elhatározta, hogy szerzeteseivel együtt elhagyja a vidéket, és olyan helyre vonul, ahol nem ismerik, hogy egyedül élhessen. Így jutott el Montecassino-ba, ahol akkoriban a tiszteletreméltó Aligernus apát vezette a kolostort, aki a clunyi hagyományban nevelkedett és jóindulatot tanúsított a görög szerzetesek iránt.

Nílus nagyon jó kapcsolatot tartott fenn a latin közösséggel, csodálta fegyelmüket. Aligernus apát meghívta őt és szerzeteseit, hogy a Cassino templomában görög nyelven énekeljék az éjszakai zsolozsmát.

A helyzet megváltozott, amikor Aligernus halála után, 986-ban Manso, egy világi prelátus lett az apát. A kolostori fegyelem erősen meglazult, és Nílus félt, hogy a lazaság károsan hat lelki életére és szerzeteseire. Ezért 994 körül társaival együtt a Gaetai fejedelemségben lévő Serperibe ment, hogy ott szigorúbb életet éljenek.

997-ben a római, császár-ellenes párt kiűzte a városból V. Gergely pápát, ellenpápát állítottak, akit Nílus ismert és óvott a súlyos tévedésektől. III. Ottó császár seregei 998-ban ismét hivatalába helyezték V. Gergelyt, az ellenpápát pedig letették, megvakították és súlyosan bántalmazták. Amikor Nílus ezt meghallotta, bár majdnem kilencvenéves volt, Rómába indult, hogy közbenjárjon a pápánál és a császárnál. Nagy tisztelettel fogadták: III. Ottó és V. Gergely már Rómán kívül elébe mentek, a császár pedig felkínálta neki, hogy legyen a római görög kolostor apátja. Nílus vonakodott, hogy ezt elfogadja, és inkább úgy döntött, hogy visszatér Serperibe, anélkül, hogy elbúcsúzott volna a császártól.

III. Ottó még ugyanebben az évben elzarándokolt Monte Garganóba, Szent Mihály szentélyéhez, és Rómába visszatérve ellátogatott Serperibe. Mélységesen hatott rá Nílus és társai egyszerű élete. Fölajánlotta, hogy kolostort építtet számukra, de Nílus ezt elutasította.

Életrajzírója a következőképpen írja le a kilencvenéves szerzetes és a tizennyolc éves császár találkozását: „A szent ujjával a császár keblére mutatott, és így szólt: – Semmit sem kérek császári Felségedtől, csak azt, hogy mentsd meg a lelkedet; ha császár is vagy, meg fogsz halni, mint minden halandó ember. A Bíró előtt fogsz állni, és számot adsz mindarról a jóról és rosszról, amit tettél.”

Amikor a császár ezt hallotta, keservesen sírt. Koronáját letette a szent kezébe, fogadta áldását, és útjára indult udvarával együtt. Amikor Gaeta fejedelme ezt meghallotta, azt kívánta, hogy Nílust a városban temessék el, hogy népének pártfogója lehessen. Nílus azonban elhárította ezt a megtiszteltetést, mert méltatlannak tartotta magát erre. Elhagyta hát Serperit, és északra húzódott, a pápai állam területére.

Tusculum közelében a kis, görög Szent Ágota kolostorban telepedett le. Amikor a római nemesség meghallotta, hogy Nílus ott tartózkodik, követséget küldtek hozzá, hogy menjen a városba, és ott maradjon. Ezt is elhárította magától. Elfogadta viszont Tusculum grófjának, Gergelynek a javaslatát, hogy birtokán kolostort építtessen neki és társainak. A grottaferratai kolostor, amelynek első tagjait ő oktatta, görög rítusú kolostorként ma is fennáll, közösségben a Szentszékkel.

1004. szeptember 26-án Dél-Itáliában hunyt el.