Hogyan működik a kiközösítés kultúrája? Három igaz történet Chomali bíborostól

Fernando Chomali bíboros, Santiago érseke és Chile prímása három történetet osztott meg, amelyek a kiközösítés kultúrájára (cancel culture) reagálnak és kiemelte, milyen fontos alázatosságot gyakorolni a bizalmatlanság és az agresszió korában.

A főpap egy nyilvános találkozón vett részt a Chilei Katolikus Egyetem diákjaival, amelyre a San Joaquín kampuszon került sor, és ahol szakemberek és egyetemi oktatók is részt vettek.

Az esemény célja az volt, hogy teret találjanak a találkozásra és párbeszédet folytassanak, amely a változás fontos eszköze.

Chomali bíboros előadásának középpontjában a párbeszéd állt. Elmagyarázta, hogy ez nem jelenti a meggyőződésünkről való lemondást, hanem inkább azt, hogy hajlandók vagyunk megérteni másokat, figyelembe véve az ő saját történetüket és hátterüket:

„Ha nem hallgatunk meg másokat, akkor nem tanulunk semmit. A párbeszéd akkor kezdődik, ha felismerjük, hogy a másik ember valami olyasmit mond nekünk, ami gazdagíthatja az életünket.”

„Úgy tűnik, ma nincs tere a hibázásnak vagy a megbocsátásnak. Ez az egyik módja annak, hogy a másik embert láthatatlanná tegyük. Kihívás, hogy kilépjünk önmagunkból, mindig felismerjük a másik ember méltóságát, és vállaljuk az alázatosságot, így adva lehetőséget a konfliktusok megoldására”

– buzdította hallgatóságát.

A bíboros három történetet mesélt el, amelyek az alatt az idő alatt történtek, amikor Concepción egyházmegyéjében szolgált. A történetek során személyesen is megtapasztalta a kiközösítést, és ezek segítettek neki átgondolni a jelenséget.

„Amikor 2011-ben érsekként megérkeztem Concepciónba, a következő helyzetet találtam: A templomok lerombolva. A földrengés, amely épp akkor történt, borzalmas pusztítást végzett azon a területen”

– mesélte.

Idővel rájött, hogy az épületeket újjáépíteni sokkal könnyebb, mint a társadalmi kapcsolatokat: „Ha az építőanyagokról van szó, összeszedjük a pénzt. De ha közös megegyezésre kellene jutni, megbeszélni valamit, elismerni a másik ember méltóságát, bocsánatot kérni vagy megbocsátani, a dolgok sokkal bonyolultabbá válnak”

– mondta.

Chomali bíboros a három történettel folytatta. Az első egy jótékonysági projekttel volt kapcsolatos.

„Concepciónban egy nagyon szép programot hoztunk létre, egy olyan mosodát, ahol Down-szindrómás fiatalok dolgozhattak. Latin Amerikában az egyetlen ilyen jellegű projekt volt, és nagy média figyelem övezte. Mi nem csaptunk hírverést, de olyan csodálatos volt, hogy felfigyelt rá a média”

– emlékezett vissza.

Nem mindenki örült azonban.

„Valaki a Facebook-on durva támadást intézett ellenem… Kiderült, hogy annak az asszonynak néhány utcával arrébb van a mosodája, és fenyegetésnek érezte az új vállalkozás megnyitását. Elmagyaráztam neki, hogy a miénk egy non-profit vállalkozás, adományozók támogatásával, és hogy Concepciónban 700 000 ember él, 10 kórház van, 8 000 ággyal, lepedők és takarók milliói.”

Más szóval, jut munka mindenkinek.

A bíboros azt javasolta az asszonynak, hogy ő is alkalmazzon egy Down-szindrómás fiatalt, és a mosodája legyen a jótékonysági projekt másik ága.

„Szomorúan ment el, mert erre nem volt hajlandó. Így értettem meg, hogy a konfliktusokat gyakran a meg nem történt, vagy rosszul sikerült beszélgetések okozzák”

– mondta.

A bíboros elismerte, hogy a második történet egy „jóval érzékenyebb” témával kapcsolatos:

„A Mapuche közösség (dél-amerikai őslakosok) éhségsztrájkoló tagjai börtönben töltötték büntetésüket. Egy idő után az egyikük engedélyt kapott, hogy vasárnaponként kimehessen dolgozni. Senki nem akart azonban munkát adni neki. A felesége felhívott és elmondta: ’A férjem munkát keres, de senki nem akarja alkalmazni!’ Más szóval kiközösítették őt, megtagadták azt az alapvető jogát, hogy dolgozzon, ételt adjon a családjának és újra talpra álljon”

– magyarázta Chomali bíboros.

Az érsek elhatározta, hogy segít neki, de drágán megfizetett érte:

„Befogadtam, és munkát adtam neki a fiatal hajléktalanok szállójában, amit az egyház működtet. Ezért a legrosszabb módon közösítettek ki: Concepciónban az újságok címoldalára kerültem, mert olyan embernek adtam munkát, aki már volt börtönben. Úgy értékeltem, hogy ez igazán súlyos helyzet, mert azt jelenti, hogy elvesztettük a bizalmunkat jogállamban, és ami még súlyosabb, már nem hiszünk abban, hogy az emberek megváltozhatnak, bocsánatot kérhetnek vagy megbocsáthatnak maguknak”

– mondta.

A harmadik történetként Chomali tanácsot adott:

„Mindig mondom a fiataloknak, hogy tanulni, tanulni, tanulni. Mert a tudatlanság a fanatizmus forrása. A legműveltebb emberek képesek észrevenni a finom különbségeket, képesek a párbeszédre. Azok, akik kevésbé műveltek, falakat húznak maguk köré, és erőszakkal kényszerítik akaratukat másokra. Az erőszak pedig manapság ezerféleképpen jelenik meg: online, fizikai vagy szimbolikus módon.”

Ezért a bíboros az alázatosság fontosságát emelte ki.

„Minél nagyobb a tudás, annál alázatosabb az ember. Minél kevesebb a tudása, annál kevésbé alázatos. Makacsul lecövekelünk attól való féltünkben, hogy mások áttörik a falainkat”

– figyelmeztetett.

Végül a kiközösítés jelenségének erejét hangsúlyozta:

„Az ítélkezés manapság már nem a bíróságokon zajlik, hanem a médiában. Ez pedig gátat vet az önálló véleményalkotásnak, mert követjük azt, amit a közösségi média vagy a hírközlő média mond.”

„Láthattunk művészeket kiközösíteni bizonyítékok nélkül, csupán pletykákra hagyatkozva. Az elhallgattatásnak ez a logikája sok kárt okozott nekünk. Szerintem először magunkba kellene néznünk: hogyan közösítjük ki kölcsönösen egymást a mindennapi életünk során?”

„Ha ezzel kezdjük, talán megváltoztathatjuk a viszonyunkat embertársainkkal. Ha nem így teszünk, holnap már késő lesz”

– mondta.

Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: Catholic News Agency