Hit, harc, hűség – Szent Atanáz öröksége
Gyermekként még megélte Diokleciánusz keresztényüldözését. Ez adta jellemének a hajthatatlanságot és szilárdságot. Diakónusként elkísérte 325-ben a püspökét, Sándort a niciai zsinatra, az Egyház első egyetemes zsinatára. Amikor a püspök 328-ban meghalt, nem hagyott kétséget afelől hogy Atanázt szeretné utodjául.
Abban az időben, amikor alig ültek el a pogányüldözések viharai, új és feszesebb forgatag zódult az egyházra. Az arianizmus, mely azt tanította hogy Jézus Krisztus nem igaz Isten, hanem csak Istennek legkiválóbb teremtménye. Nem azonos lényegű az Atyával, hanem legfőjebb hasonló lényegű. Ez a tanítása kereszténység gyökerét érinti.
Ha az evangélium hirdetője és üdvöngszerzője nem Isten hanem csak igen kiváló ember, akkor tanításaival és parancsaival szembe lehet helyezni más, szintén kiváló emberit. Ha Krisztusban nem Isten lett emberré, akkor az embernek sem kell minden erejét megfeszíteni arra hogy Istenivé tegye lelkét és életét.
Az arianizmus a szent kereszténységnek lefokozása. Atanáz volt az, aki hatalmas egyéniségével szembeszállt az árral, egyúttal ő volt az, akire az ariánusok minden dühe és támadása irányult. Majdnem ötven éves püspöksége alatt ötször kellett számkivetésbe mennie. 356-ban, amikor menekülnie kellett, az egyiptomi remeték közt talált menedéket.
Találkozott Antallal, a remeték atyával. Megírta életrajzát azzal a célzattal, hogy példaképül szolgáljon a vallásos és keresztény életre. Atanáz megértette annak vallásos életnek a lelkületét, amely egész Egyiptomot magával ragadta és az üldözések korának vallásos benső világát átültette a puszták magányába.
Kortársai csodálták tetteinek szilárdságáért és határozottságáért. Ez a kemény püspök közel állt népéhez. A legvégsőkig elment a lelkipásztori feladatának teljesítésében és hívei testi-lelki gyarapodásának előmozdításában. Számára a hit nem művelt körök és csoportok számára föntartott terület volt, hanem a nép ügye.
Alexandria püspöke nagy gondot fordított rá hogy népével megkedveltesse az aszkézist és a szüzességet. Az Ariánusok történetében elmondja, hogyan maradtak Krisztus kedvéért szüzek olyan nők, akik házasságra készültek, hogyan választották a szerzetesi életet a példán fellelkesült ifjak, hogyan vették rá egymást apák és gyermekek az aszkézist gyakorlására.
Az özvegyeket és az árvákat, akiknek korábban nem volt élelmük és ruhájuk, fölruházta és élelmezte. Atanáz ritka adományokat kapott az Úristentől rendíthetetlen katolikus hitének külső védelmezésére és terjesztésére. Rendkívül éles és világos elméje átlátta a legbonyolultabb kérdéseket is, akár elméleti tanításról volt szó, akár gyakorlati életkérdésről.
Beszédje és írása is ilyen világosak voltak és telve a legmélyebb gondolatokkal. Az a mondás járta, ha hozzájutsz Atanáz valamelyik könyvéhez és nincsen papírod, akkor másod le a ruhádra. Nazianzi Szent Gergely pedig így jellemzi emlékbeszédében az alexandriai püspököt.
Azoknak, akik ütötték olyan volt, mint a gyémánt, az elszakadtak számára azonban mint a mágnes, amelynek titkos ereje magához rántja a kemény vasat.
A belső rothadásra szemben kérlelhetetlen volt, de akinél kevés jó indulatot is látott, azt bíztatta, segítette, védelmébe vette. Akinek egyszer dolga volt vele, megszerette, és akik szerették, vagyonuk és életük árán is kitartottak mellette. 373 május másodikán halt meg, Alexandriában. 77 életévéből 17-et töltött számüzetésben.
Rágalmat, bántalmazást, hamis vádakat kellett elviselnie. Öt kormányváltozást látott, három világrészben járt, korának minden neves emberével összeköttetésbe került és megélte, hogy békében halhatott meg püspöki székhelyén, és láthatta az arianizmus összeroppanását.
