csalad tarsadalom Custom

Házasságról és családról: ne háborúban álljunk a világgal, hanem párbeszédben! (2)

Az jut eszembe, amit az Írás mond:

“Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes!” (Róm 12,2).

Nemcsak a házasság területén, hanem az életünk minden területén erőt, bátorságot és kegyelmet is ad, hogy amit Jézus tanít. Példabeszéde alapján, ha az okos ember a házát sziklára építi fel, ami a kősziklára épül az a megpróbáltatásokat ki fogja bírni, túl fogja élni. Ezért veszélyes ma az ún. EU-konform gondolkodás, mely szerint egy őshonos közösségben is mindent úgy kell tenni egy országban, ahogy Strassbourgban vagy Brüsszelben meghatározzák. Jó lenne ebben tisztán látni. Első helyen házasság és család témában. És kiállni Isten Igéje mellett. Csak akkor tud a házasság és család maradandóan működőképes, kiegyensúlyozott lenni, ha Isten Igéjén alapul.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

A kőszikla a Bibliában az Isten Igéjét jelenti. Spontánul és magától értetődően, csupán érzelmi alapon és szükségletei alapján nem sok ember képes jó házasságra vagy családalapításra.

A mai társadalmi, kulturális környezet nem olyan, ami kedvezne a jó házasságnak, a családnak. Ezért gondolom azt, hogy ebben az életet közvetlenül a gyökerénél meghatározó valóságnál, a házasság és család témájában, minden keresztény el kell, hogy döntse, hogy milyen kapcsolatban áll Isten Igéjével, a házasságról és családról szóló igazságokkal. A házasság az egyik legfontosabb területe életünknek, mert identitásunkat, intimitásunkat, belső életünket, társas kapcsolatainkat, lelki-szellemi folyamatainkat közvetlenül érinti, nagyon erőteljesen befolyásolja.

Legtöbb embernek a házassága és családja élete fő műve, életműve. Lehet, hogy nem lett tudós, nincsenek találmányai, látszólag nem vitte előre az emberiség életét nagy megvalósításokkal. Egész életét arra tette fel, hogy szeresse házastársát, kiegészítsék egymást, szeretetükből született gyermekeiket pedig felneveljék egymás örömére és a világ számára.

Ha valaki a házasság területén vagy a családjában nem boldog, nem sikeres, az kihatással van más területre is. Bizonyított tény, hogy aki mögött egy harmonikus párkapcsolat, házasság és családi élet áll, kimutatható egy testi-lelki egyensúly, jó hatást gyakorol egészségére, az ilyen ember többet tesz le a társadalom asztalára, jobban teljesít. Ezt a véleményemet Dr. Kopp Mária és Dr. Skrabski Árpád több, mint 30 éves kutató munkájának eredményeire alapozom (világhálón megtaláljuk a tanulmányokat). (folytatjuk)

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.