„Felfelé” – Szentté avatták Carlo Acutist és Pier Giorgio Frassatit

2025. szeptember 7-én, az évközi 23. vasárnapon XIV. Leó pápa ünnepélyes szentmise keretében szentté avatta Carlo Acutist és Pier Giorgio Frassatit a Szent Péter-bazilika előtti téren. Az eseményre több tízezer hívő érkezett a világ minden tájáról, és jelen voltak Olaszország, Nagy-Britannia, Lengyelország és a Máltai Lovagrend hivatalos küldöttségei is. A különleges liturgia mérföldkő az Egyház történetében: két, időben közel álló, de életvitelében eltérő fiatal életszentségét ismerte el az Egyház, példát adva minden generációnak.

A szentté avatáson jelen volt Carlo Acutis szülei, Andrea Acutis és Antonia Salzano, valamint ikertestvérei, Michele és Francesca, akik éppen Carlo halálának negyedik évfordulóján születtek. Különleges történelmi pillanat ez, hiszen legutóbb 1950. június 24-én, Goretti Szent Mária szentté avatásán fordult elő, hogy a szent szülei is jelen voltak a szertartáson – akkor édesanyja, Assunta Goretti vett részt a történelmi eseményen.

A szentmise elején XIV. Leó pápa szívélyesen köszöntötte a jelenlévőket, különös szeretettel fordulva a fiatalokhoz:

„Testvéreim, csodálatos ünnepnap ez egész Olaszország, az egész Egyház, az egész világ számára! … Mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy szentek legyünk.”

A pápa háláját fejezte ki Pier Giorgio és Carlo családtagjainak, a hivatalos küldöttségeknek, a püspököknek, papoknak, szerzeteseknek és a világi híveknek, akik együtt ünnepelték a két fiatal szent példamutató életét.

A szentté avatási szentmisén Carlo Acutis öccse, Michele olvasta fel az első olvasmányt a Bölcsesség könyvéből – megható pillanat, amely különös mélységet adott a szertartásnak. Az ige szavai arról beszéltek, hogy az ember csak Isten Lelke által értheti meg az Ő akaratát, és csak így találhatja meg az utat, amely kedves az Úr szemében. Ez az üzenet tökéletesen összecsengett Carlo életpéldájával, aki fiatal kora ellenére felismerte, mi a legfontosabb: Istenhez tartozni és az Ő tervét követni.

XIV. Leó pápa prédikációja a Bölcsesség könyvéből idézett kérdéssel indult:

„[Uram,] ki ismerte föl valaha is akaratodat, ha te nem adtál neki bölcsességet, és nem küldted el neki a magasból szent lelkedet?” (Bölcs 9,17)

A Szentatya szerint ez a kérdés különösen időszerű a két fiatal szent életének fényében:

„Az életünk legnagyobb kockázata az, ha azt Isten tervén kívül tékozoljuk el.”

A pápa felidézte Salamon király történetét, aki fiatalként felismerte: bár hatalommal, gazdagsággal és szépséggel rendelkezett, mindez semmit sem ér Isten bölcsessége nélkül. Salamon példáján keresztül arra buzdított, hogy az ember ne a saját vágyai, hanem Isten terve szerint rendezze be életét, mert így talál minden a maga helyére.

Az evangélium szavai alapján a pápa hangsúlyozta, hogy a tanítványság lényege Jézus keresztjének hordozása és az önmagunkról való lemondás:

„Aki nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,27)
„Mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,33).

XIV. Leó pápa arra hívta a híveket, hogy merjenek habozás nélkül belelépni abba a „kalandba”, amelyet Krisztus kínál: elhagyni a kényelmet, a megszokott sémákat, a ragaszkodást a múlandó dolgokhoz – és helyette Isten tervét keresni mindenben.

A pápa homíliájában felidézte Assisi Szent Ferenc fiatalkori döntését: gazdag ifjúként dicsőségről és lovagi rangról álmodott, de Jézus megszólította, és szívében egyszerű kérdés született:

„Uram, mit akarsz, mit tegyek?”

Ez a kérdés vezette Ferencet az életszentség útjára, amelyet Pier Giorgio Frassati és Carlo Acutis is követtek – két fiatal, akik bár különböző korban éltek, ugyanazt a szeretetet fedezték fel Krisztus iránt.

Pier Giorgio Frassati: az öröm és a szeretet szentje

Pier Giorgio Frassati (1901–1925) torinói fiatal volt, aki az Eucharisztia iránti mély szeretetből merített erőt mindennapi szolgálatához. Aktívan részt vett a Katolikus Akcióban, a Szent Vince Konferenciákban, a FUCI-ban, valamint a domonkos harmadrendben. Róla szóló cikkeinket itt olvashatják.

Nemcsak az imádság, hanem a cselekvő szeretet is meghatározta életét: rendszeresen segítette a rászorulókat, adományokat osztott, betegeket látogatott. Barátai tréfásan „Frassati Szállítási Vállalatnak” nevezték, mert gyakran tolt kocsikat tele élelemmel és ruhával a szegények javára.

„A szegények és betegek körül olyan fényt látok, amilyen nekünk nincs” – mondta egyszer, megmutatva, hogy számára a szolgáló szeretet nem teher, hanem Isten jelenlétének megtapasztalása volt.

Carlo Acutis: a „cyberapostol”

Carlo Acutis (1991–2006) a digitális korszak szentje lett, aki az internet segítségével hirdette az Eucharisztia csodáinak üzenetét. Életében természetesen kapcsolódott össze az imádság, a tanulás, a sport és a felebaráti szeretet. Róla szóló cikkeinket itt olvashatják.

Mindennap szentmisére járt, gyakran részt vett szentségimádáson, és rendszeresen gyónt. Szavai ma is sokakat inspirálnak:

„A napon lebarnulsz, az Oltáriszentség előtt viszont szentté válsz!”
„Az emberek annyira aggódnak testük szépségéért, de nem törődnek lelkük szépségével.”

Carlo életét fiatalon betegség törte derékba, de egészen a végsőkig megőrizte hitének derűjét és erejét.

Közös út: az egyszerű életszentség

Pier Giorgio és Carlo példája egyaránt azt mutatja: az életszentség nem rendkívüli tettekben, hanem a mindennapok apró, szeretettel teli döntéseiben rejlik. Mindketten az Eucharisztiában, az imádságban és a szegények szolgálatában találták meg az öröm forrását.

XIV. Leó pápa így foglalta össze üzenetüket:

„Szent Pier Giorgio Frassati és Szent Carlo Acutis mindannyiunk, különösen a fiatalok számára felhívás: ne tékozoljuk el az életet, hanem irányítsuk felfelé, és tegyük mesterművé.”

Carlo gyakran mondta: „Nem én, hanem Isten.” Pier Giorgio pedig így fogalmazott: „Ha minden cselekedeted középpontjában Isten áll, akkor célba érsz.”

Az Egyház most két olyan fiatal szentet adott a világnak, akiknek tanúságtétele különösen közel áll a mai emberhez. Egyikük a 20. század elején élt, másikuk a digitális korban, mégis ugyanarra hívnak: szeressük Krisztust teljes szívünkből, keressük Isten tervét életünkben, és találjuk meg a boldogságot a szolgáló szeretetben. Ahogy Pier Giorgio utolsó fotójára írta: „Felfelé” – ez a szó talán legjobban összefoglalja mindkettőjük életüzenetét.