mother Background Custom

EWTN: Örök igazság. Katolikus élet. – Új tévécsatorna Magyarországon!

2018. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a magyar médiapiac történelmi mérföldkőhöz érkezett. Elindult az EWTN (Eternal Word Television Network) katolikus tévécsatorna hálózat helyi adása, megszületett egy új katolikus televízió. Az Örök Ige Televíziós Hálózat (EWTN) célja, hogy elősegítse az igazság terjedését, ahogyan azt a Katolikus Egyház Tanítóhivatala is megfogalmazza, küldetése pedig, hogy szolgálja az Egyház ortodox hitének és tanításának elterjedését a mindenkori pápa útmutatása szerint.
EWTN SZLOGEN 1 PIROS ALPHA 300x195 1

Jakab Péter az EWTN Magyarország misszióvezetője a Katolikus.mának elmondta, hogy “nagy dolog, hogy Magyarországon egy ilyen csatorna elindulhat a jelenlegi médiavalóságban. Az, hogy Magyarországon ez ma egyáltalán létrejöhet több, mint egy csoda.

A misszióvezető hozzátette: “Maga technikailag a csatorna létrejött, de hogy milyen tartalmak lesznek rajta, az nagyban múlik a püspök atyák és a papság szolgálatán, hozzáállásán fog múlni. Ha nem sikerül magyar tartalmat előállítani, tehát nem lesznek megfelelő papok, akik vállalják ezt a médiamissziót, akkor viszont az angol nyelvű műsorok kerülnek fordításra.”

Az EWTN Magyarország jelenleg több kábelszolgáltatóknál fogható már, azonban az ewtn.hu internetes oldalon is követhető az élő adás, illetve ide kattintva a Katolikus.ma kínálatában is fellelhető. Most zajlanak a kábelszolgáltatókkal a szerződés kötések. Ha önnél nem fogható még a csatorna az üzemeltetők kérik, hogy jelezze igényét a kábelszolgáltatójánál.

Erdő Péter bíboros atya ünnepi szentmiséje az EWTN katolikus televízióért 2018. szeptember 9-én lesz 18 órakor a Mátyás-templomban. Az ünnepi szentmisét a BonumTV és az EWTN is élőben közvetíti.

Az EWTN missziója nagyon hasonlít a Katolikus.máéhoz, nem titok, hogy a két médiafelület között partnerség és együttműködés van kibontakozóban.

Átfogó katolikus-tévés összefogás

2010-ben, amikor a BonumTV elindult EWTN műsorok támogatásával indult el. Ma azonban a BonumTV az EWTN Magyarország kiemelt helyi partnere, mely együttműködésnek köszönhetően valósul meg a csatorna helyi indulása és fejlesztése. Az anyacsatorna a BonumTV-vel 2017. végén aláírt átfogó licencszerződése teszi lehetővé a jeltovábbítást Magyarországon a Bonum számára. A BonumTV az EWTN család tagja.

Non-profit szerveződés

Az EWTN kizárólag nézőinek és hallgatóinak adományaiból tartja fenn magát. Az EWTN nem sugároz reklámokat, és a társult csatornáktól semmiféle tagdíjakat nem szed. Angelica anya a televíziós hálózatot kizárólag az Isteni Gondviselés gondjaira bízta, és ez az irányelv máig változatlan maradt.
Az EWTN Magyarország ezen az oldalon keresztül fogadja a médiamisszióra szánt támogatásokat.

Angelica anya, az EWTN hálózat alapítója

Angelica anya, (Mária Angelica Annunciáta nővér) született Rita Antoinette Rizzo (Canton, Ohio, 1923. április 20.) olasz származású amerikai klarissza apáca. 1944-ben lépett be a klarisszákhoz. 1981-ben alapította az Örök Ige Televíziós Hálózatot (Eternal Word Television Network – EWTN), a legnépszerűbb amerikai és nemzetközi katolikus tévécsatornát, melyet ma 144 országban közel 300 millióan néznek. 1995-ben látomásokban többször látta a gyermek Jézust. 2001-ben agyvérzést kapott, majd részben lebénult, 2016. márc. 27-én húsvétvasárnap hunyt el.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük