Az embereket propagandájukkal elcsábító összes halálos ideológiával ellentétben a kereszténység az igazság és a szabadság, a szeretet és az élet vallása.
Gerhard Müller bíborosnak, a Hittani Kongregáció emeritus prefektusának a „Summorum Pontificum” idei ülése alkalmából a Szent Péter-bazilikában 2024.október 26-án tartott liturgikus ünnepségen elmondott beszéde. Müller bíboros küldöttként vett részt a püspöki szinóduson.
XVI. Benedek pápa újra meg újra felhívta a figyelmüket a hit és az ideológia közötti döntő különbségre. A kereszténység nem a világmindenség és az élet keletkezéséről szóló elvont teória, de nem is egy jobb társadalomnak szóló ideológia, hanem az embernek egy személyhez kötődő kapcsolata. Ahogy a földre szállt Jézus 2000 éve közvetlenül szólította meg a tanítványokat, úgy szólít meg a feltámadt Krisztus minden egyes embert az egyházi igehirdetésen keresztül. A hét szentségben adja meg nekünk azt a kegyelmet, amely által részesülünk az isteni életből. Ezért vethetjük Krisztusba minden reménységünket életünkben és halálunkban. Az Isten Fia a világ egyetlen Megváltója, mert csak Isten tud az ő mindenhatóságában megmenteni minket a szenvedéstől, a bűntől és a haláltól. Senki ember, legyen bármilyen zseniális is, de még minden ember összesített ereje és tehetsége sem tudna kimenteni minket a végesség szakadékából.
Újra meg újra megismétlődik velünk az az egzisztenciális kísértés, hogy a bizalmunkat nem Istenbe, hanem inkább az emberekbe vessük. De mi maradjunk csak Krisztushoz hűek, és elmélkedjünk Isten igéjén: „Erre az ördög fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát. „Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom – mondta –, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Lk 4, 5-8) Ez a lehetőségünk van, hogy a Péter székéhez tett zarándoklatunk végén Krisztust, az élő Isten Fiát tiszteljük.
A szekularizáció következtében sokan azt gondolják, hogy úgy élhetnek, mintha nem is létezne Isten – etsi Deus non daretur. Isten helyett a pénz, a hatalom és az élvezet hamis istenét imádják. De keserűen csalódniuk kellett, hiszen a ma létező ateista ideológiák az önjelölt vezetőikkel együtt csak még mélyebbre taszították a nyomorúságba a világot. A német nácizmus, az olasz fasizmus, az orosz és a kínai kommunizmus és a kapitalista fogyasztói társadalom eszméje a világot a nihilizmus sivatagjává változtatta.
A XX. századot olyan ideológiák és szörnyetegek jellemezték, akik úgy akarták ráerőltetni akaratukat a világra, hogy az emberek millióinak boldogsága nem volt számukra szempont. Úgy gondolták, hogy az ő elgondolásuk menti meg a világot, és hogy az ő képükre és hasonlatosságukra kell az új embert „teremteni”, aki majd az ő logikájuk szerint részesül „áldásban”. Látjuk ma is a terroristákat, kizsákmányolókat és a gátlástalan zsarnokokat, akik a gyűlöletet és az erőszakot hirdetik az eljövendő jobb világának eszközeként.
Manapság a szuperhatalmak kíméletlen geopolitikát folytatnak a gyermekek és felnőttek életének és méltóságának rovására. Az egész csak arról szól, hogy a hatalom gátlástalan hatalmasságok kezében összpontosul, miközben emberek millióinak életét és boldogságát veszélyeztetik.
Velük ellentétben Isten, a mi Teremtőnk és Megváltónk éppen azzal mutatja meg hatalmát, hogy nem másokat áldoz fel az érdekeiért, mint e világ uralkodói, hanem szeretetből önmagát adja oda Fiában, aki felvette a mi halandó testünket.
Gondolkodjunk csak el Jézus szavain: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3, 16).
Az összes halálos ideológiával szemben, amelyek propagandájukkal megtévesztették az embereket, a kereszténység az igazság és a szabadság, a szeretet és az élet vallása. A szereteté, amelyben Isten mindnyájunkat bőségesen részesít, és amire a mi válaszunk az ember kiteljesedése az Isten iránti odaadásban és a mások iránti szeretetben.
Az Isten iránti és a felebaráti szeretet áll az Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek teremtő és mindenható erejébe vetett keresztény hit középpontjában.
A keresztény hit az ő egyházának közösségében a Szentháromsággal való személyes kapcsolatot jelenti. A keresztség által lettünk Krisztusban Isten fiai és a Szentlélekben Isten barátai. Ne engedjük tehát, hogy az Istennel, Atyánkkal való kapcsolatunk lélektelen hagyománnyá, a bensőségességtől megfosztott, bele sem gondoló szokássá sorvadjon.
Hívőként személyes barátság köt bennünket Jézushoz, ezért ne viselkedjünk úgy, mintha őrök lennénk az elmúlt világ múzeumában. Mi Isten jelenlétében létezünk, akinek számot kell majd adnunk életünkről, gondolatainkról, szavainkról és jó cselekedeteinkről.
Ha körülnézünk, úgy láthatjuk Olaszországban a kereszténnyé lett görög-római kultúra nagyszerű tanújeleit, ahogy az egész világon egyetlen más országban sem, és ezek forrásaiból merítünk. Mindez a hit és az értelem, illetve Jézus Krisztus egybeolvadása, az Istenre való irányultságunk és a világért való felelősségünk egysége. Ennek tartós alapja Isten Igéjének megtestesülése Jézus Krisztusban, aki igaz Isten és igaz ember. A világ egyetemes emberségessé tétele, humanizálása a kereszténységből ered. A keresztények szóval és tettel járulnak hozzá a nemzetek közötti békéhez, elkötelezettek a társadalmi igazságosság mellett, és minden ideológiával szemben ragaszkodnak minden ember alapvető méltóságához és Isten előtti egyenlőségéhez.
Megérezzük-e Rómában, a világ fővárosában a hely szellemét? A római egyház tagjának valljuk-e magunkat, amelyet már Szent Pál is dicsért, mert „a Jézus Krisztusba vetett hitet hirdeti az egész világon”? (Róm 1, 8)
Ahogy az ókori Róma a törvényeivel a nemzetek közötti béke eszméjét jelentette, úgy a keresztény Róma Krisztus szeretetében minden ember egyetemes egységének reményét testesíti meg.
A jövő aranykorában az isteni megváltó-gyermek születésére, amelyet Vergilius ösztönös keresztény lelke csak elképzelni tudott (4. ekloga), az Isten szolgájának bibliai éneke tesz valóságos ígéretet: „A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig”. (Iz 49, 6).
Az életetek házát tehát ne az emberek által kitalált ideológiákra építsétek, hanem a Krisztussal való személyes barátság sziklájára az isteni erényekben: hitben, reményben és szeretetben, hogy Szent Pállal együtt mondhassátok: „Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” (Gal 2, 20).
Bízunk „a két híres apostol, Péter és Pál” védelmében és közbenjárásában, ahogyan őket Lyoni Szent Iréneusz nevezte, akik apostoli igehirdetésükkel és vértanúságukkal lerakták a római egyház alapjait. Et ad hanc enim ecclesiam propter potentiorem principalitatem necesse est omnem convenire ecclesiam. (Adv. haer. III 3, 2).
Fordította: Frick József
Forrás: Kath.net
Josefayerbrider
2024. november 23. at 16:11
INRI,
lehet-e segíteni azon, aki megtagad mindneféle Istenhitet?
“Azt írja a Katolikus Katekizmus: „Isten irgalmasságának nincs határa, ám aki szándékosan megtagadja a Szentlélek által felajánlott kegyelmet, az ilyen megkeményedés elvezetheti a halálig tartó megrögzöttséghez és az örök kárhozathoz” (1864).
Hogyan indul el ez a folyamat? Mitől kell félni? Hiszen senki sincs eleve bebiztosítva! Minden bűn elindíthat egy lavinát. Ez a tragédia: az egyik húzza a másikat. De talán a Jézus neve litánia eligazítást ad, mitől mentsen meg minket a Jóisten leginkább: a tisztátalan lélektől és Isten sugallatainak elhanyagolásától. A vér borzalmasan tud sodorni és elveszi a józan észt. Elég Salamon királyra vagy Heródesre gondolni. A másik pontosan az, amiről szó van: a kegyelem, a jóra való indítás, a figyelmeztető szó, a lelkiismeret-furdalás visszautasítása. Az Isten sokáig kopogtat, de egyszercsak felhagy vele: maradj magadra! Irgalmával, türelmével nem lehet játszani, Istennel szembeszállni veszedelmes dolog!
A Jóisten a halál előtt megadja a megtérés lehetőségét. Erről szól egy régebbi dokumentumfilm, a címe: Szívügyem volt. Lacin szívátültetést hajtottak végre. … Feltűnt, hogy a professzor úr, aki operálta, imádkozott előtte is, amikor megindult a beültetett szív, felfohászkodott, de Laci száját egy „Istenem” nem hagyta el. A műtét után is csak a bort követelte, annyira, hogy a család kétségbeesett magatartásán. Másnap ugyanez az ember boldogságtól ragyogó arccal mondta az ajtóban álló rokonainak: Gyerekek! Van túlvilág! Láttam mindent. Ott voltam! Ugyanis előző éjjel kómába esett, a klinikai halál állapotába. Ez az ember végül meghalt, de utolsó perceiben kapott valami csodálatos indítást.”
Segitsünk a hit utjára térni annak akit ismerünk. Mert egyedül nem megy. A hit hallás utján terjed. A sajovámosi plebános Erdödy Imre atya igy vall erröl:
“Gyerekkorban első kívánság az öröm, melyhez hamarosan csatlakozik a siker szükséglete. Az érett kor elérésével az ember egyre erősebben fordul a kötelesség felé. Végül, különösképpen az élet vége felé, megjelenik bennünk a megértés vágya. Életünk filozófiai vagy vallásos értelmét, célját keressük, amellyel minden kötöttség alóli felszabadulásra törekszünk.
Mit tegyen tehát az, akiben feltámad a vágy, hogy élete értelmét Isten szeretetében találja meg, mert újjá akar születni az örök életre? Bármilyen nehéznek is látszik ez a nagy változás, beteljesülés, arra kell gondolnia, hogy magát a vágyat, elhatározást maga Isten keltette fel szívében. És Istennél semmi sem lehetetlen. Egyedül felkapaszkodni ilyen magaslatokra nem megy. Meg kell nyitni a szívét Isten irgalmas szeretete előtt, s kell egy pap vagy egy másik vallásos ember, mint lelki vezető, aki kézen fogja és elsegíti Isten országába.”
Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk.