Lelki elet a Szuzanyaval cimlapkep 18

Elengedés és befogadás – Szűz Mária példája – Lelki élet a Szűzanyával

Ebben a részben Hajlák Attila-István atya az Isten akarata szerinti élet elfogadásáról és annak kihívásairól elmélkedik. Rámutat, hogy amikor Isten elvesz tőlünk valami számunkra kedveset, nem büntet, hanem egy jobb dologra akar rávezetni bennünket. VI. Pál pápa szavait idézve emlékeztet arra, hogy Szűz Mária példaképünk, hiszen minden nehézség ellenére teljesen átadta magát Isten akaratának.

Avilai Nagy Szent Teréz gyönyörű imája, „Mondd, mit akarsz tőlem, mondd Uram!” segít elmélyülni ebben a teljes elfogadásban. Az atya hangsúlyozza, hogy életünk nehézségei, kudarcai során is Isten velünk van, és az ő kegyelme sosem hagy magunkra minket.

Különösen szép gondolatként jelenik meg a „lélek éneke”, amelyet egy indián törzs szokása alapján mutat be. Ez a lélek éneke születés előtt fogalmazódik meg, és minden embernek saját éneke van, amely Istenhez vezető útját jelképezi. Az atya arra bátorít, hogy fedezzük fel és kövessük saját lélek énekünket, hogy életünk Isten akaratának örömteli elfogadásává váljon.

Lelki elet a Szuzanyaval kiemelt kep kocka

Iratkozzon fel és e-mailben elküldjük!

Kapcsolódó tartalom

  • Az ajtó négy sarka – A sarkalatos erényekről (3. rész): Igazságosság

    Sebestyén Péter atya Az ajtó négy sarka című sorozata elhangzott 2019. március 29-én, Csíkszeredában, A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében. Az ajtó négy sarka – A sarkalatos erényekről (1. rész) Az ajtó négy sarka – A sarkalatos erényekről (2. rész): Okosság – Bölcsesség Igazságosság (iustitia) Az igazságosság Isten tulajdonságán alapszik, olyan erkölcsi erény, amely…

  • Mi az Anglikán Egyház és kik az anglikánok?

    Justin Welby, Canterbury érseke és az Anglikán Közösség vezetője kedden lemondott egy nagy horderejű visszaélési ügy kezelése miatt.  A mély katolikus gyökerekkel rendelkező pozíciót betöltő canterburyi érsek a világ anglikánjai között „elsőnek számít az egyenlők között”, és az ő fontos szerepe az új brit uralkodó felkenése a koronázások alkalmával.  Az elmúlt években Ferenc pápa ökumenikus gesztusokat tett az Anglikán…

  • Hazulról haza

    A bankkártyát s a BMW-t ne keressétek. Nem valószínű, hogy találkozunk többé. Köszönöm a nevelést. Elég volt belőletek. Mindössze ennyi volt az üzenet, amit Fülöp Leó az éjjeliszekrényen hagyott, egy cetlin. Az apa, miután elolvasta, a pénztárcájához nyúlt, de sem a kártya sem az autó forgalmija nem volt benne. Talán éjjel vehették ki onnan. Leroskadt…

  • Ördögűzési szertartással kezdődött az első Halloween

    A Halloween eredete egy egyházi szertartásra nyúlik vissza, amelyet démonok tömegének kíűzésére végeztek a 7. században. A Halloween szó az óangol „All Hallows’ Eve” kifejezés skót megfelelőjéből, az „Allhallow-even”  kifejezésből származik. Mostani lerövidült formája a 18. században alakult ki. Magyarra fordítva Mindenszentek napjának (nov. 1.) előestéjét jelenti, és a katolikus egyházban szentként tisztelt, üdvözült férfiak…

  • Vatikáni állásfoglalás vakcina-ügyben

    2020 novemberének végén megjelent, majd december 1-jén frissített írásunkban ismertettük a koronavírus ellen kifejlesztett egyes vakcinákat abból a szempontból, hogy a betegséggel szembeni védelem szempontja mellett mennyire felelnek meg az etikai követelményeknek. Ezt a megközelítést azért láttuk szükségesnek, mert bizonyos vakcinák kifejlesztése, gyártása, majd tesztelése során felhasználták abortált embriók sejtjeit. Felmerülhet tehát a kérdés, vajon…

  • A Gyermek érdeke

    Olvasom a sajtóban, hogy végre megkönnyítenék a hazai örökbefogadást, hogy az eldobott gyermek szeretetteljes környezetbe kerüljön. Minél előbb. Ha már az „édes” szülők eltaszították. Nos, valóban szép gesztus. Méltó és illő. Böjte Csaba vagy Pál atya regényeket írhatna, micsoda kálvária szülőhelyettes szülőként biztosítani a „gyermek jogait”. És ezzel már meg is érkeztünk a karácsonyi Főszereplőhöz, ugyanis…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.