EGY PAP SZÍVBŐL SZÓLÓ KÉRÉSE: EGYSZERŰEN MARADJANAK OTTHON!

Kérem, engedjék meg, hogy szívem mélyéből szóljak a jelenlegi válsággal kapcsolatban. Tudom, hogy nem csak a magam, hanem sok katolikus paptársam nevében is mondom. Nem vagyunk szabadságon. Nem ülünk otthon és nem játszunk videojátékokat. Mint mindenki más, mi is minden tőlünk telhetőt megteszünk ebben az eddig soha nem tapasztalt globális válságban. Szeretnénk jó pásztora lenni a nyájunknak. Majd’ megszakad a szívünk, hogy nem ünnepelhetjük együtt híveinkkel a szentségeket. Nem örülünk a megszorításoknak, de engedelmesek vagyunk, – sőt, a püspökségünk iránti engedelmességi fogadalmunkon túl minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy pap testvéreinkkel együtt összehangoltan tegyük a dolgunkat.

Csodálattal és ámulattal látom, hogyan voltak képesek papjaink és püspökeink egyik napról a másikra átalakítani a szolgálattétel megszokott módjait: gondolok itt a napi elmélkedésekre, a video homíliákra, az élőben közvetített szentmisékre, a különböző segítségekre a híveknek az otthoni áhítathoz. Pénzügyi alapokat mozgósítottak a munkanélkülivé vált hívek megsegítésére, telefonon keresztül nyújtanak támogatást az egyházközösségek tagjainak – egyszóval minden tőlük telhetőt megtesznek és szolgálják híveiket a korlátozott körülmények között.

Ebből következik, hogy nem tesz jót nekünk, amikor jószándékú kegyes katolikusok azzal vádolnak bennünket, hogy gyávák vagyunk, mert nem akarjuk megtagadni a püspökünknek fogadott engedelmességet, és nem akarunk földalatti miséket tartani, vagy meglátogatni híveinket. Nem tesz jót, amikor az emberek egy suttogó kampányt indítanak a közösségi médiában, és azzal nyaggatnak minket, hogy adjuk meg nekik azt, amit, amikor és ahogyan ők akarnak.

Ha jó keresztények vagyunk, akkor meg kell értenünk a Katolikus Katekizmus tanítását, miszerint Krisztus különböző módokon van jelen életünkben:

„Jézus Krisztus, aki meghalt, sőt aki föltámadt és az Isten jobbján közbenjár értünk, Egyházában sokszorosan jelen van: igéjében, Egyháza imádságában, “ahol ketten vagy hárman összegyűltek az én nevemben”, a szegényekben, a betegekben, a foglyokban, a szentségeiben, melyeknek Ő a szerzője, a szentmise-áldozatban és azok személyében, akik a papi szolgálatot végzik, de “mindenekelőtt az eucharisztikus színek alatt” (1373 par.)

Való igaz, hogy legteljesebben a szentmisében találkozhatunk Vele. Azonban Ő akkor is velünk van, amikor az Eucharisztiát nem tudjuk magunkhoz venni. Igen, velünk van. Hiszen megígérte nekünk, hogy velünk lesz az idők végezetéig (Mt, 28:20), és hogy soha nem hagy el bennünket – ugye emlékszünk erre?

Tudjuk, hogy vágytok a Szentségek által találkozni az Úrral, ezt tiszteletben tartjuk, megértjük, és ennek szívből örülünk. De ha, Kedves Olvasó, te egyike vagy a minket kritizáló kampányolóknak, akkor kérjük, hagyd abba, és nézd a teljes képet! Mi, papok, halljuk ezeket a hangokat, sokat beszélünk egymással, és mindannyian azon gondolkodunk, hogy hogyan tudnánk a szentségeket kiszolgáltatni híveinknek úgy, hogy közben az emberek biztonsága ne sérüljön. Ugyanakkor mindezekről konzultálnunk kell püspökeinkkel, pap testvéreinkkel és a szakemberekkel.

Vajon találnék arra megfelelő módot, hogy kiszolgáltathassam a szentségeket híveimnek, minden kötelező biztonsági előírást betartva?  Igen, és ezzel kapcsolatban elöljáróim felé javaslattal is éltem, ezt azonban elutasították. Éspedig a következők miatt. Én egy csodálatos plébánia lelkésze vagyok. Nem vagyunk nagyok és jómódúak, de elkötelezett, okos és gondoskodó egyházközösség vagyunk, kis létszámú, jól képzett szakemberekből álló, elhivatott munkatársakkal. Minden bizonnyal képesek lennénk egy parkolóban megszervezni egy szentmisét vagy egy autókból történő gyóntatást és személyes otthoni látogatásokat is. Én meg tudnám ezt tenni, de azok a paptársaim, akik egyedül vannak egy kisebb plébánián, szűkösebb lehetőségekkel, és akiknek nincsenek olyan fiatal és lelkes segítőik, mint nekem – aligha.

Ami pedig a legfontosabb: a mostani időszakban bármilyen összejövetel emberéletek biztonságát veszélyeztetné, különös tekintettel sok idősebb korú testvérünkre. Ez az oka annak, hogy püspökeink óvatosságra intenek, és ezért vannak a megszorítások. Nem gyávák. Nem „rossz pásztorok”, nem befolyásolható, gyenge alakok – ahogyan azt a baloldali, globális új világról álmodók és a katolikus vallást a Föld színéről eltörölni vágyók állítják. Egyszerűen a jelenlegi bizonytalanság közepette pontosan annyira óvatosak és elővigyázatosak, amennyire ebben a helyzetben mindannyiunknak lennünk kell.

Írta: Dwight Longenecker atya

Fordította: Kántorné Polonyi Anna