szentmise hivek Egyedi

„Csoda” az osztrák egyházban: a katolikusok és a szentmisére járók száma csökken, mégis nőnek a bevételek!

Az elmúlt évben csaknem 91 000 fő hagyta el a katolikus egyházat, papíron még így is 4,73 millióra tehető a számuk, legtöbbjük azonban hitét nem gyakorló megkeresztelt. 2021-ben már csak 252‑281 ezren látogatták a szentmiséket.

A katolikusok száma Ausztriában az elmúlt évben ismét jelentősen csökkent, az osztrák püspöki konferencia hírügynöksége azonban a 91 ezer főnyi kilépő mellett is „nagyrészt stabil” számokról tudósít. A kilépők létszáma mindenesetre csaknem megegyezik Klagenfurt, Ausztria hatodik legnagyobb városának lakosságával. Az országban 2022. december 31-én papíron 4,73 millió katolikus élt, legtöbbjüket azonban csak megkeresztelték annak idején, és nem kötődnek az egyházhoz. „A jelenlegi nagyszámú kilépés meghatározó oka sok esetben az egyháztól való eltávolodás, amely az elmúlt évek pandémiája alatt tovább fokozódott. Az egyházmegyék adatai szerint ez a tendencia tavaly a kiélezett gazdasági helyzet következtében pedig még inkább felerősödött” – olvasható a püspöki kar jelentésében.

Németországhoz hasonlóan Ausztriában is megfigyelhető az a jelenség, hogy bár a hívők száma egyre csökken, a befizetések mértéke azonban nem, sőt 2021-ben közel félmilliárd euróra nőttek az egyházi adóból származó bevételek. Hasonlóképp érdekesek a covid járvány kitörését követő, 2021-re vonatkozó egyházi statisztikák is. Míg 2021-ben csupán 252 és 281 ezer közé volt tehető a szentmisére járók száma, 2019-ben, a járvány kitörése előtt még 497 és 533 ezer között mozgott.

(A részletes egyházi statisztikák itt tekinthetők meg. A ford.)

Fordította: Klausz Eszter
Forrás: kath.net

Kapcsolódó tartalom

  • Vigasztaló Lélek – Gondolatok húsvét 6. vasárnapjára

    Sebestyén Péter atya gondolatai húsvét 6. vasárnapjára.Az evangélium ide kattintva olvasható. 1. Imádkoztak értük… Rájuk tették hát kezüket, s erre megkapták a Szentlelket. (ApCsel 8,5–8.14–17) Az Apostolok Cselekedeteinek 8. fejezete Fülöp diakónus működését mondja el. A Saul által szervezett jeruzsálemi keresztényüldözés nyomán a szétszóródott keresztények mostantól „élesben” megtapasztalhatják a hit kockázatát, a vértanúságot, ám Szentlélek jelenlétét is….

  • 96. nap: Hanna imája

    Korszak: Honfoglalás és Bírák kora Ima Mennyei Atyánk, dicsérünk téged, felemeljük a neved és kérünk, hogy dicsőíts meg minket! Atyánk, Istenünk, te olyan jó vagy hozzánk, megdicsőülsz ma és minden egyes nap, akkor is, ha mi éppen nem veszünk észre téged. Urunk, Istenünk, te vagy minden jóság, gyönyörűség és igazság forrása, és ezek mind-mind dicsérnek…

  • Hazugságok, kárhozatos hazugságok

    Nemrégiben mellbe vágott a felismerés, hogy rendszeres hazudozó vagyok. Csak pici dolgokban persze, egyszer egy kis önmentegetés itt, ártatlan füllentés amott, könnyű kiút valamiből, vagy az igazság aprócska elferdítése, hogy megőrizzem a látszatot. A felismerés éppen akkor ért, amikor egy plébániai gyűlésre mentem. Elvacakoltam előtte az időt a közösségi médiával, és nem hagytam eleget arra,…

  • Tudott-e Jézus írni és olvasni?

    „Nem az ács fia ez?” – kérdezték kissé lenézően a Jézus bölcsességén csodálkozó názáretiek (Mt 13, 54–55). Vajon a félreeső, aprócska galileai településen, Názáretben élő ács fia tudott-e írni és olvasni?  Talán az Evangélium mai olvasója is felteszi magának a kérdést, főként, ha belegondol, hogy ács alatt inkább egyszerű kézműves iparost értettek annak idején, mintsem…

  • 105. nap: Elvégeztetett

    Korszak: Messiási ellenőrző pont Ima Mennyei Atyánk, köszönjük Fiad önkéntes áldozatát! Köszönjük, hogy Fiad a világba jött, nem azért, hogy megítélje azt, hanem hogy megmentse. Ez pedig azáltal történt, hogy Ő életét adta barátaiért és ellenségeiért egyaránt, hogy barátok tudjunk lenni benne. Feltámadása után a tanítványokat „Shalom”-mal, békével köszöntötte. A békével, amit a világ nem…

  • Teremtsünk otthont Istennel és testvéreinkkel – Ferenc pápa Úrangyala imája

    Nagyböjti utunkon arra kaptunk meghívást, hogy imával és a testvériség terjesztésével teremtsünk „otthont” Istennel és egymás között. Környezetünkben tegyük meg az első lépést, hogy áttörjük a csend falait és a távolságok űrjét – buzdított rá Ferenc pápa, elemezve az evangéliumi szakaszt, amelyben Jézus kiűzi a kereskedőket a jeruzsálemi templomból. Jézus nem fogadja el azt, ami…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.