Tanítás

  • Hogyan kísért meg bennünket a sátán, és hogyan állhatunk ellen a gonosznak?

    Szent Péter első levelében ezt mondja: „Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.” 1Pt 5,8 Az apostol kezdettől fogva jól tudta, hogy a sátán lesben áll, készen arra, hogy vesztünkre törjön. Ő bizony nem azt a modern nézetet vallotta, amely szerint a sátán csak…

  • Széles út vagy szűk kapu?

    Vajon hányan üdvözülnek? – teszik fel Jézusnak a szónoki vagy inkább újságírói kérdést a mai evangéliumban. A kérdezőt, az utca emberét, a bulvárt, a paprikajancsit nem az érdekli, ami a legfontosabb, hanem amit a zsigerei diktálnak. Szemtelen, mindenhová betolakodó médiája szemében semmi sem szent, semmit nem tisztel, ha botrányt szimatolhat. Kíváncsi olyasmire, ami izgalmas, ami…

  • A lángra lobbanó isteni tűz

    Amikor évekkel ezelőtt prédikációs gondolataimat „olvasható” formában szavakba próbáltam önteni, még nem is gondoltam arra, hogy Isten igéjét, örömhírét „közhírré tenni” milyen kínnal, belső gyötrődéssel, feszültséggel jár. Egyik atyai jóbarátom pár napja villámpostán a következőket írta erről: „Lelkiismeret vizsgálatom során arra jutottam, hogy igazából a műfajjal van bajom… Ahogy idézgetem az emlékeimet, arra jöttem rá,…

  • Miért Boldog Az Asszony?…

    Nem azért, hogy a fiát temeti. Amikor pedig anyát temetünk, a fiúk sírnak. Sokszor már-már önkívületig eluralkodik a gyász rajtuk, és hangosan is felkiáltanak a sírnál: várjatok, még ne tegyétek le!!! De aztán csak el kell engedniük őt. A lányokat nem érinti meg ennyire a halál, mert ők lehetnek anyák. A fiúk nem. A lányok…

  • Gazdagság bolondság…

    A zsidók törvényei szerint az idősebbik testvér örökölte a házhelyet, a telket, és az ingóságok kétharmadát. Gyakran történt meg, hogy adott esetben egy köztiszteletben álló törvénytudót kértek fel döntőbírónak. Ilyenről számol be Szent Lukács a mai evangéliumban. Jézus azonban elutasítja a konkrét ügyben kért „jogorvoslatot”, hisz neki nem ez a küldetése. Inkább a kapzsiság veszélyére…

  • A kényes vámos mesterség a Bibliában

    Az „adószedő” mesterség különböző korokban különböző elnevezéseket kaphatott, többször is előfordul a bibliai elbeszélésekben, és az adókat beszedő tisztviselőket jelöli. Az Ószövetségben már a kezdetektől találunk utalásokat arra, hogy bizonyos személyeknek kifejezetten az volt a feladatuk, hogy a bőséges időszakokban gabonát szedjenek be a néptől. Ez a feladat hárult nevezetesen Józsefre, Jákob fiára Egyiptomban, miután…

  • Vendég vagy házigazda?

    Ilyenkor nyáron javában zajlik a turistaszezon. Az emberek mint megbolydult méhkas útra kerekednek, különbnél különb egzotikus helyeket keresnek fel, legyen az hegy, tengerpart, távoli szigetek csendje, romantikája. Nyilván már hónapokkal előtte lefoglalják a szállodaszobát, nemcsak azért, mert olcsóbb, hanem mert biztonságosabb is egyben, és így garantált a kényelem, a szabadság kellemes eltöltése. Sok helyütt nálunk…

  • Aratni a farkasok között…

    Mi köze a farkasoknak az aratáshoz? A fenti evangéliumi rész fényében a válasz tálcán kínálkozik: „Az aratni való sok, a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé…” Elmélkedésünket e két gondolat köré csoportosítjuk. Nyár van, szabadságolások és vakáció ideje. A jól megérdemelt pihenésé. A földműves…

  • Hol vagy otthon?

    Aki hosszú útra indul, tisztában van a céllal, ismeri az útvonalat,  mindent egy lapra tesz fel. Kockáztat. Még ha ideiglenesen is, de feladja biztonságot jelentő lakását, kényelmét. Otthontalanná válik. A térképek ritkán jelzik az oroszlánt, a rablók vagy az időjárás veszélyeit, a vándor-zarándok pedig, minden modern segédeszköz ellenére, tulajdonképpen ki van szolgáltatva az útnak. Magára,…

  • Hamis Jézus-kép vagy igaz Jézus-kép?

    Napjainkban túl sok keresztény helyez egy hamis, torz Jézust egy panteonba, ahol a többi hamis isteneit is őrzi. Bármennyire is felvilágosultnak gondoljuk magunkat a 21. századi Nyugaton, nem hallgathatunk arról a jelenségről, hogy mint civilizáció, visszacsúsztunk a korábbi pogányság és barbárság fejlettebb formációiba. Technológiai és tudományos sikereink a fejlődés látszatát, a haladás illúzióját keltették. Azt…