Ferenc pápa

Azonnal hallgattassák el a fegyvereket! – Ferenc pápa Úrangyala imája

Azonnal hallgattassák el a fegyvereket! – Ferenc pápa Úrangyala imája

Vasárnap délben a Szentszék sajtóterme közzétette Ferenc pápa beszédét, amelyet az Úrangyala elimádkozására készített. Nagyböjt harmadik vasárnapján arra buzdított, hogy életünk legyen a megtérés ideje. A nehéz helyzetekben különösen szükségünk van a bizakodó türelemre, amely Isten soha el nem múló szeretetében gyökerezik – tanította Ferenc pápa. A pápa ismételten erőteljes felhívást intézett minden háború azonnali…

Ferenc pápa a kórház erkélyéről: Köszönöm mindenkinek!

Ferenc pápa a kórház erkélyéről: Köszönöm mindenkinek!

Ferenc pápa 38 nap kórházi kezelés után – mely február 14-én kezdődött – vasárnap először mutatkozott nyilvánosan a római Gemelli Kórház erkélyén. Több mint háromezer hívő gyűlt össze a kórház udvarán, akik a hosszú hetek alatt folyamatosan imádkoztak a szentatya gyógyulásáért. A pápa röviden szólt hozzájuk és háláját fejezte ki: „Köszönöm mindenkinek!” – mondta, miközben…

Ferenc pápát vasárnap kiengedik a kórházból

Ferenc pápát vasárnap kiengedik a kórházból

A tervek szerint Ferenc pápát március 23-án, vasárnap kiengedik a kórházból. Az Angelus után, amikor is délben a Gemelli klinika egyik ablakából fogja köszönteni és megáldani a híveket, tér majd haza a Szent Márta Házba, ahol folytatja lábadozását. A szombat este tartott sajtókonferencián Sergio Alfieri orvos, a pápát kezelő orvosi csapat vezetője elmondta, végre itt…

Milyen feladatok várnak Ferenc pápára, amikor visszatér a Vatikánba?
|

Milyen feladatok várnak Ferenc pápára, amikor visszatér a Vatikánba?

A pápa naptára teljesen megtelt már a kórházba kerülése előtt, és a legtöbb esemény most függőben van, kezdve a húsvéti szertartások vezetésétől egy lehetséges törökországi látogatásig. A legutóbbi hírek a Gemelli klinikáról továbbra is biztatóak, és a pápa egészsége folyamatos javulást mutat a legutóbbi, március elején fellépő légzési problémái óta. Ennek ellenére, látva a 88…

Felfüggesztették a pápa nem invazív gépi lélegeztetését
|

Felfüggesztették a pápa nem invazív gépi lélegeztetését

Csökkentették a magas áramlású oxigénterápiát. Előrehaladás tapasztalható a mozgásszervi és légzőszervi gyógytornában. Ferenc pápa szerdán reggel szentmisét mutatott be Szent József ünnepén. Az orvosok szerint a tüdőgyulladást sikerült visszaszorítani, még ha nem is múlt el. A vizsgált értékek a normál tartományban vannak. Egyelőre nem született döntés a nagyheti szertartásokkal kapcsolatban. A Szentatya klinikai állapota továbbra…

A pápa államtitkára nem beszélt Ferenc pápával egy esetleges lemondásról
|

A pápa államtitkára nem beszélt Ferenc pápával egy esetleges lemondásról

A Gemelli klinikán történt eddigi három találkozás alatt egyáltalán nem esett szó Ferenc pápa lemondásáról – erősítette meg Pietro Parolin államtitkár 2025. március 17-én. A Vatikán második legfontosabb embere újságírók kérdésére válaszolva mondta ezt egy vallásközi találkozón. Parolin bíborost és helyettesét, Edgar Peña Parra érseket háromszor fogadta a pápa a klinika 10. emeletén levő lakosztályában….

Ferenc pápa katekézise: Az életben változtatnunk kell, hogy új módon tudjunk szeretni

Ferenc pápa katekézise: Az életben változtatnunk kell, hogy új módon tudjunk szeretni

Gyakran előfordul velünk, hogy nem találjuk a helyes utat, sötétben tapogatózunk. Érezzük, hogy változtatunk kellene, de nincs hozzá bátorságunk. Ez történt Nikodémussal is, akinek azonban sikerült felülemelkednie félelmén, és követte Jézust. A Lélek minket is erre hív: Krisztusban megtaláljuk a reményt, amellyel változtathatunk életünkön és újjászülethetünk. Közzétették a Szentatya szerdai katekézisét, amelyben a Jézus és…

Megjelent a pápáról a kórházi ápolás kezdete óta készített első fotó
|

Megjelent a pápáról a kórházi ápolás kezdete óta készített első fotó

A Vatikán március 16-án közzétette az első olyan fényképet Ferenc pápáról, amely február 14-ét, azaz az egyházfő kórházba kerülését követően készült. A képen a Szentatya oldalról, profilból látható, amint imádkozásba mélyül a magánkápolnájában, ahol más papokkal közösen misét is koncelebrált március 16-án. Az oltáron két gyertya ég. Nem tűnik úgy, mintha a pápának bármilyen légzésrásegítést…

Urunk színeváltozása Jézus végtelen szeretetének fénye – Ferenc pápa Úrangyala imája

Urunk színeváltozása Jézus végtelen szeretetének fénye – Ferenc pápa Úrangyala imája

A vasárnap déli Úrangyala imára készített szövegében Ferenc pápa közelségéről biztosította a betegeket, emlékeztetve rá, hogy a megpróbáltatások sem akadályozhatnak meg minket az imában és abban, hogy a remény fénylő jelei, Krisztus fényének és békéjének hordozói legyünk. A Szentatya megköszönte a gondos, odaadó ápolást, amelyben a kórház személyzete részesíti, és köszöntötte a gyermekeket, akik felkeresték…

A pápa a Gemelli-kórházban: stabil helyzet és lassú gyógyulás
|

A pápa a Gemelli-kórházban: stabil helyzet és lassú gyógyulás

Tekintettel a pápa állapotának stabilitására, az orvosok március 14-én, pénteken este nem adtak ki közleményt. „Ez egy pozitív jel” – állapította meg a Szentszék Sajtóterme, aláhúzva, hogy az orvosi tájékoztatások egyre ritkábbak lesznek. Ferenc pápa folytatta a terápiákat. Ferenc pápa klinikai képéről nincs újabb hír, a helyzet stabil, ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy péntek…