Cassiodorus: Az ókori műveltség fénye a kolostor csendjében – Szentek élete

Boldog Cassiodorus – hitvalló

* Squillace, Calabria, 485 körül +Squillace, 583 körül

Calabriaban született 485 körül.

A 6. században Itália történelmét a keleti gótok uralkodója, Nagy Teoderik (493-526) és I. Jusztinianosz bizánci császár (527-565) határozta meg. 488 őszén a keleti gótok Teoderik vezetésével elhagyták Alsó-Moesiát (a Duna alsó folyásánál), hogy Zénó kelet-római császár megbízásából megsemmisítsék az utolsó nyugat-római császárt letaszító Odoaker zsoldosvezér uralmát.

Teoderik 493-ban bevonult Ravennába, megölte Odoakert, hívei között vérfürdőt rendezett, és Itália ura lett. A római államvezetést és műveltséget csodáló gót vezér arra törekedett, hogy megőrizze a birodalom kulturális örökségét. “Sajnálatra méltó az a római, aki a gótot utánozza; az a gót azonban, aki a rómait utánozza, hasznavehető” – mondotta. Mégsem engedte meg a gótok és a rómaiak keveredését. A birodalom igazgatása a római arisztokrácia kezében maradt, míg a gótok a hadsereget alkották. Teoderik úgy gondolta, hogy jó viszonyt kell fenntartania a bizánci udvarral, amely neki királyi bíbort és hatalmat adott a birodalom nyugati felén.

I. Anasztaziosz császár (ur. 491-518) alatt a kelet-rómaiak sikeresen legyűrték a népvándorlás által kiváltott krízis utolsó következményeit. I. Jusztinianosz még egyszer egyesítette a mediterrán világ nagy részét Bizánc jogara alatt. Hadvezérei, Belizár és Narszesz húszéves kemény küzdelemben felszabadították Itáliát a gótok uralma alól, akiknek hanyatlása már Teoderik uralkodásának utolsó éveiben megkezdődött. Jusztinianosz időszaka azonban nem egy új korszak kezdetét jelentette, amit a császár akart, hanem az utolsó felvonást: 568-ban, amikor a longobárdok elözönlötték Itáliát, megkezdődött a birodalom szétbomlása.

Teoderik uralmát támogató és Itáliában neki segítséget nyújtó római arisztokraták legjelentősebb képviselője Magnus Aurelius Cassiodorus szenátor volt. Családja Szíriából származott, és három nemzedéken keresztül magas állami hivatalokat töltöttek be Itáliában. Cassiodorus apja Odoaker alatt egymás után a császár magánvagyonának, majd az államkincstárnak kezelője, valamint Szicília kormányzója volt. Cassiodorus már ifjúkorában atyja tanácsosa volt, később quaestor lett, és felelt a törvényszövegek stilisztikai megformálásáért és a nyilvános beszédek kidolgozásáért.

Cassiodorus e változásokkal teli éveket mint főbíró élte át. Az egymást követő uralkodók közül senki sem tudta nélkülözni államférfiúi tapasztalatait, és mindegyikük trónjának támaszát látta abban az arisztokratában, aki hűséges volt a gótok uralmához.

Teoderik vejének megelégedésére írta Világkrónikáját, amely Szent Jeromos azonos nevű művére támaszkodik, és kedvező fénybe kívánta állítani a gótok történelmét. Dicsőítő beszédeinek töredékei azt mutatják, hogy Cassiodorus dicsérete nem ismert határokat a gót uralkodók iránt.

538-ban Cassiodorus életútján döntő fordulat következett: főbírói hivatali ideje lejárt, megkapta a megtisztelő patrícius címet, és elbocsátották. Ez váltotta ki megtérését, és a szerzetesség felé fordult: tanulmányoknak és a lelki életnek szentelte magát Ravennában, politikai működésének helyén. Amikor 540 elején elfoglalták Ravennát, Cassiodorust a vezető gótokkal együtt Konstantinápolyba deportálták a bizánciak.

Ettől kezdve a bizánci császár hűséges alattvalója lett. 554-ben társaival együtt visszatérhetett Konstantinápolyból hazájába. Ott kezdte el mintegy hetvenévesen azt a művet, amely maradandó helyet biztosított számára a Nyugat történetében.

555-ben apja birtokán, a calabriai tengeröbölnél megalapította a Monasterium Vivariensét, amely az általa létesített halastóról, vivariumról kapta nevét. Hogy Cassiodorus maga is szerzetes lett-e, vagy csak előkelő pártfogó maradt, nem tudjuk. Tisztázatlan az is, hogy az élet a Vivariumban Szent Benedek regulája szerint zajlott-e, vagy a Regula Magistri szerint, amely a korai latin szerzetesség számára igen nagy jelentőségű volt.

A kolostor valóságos kis államot alkotott. A szerzetesek fenntartását a nagy földbirtokok jövedelme fedezte. A kolostor közelében remeték is élhették magányos életüket. A szerzetesek napjait a kolostorban imádság, tanulás és munka töltötte be, melyek között a könyvek másolása állt az első helyen. A Vivarium azt a tervet valósította meg, amelyet Cassiodorus már 535-ben maga elé tűzött, amikor Szent Agapitus pápával Rómában teológiai főiskolát akart alapítani, és a pápa már könyvtárat is gyűjtött. A háború és Agapitus korai halála meghiúsította a tervet.

Cassiodorus kolostorában a tanulást jól megfontolt terv szabályozta. A szerzetesek, mint Pakhomiosz kolostoraiban, elsősorban a zsoltárokat és a Szentírás egyéb szövegeit tanulták meg kívülről. Ezt követte az egyházatyák egzegetikai műveinek, a zsinatok aktáinak, és végül az ókori történészek és földrajztudósok munkáinak tanulmányozása.

A szerzeteseknek, hogy eljussanak az írás mélyebb megértésére, meg kellett ismerkedniük a szabad művészetekkel is (grammatika, retorika, dialektika, aritmetika, zene, geometria és csillagászat). Azoknak, akik nem voltak alkalmasak az elméleti tanulmányokra, kétkezi munkájuk során alkalmazkodniuk kellett a klasszikus mesterekhez, így Cassiodorus az orvoslásról, földművelésről és kertészetről szóló ókori szakkönyveket is beszerzett a könyvtár számára.

Legfontosabb műve azonban az Institutiones. Ennek a könyvnek a jelentősége óriási, mivel az ókor és a középkor közötti közvetítő szerepet játszott. Cassiodorus ebben az 551-562 között alkotott művében kifejtette a szerzetesek lelki és világi képzésére vonatkozó tervét. A kevésbé értékes második könyv a hét szabad művészetet mutatja be. Az Institutiones első könyve azonban idővel sokkal jelentősebbé vált, mivel bevezetést ad a teológia tanulmányozásába, és fő fejezete a Szentírás egyes könyveivel foglalkozik.

A Vivarium kolostora és könyvtára, alapítójának halála után, hamarosan fölbomlott, de Cassiodorus műve túlélte a pusztulást. Miközben a szerzetesekkel a régi kéziratokat másoltatta, az ókori irodalom lényeges részét megmentette. A görög-római kultúra nagyságától áthatva az ókori szellemi örökség művelését otthonossá tette a kolostorokban. Cassiodorus látta, hogy az ókori műveltség és iskola elvesztették addigi életfeltételeiket, ezért átmentette őket a kolostorok csendjébe, és ott megmaradtak az újkor kezdetéig.

A nyugati szerzetesség számára Cassiodorus új munkaterületet nyitott meg, és olyan fordulatot hozott, amely a későbbi szerzetesség arculatát meghatározta: a szellemi munka az aszketikus törekvések eszközévé vált. Segített a szerzeteseknek abban, hogy a világ kovászává válhassanak.

583 körül Squillaceben halt meg.

Tisztelete a bencések körében élt.