Cambiagio Szent Benedikta, aki házasságát Isten szolgálatába állította – Szentek élete
Cambiagio Szent Benedikta – rendalapítónő
* Langasco, Itália, 1791. október 2. + Ronco Scrivia, Itália, 1858. március 21.
1791. október 2-án született Itáliában.
Családi nevén Cambiagio Benedikta szülei kiskorában költöztek át Páviába. Húszéves korától kezdve egy misztikus élmény hatására kolostorba szeretett volna lépni. Szülei azonban 1816-ban férjhez adták Giovanni Frassinellóhoz. Két év házasság után a házaspár, Benedikta és Giovanni tisztasági fogadalmat tett, és ezután testvérként éltek egymás mellett. Otthonukba fogadták és haláláig ápolták Benedikta bélrákos húgát, Mariát. Amikor ő meghalt, 1825-ben Giovanni a szomaszkaiakhoz, Benedikta a capriolói orsolyitákhoz lépett be.
1826-ban betegsége miatt visszatért Páviába. Miután Emiliáni Szent Jeromos csodálatosan meggyógyította, a püspök jóváhagyásával a leánynevelésnek szentelte magát. Segítségre volt szüksége, amit először édesapjától kért, s amikor az elutasította, Tosi püspök – akinek tisztasági fogadalmat tettek – visszahívta Giovannit a noviciátusból, s mellé adta segítségül. Ekkor mindketten megújították tökéletes tisztasági fogadalmukat. Ettől kezdve szegény és elhagyott leányok összegyűjtésére és nevelésére szentelték minden erejüket.
Páviában és az egész tartományban Benedikta volt az első, aki fölismerte a leánynevelés fontosságát, és konkrét megoldást is adott. Az osztrák császár kitüntette őt a közoktatás előmozdítója címmel.
Benedikta nevelési elvei a helyi hatóságokban ellenkezést váltottak ki, ezért 1838-ban Giovannival és öt társával, Genova közelébe költözött. Iskolát nyitott az egyszerű családok leányai számára, és megalapította a Gondviselésről nevezett Benediktina Nővérek intézetét. 1851-ben Benedikta visszatért Páviába.
Az alapítás gyorsan növekedett, napjainkban Olaszországban, Spanyolországban, Burundiban, Elefántcsontparton, Peruban és Brazíliában vannak jelen.
Benedikta 1858. március 21-én halt meg Itáliában.









